Szokásosan csúszva pár hetet, de csak lezárjuk mi is a 2018-as évet. Ismét nem lehetünk elégedettek, még akkor sem ha 17 hónap után megint tudtunk mire 9,5 pontot adni. Megnéztünk több, mint 100 új filmet. Ebből nagyon nagyon nehezen sikerült 20 igazán kiemelkedőt összeválogatni. Csak azért nem 10-es lista lett megint, mert annál valamivel több lett a jó. Lettek csalódást okozó filmek. Nem voltunk elájulva Wes Anderson újabb agymenésétől. A Predator frencsájzt most épp Shane Black állította földbe. Han Solo olyan lett, mint vártuk. Dwayne Johnson sem találta meg a góllövő cipőjét. A Skyscrapper és a Rampage is rossz lett, és a közönség sem hálálta meg. Spielberg és Deadpool magabiztosan hozta a kötelező minimumot. Paul Thomas Anderson kedvencünk karrierje legsemmilyenebb filmjét is megnéztük. Ellenben a horrorok jó évet zártak. 1 2 3 egészen pofás darabbal gazdagodtunk. De néztük kastélyban szaladgáló dínókat, Jason Stathamet üldöző őscápát, Bradley Cooperről pedig kiderült, hogy tehetséges zenész, író, rendező. Az év Blockbuster felhozatalát mentette Tom Cruise és a Russo fivérek. A Netflix legalább két remek alkotással örvendeztetett meg bennünket. Ez volt a Róma és az Expedíció. Úgyhogy volt azért itt mit nézni, de legyen az idei év még jobb!
És akkor lássuk az év legjobb munkáit
Legjobb színészek:
Legjobb színésznők:
Legjobb mellékszereplők:
Legjobb rendezők:
Legjobb filmzenék:
Alexander Desplat - The Shape of Water
Ben Salisbury - Annihilation
Justin Hurwitz - First Man
Thom Yorke - Suspiria
Kris Bowers - Green Book
Legjobb operatőri munkák:
Dan Lautsen - The Shape of Water
Alfonso Cuarón - Roma
Alexis Zabe - The Florida Project
Sayombhu Mukdeeprom - Suspiria
Rob Hardy - Mission Impossible: Fallout
Legjobb forgatókönyvek:
Lars von Trier - The House That Jack Built
Nick Vallelonga, Peter Farrelly, Bryan Hayes Currie - Green Book
Charlie Wachtel, Spike Lee, David Rabinowitz,Kevin Willmott - BlacKkKlansman
Chris Bergotch, Sean Baker - The Florida Project
Steven Rogers - I,Tonya
Legnagyobb meglepetés:
Ready Player One
Brigsby Bear
The House That Jack Built
Legnagyobb csalódás:
Predator
Venom
First Man
Ha valaki előbb a szokásos összefoglaló videónkat nézné meg, itt találja:
20.
Leave No Trace / Ne hagyj nyomot
dir: Debra Granik
Granik megint egy nagyon erős, de túl távolságtartó filmet készített. A sztorifonása komótos, de túl egyszerű. Igazán a saját stílusa is hiányzik, és legalább egy nagy pillanat kellett volna. Ben Foster és McKenzie játéka miatt és a csendes, de elgondolkodtató alapfelütése miatt mindenképp érdemes megnézni. Meditatív és gondolkodásra késztető mozi.
19.
BlackKklansman - Csuklyások / BlackKklansman
dir: Spike Lee
Lee ideges a társadalmunkra és az amerikai politikai erő jelenlegi állapotára. Ez nem vitás. Az is, hogy nagyon jó filmet készített, de ez pont annyira jó, hogy még vitázni se kelljen róla. Nem indít be párbeszédet, nem dönt tabut. Végig jól fésült marad, némi pimaszsággal. Viszont megnézni érdemes, mert az biztos, hogy piszok módon leköti az embert.
18.
Brigsby mackó / Brigsby Bear
dir: Dave McCary
McCary egy nagyon kedves filmet készített azoknak, akik érezték magukat már valami miatt kirekesztettnek, meg nem értettnek, a társdalomból kiszorítottnak. Finoman humoros, amikor kell drámai, egyenes és nagy, lélekemelő pillanatokban bővelkedő alkotás. Egy film geekektől nem csak geekeknek
17.
Lady Bird
dir: Greta Gerwig
A Lady Bird nem találta fel a kereket. Pusztán a lehető legtisztességesebben előadva mutat be hétköznapi problémákat, amiket néha fáj átélni, nézni, de mindenképp érdemes figyelmet fordítani rá. Ha van ilyen korú gyermekünk azért, ha nincs és ilyen idős lesz, pedig azért.
16.
Mid90s
dir: Jonah Hill
Nem helyez nagy terhet sem a színészei, sem a nézője vállára Hill. A filmje alulról súrolja a 80 percet, tehát tényleg nem egy fájdalmas alkotással van dolgunk. De érdemes ennyi időre megállni és visszagondolni. Milyen is volt nekünk a 90-es évek közepe. Ha ennyit elért egy első filmes rendező (és ennyit mindenképp), már nem lehetünk hálátlanok ebben a rohanó világban.
15.
Den Skyldige / A bűnös
dir: Gustav Möller
Vég nélküli feszült thriller-krimi, nagyon nagyon kemény kérdést körbejárva egy felelősségteljes munka tükrében. Zseniális rendezés és még jobb színészi játék Cedergen alakításában. A némileg visszafogottabb pont azért jár, mert van egy (igazából két) ordító logikai baki a filmben, amit ha az ember észrevesz jelentősen csorbítja a filmélményt. Plusz a témában készült jobban sikerült alkotás, így ugyanazt a pontot nem kaphatja meg, de mindenképp „must see” kategória.
14.
A Star is Born / Csillag születik
dir: Bradley Cooper
Igen kellemes meglepetés onnan, ahonnan az ember nem várta volna. Cooper rendezése feszes, szuggesztív és nagyon elegáns. A zenék jók, a dialógusok működnek, és a történet is ül. Sajnos ez utóbbi annyiszor lett elmesélve, hogy kevésbé érdekes és viszonylag szögegyenesen halad a simán kitalálható végcél felé. Mindenesetre így is vannak remek és nagy pillanatai. Bravó.
13.
Suspiria / Sóhajok
dir: Luca Guadagnino
Konkrét dolgokra nem merek és akarok kitérni, mert sokat ronthat az élményen, de aki fogékony a betegesen kemény, misztikus dolgokra, és nem ijed meg attól, ha a rendező péklapáttal veri bele az ember emlékezetébe a filmjének képeit, akkor ezt látnia kell. Egyébként szigorúan csak annak, aki bírja a nyomasztóan brutális dolgokat. Hidd el: Nem vagy felkészülve erre a filmre.
12.
Hereditary / Örökség
dir: Ari Aster
Az Örökség felbukkanó fekete humorának ellenére sem egy felemelő film. Sőt kifejezetten nyugtalanító, idegborzoló alkotás, ami nem (csak) félelmetes jeleneteivel, hanem inkább a lélekre gyakorolt drámai nagyjeleneteivel és audio-vizuális minőségével próbál hatni. Azt meg kell hagyni, hogy igen sikeresen. Toni Collette egy Oscar esélyes alakítással toldotta meg Ari Aster első, igencsak meggyőző rendezését. Talán ha ezt a filmet 2-3 munkával később csinálja meg, ez egy klasszikus lehetett volna, kigyomlálva néhány gyermekbetegséget, azonban debütnek annyira mindenképp elég volt, hogy én várjam a következő munkáját.
11.
The Sisters Brothers / Testvérlövészek
dir: Jacques Audiard
Elég komoly meglepetés ez Audiardtól (egészen addig míg Velencében hozzá nem vágták az Ezüst Oroszlánt). Parádés szereposztás és színészi munka. Izgalmas történet a vadnyugat egy picit elfeledett időszakáról. Talán semmiben nem a zsáner legjobbja, de már az is az élbolyba repítette, hogy minden alapvető funkciója kiválóan működik.
10.
Annihilation / Expedíció
dir: Alex Garland
Manapság sajnos divatos csak szélsőségekben gondolkozni nem csak filmekről, de az élet bármely részéről. Nehezen tudunk átmenetet elfogadni és ennek ez a film is áldozatául fog esni. Azt gondoljuk oda kell állni valami mellé vagy valami ellen. Egyszerűsítve vagy utálni vagy imádni kell. Ezt a filmet szerintem pont középen lehet megfogni. Ahhoz túlságosan is jó, hogy utálhassuk, viszont ahhoz rémisztő és helyenként elidegenítő, túlságosan is támaszkodik a szimbólumokra, hogy rajongani lehessen érte. Elismerni viszont el kell. Garlandot is, hogy nem az egyszerű utat választotta. Ezúttal sem.
9.
The Shape of Water / A víz érintése
dir: Guillermo Del Toro
Del Toro úgy készített egy Oscar esélyes filmet, hogy tulajdonképpen nem akarja minden 5. percben a tudtunkra adni, hogy valójában az. Vagy nem érződik annyira hook filmnek. Ismét egy olyan alkotás kapott legjobb film díjat az évtizedben a Birdman után, ami nem kifejezetten fontos film, hanem jó film. Márpedig a díjszezonnak ez is az értelme. Nem csak kiállni valami mellett, hanem szórakoztatni a legmagasabb színvonalon, márpedig A víz érintése igen közel áll ehhez a szinthez.
8.
Searching / Keresés
dir: Aneesh Chaganty
Engem azt nem lehet vádolni, hogy nem támogatom az egyedi hangvételű, formabontó alkotásokat. A keresést is szerettem, és nem csak azért, mert valami új, hanem mert amit tud, azt remekül tudja. Ennyire minimalista képi világgal, ilyen kevés pénzből megcsinálni az év egyik legnagyobb filmjét, úgy, hogy közben rettentő hétköznapi, ismerős és ijesztő is, nem semmi. Aki ezt appokkal és websiteokkal így tudja, az biztosan zseni. A többiek, meg, aki befürdött a tízszer, hússzor ennyi pénzből elhasznált ósdi jumpscareivel, az nézzen magába és mélyen szégyellje el magát.
7.
Roma / Róma
dir: Alfonso Cuarón
A Róma egy nagyon szép film, az év egyik legszebbje. Bődületesen szépek a képei, maró az -amúgy amatőr-félprofi színészek – színészi játéka, sokszor forgatja a kést bennünk és a lassúcska 2 és majdnem fél órája alatt legalább 2-3 katartikus pillanatot és ugyanennyi nagyjelenetet adott nekünk Cuarón, akinek tényleg fontos volt ez a film, hiszen nem csak rendezte, de írta, vágta is a fényképezés mellett.
6.
Avengers: Infinity War /
Bosszúállók: Végtelen háború
dir: Joe & Anthony Russo
Legyek akármennyire is pozitív, ami a látványt (agyrobbantó csúcskategória), a zenét (lélegzetelállító) a karakterek közti fantasztikus interakciót, vagy a tökéletes ritmusban adagolt feszültséget, humort, látványt nézve, vannak kétségeim a film utolsó néhány percét illetően. Russoék nagyon komoly tökösségről tettek tanúbizonyságot, amivel elérték, hogy a film sok sok időn keresztül velünk maradjon még. Viszont nem felejtettem el, hogy ez egy Disney alkotás és ennél fogva meg lennék lepve, ha a második részben nem fordítanának valamit máshogy. Márpedig ha így lesz, ez a film néhány megdöbbentő pillanata a filmtörténelem legnagyobb blöffje lesz és rettentő szomorúvá fog tenni.
5.
I, Tonya / Én, Tonya
dir: Craig Gillespie
Megmerítkezés az amerikai white thrash poklában. Az Én, Tonya zseniális film. Nagyszerű stílusbravúr, kifogástalan színészi játék, remek zene. Egy pillanatig nem unalmas. Végre valami újszerű a sport és életrajzi filmek csontig lerágott, unalmas felhozatalában. Annak is ajánlom, aki semmit nem tud meg / nem érdekli a sport, nem is fog a film után sem többet megtudni, viszont egy elképesztő sztorival lesz gazdagabb.
4.
Mission Impossible - Fallout /
Mission Impossible - Utóhatás
dir: Christopher McQuarrie
Ha hasonlóságot vonnék, akkor a Skyfallhoz állna legközelebb a film. Hangulatban. De látványban és élvezetben vastagon túltesz rajta. A nem egyszer Hans Zimmer Dunkirkjét idéző(khm..) pulzáló zenéje, a csodálatos fényképezés és egy nagyon elszánt banda az elmúlt évek legjobb akciófilmjét eredményezte. Ezen túllátva talán csalódás lehet, hogy a sztori megint csak átlagos, de őszintén: van aki csak emiatt ülne be egy MI filmre? Költői kérdés volt.
3.
The House That Jack Built / A ház, amit Jack épített
dir: Lars von Trier
Tökéletesen meg lehet érteni, hogy ez valakinek sok, brutális, undorító. Egy sorozatgyilkos tevékenységét nézni, úgy, hogy nagyon nincs egyszerűen megfogalmazva, nem egy könnyű délutáni mese. De aki vevő egy kis provokációra, annak mindenképp a 2018-as év egyik legparádésabb filmje lesz a jussa. Színészvezetés ötös, humor és súly, brutális naturalizmus és provokatív társadalomkritika kéz a kézben járnak. Annyit viszont azért jó lett volna látni így a karrierje vége felé haladva, hogy Trier végre megbékél a belső démonaival, mert az Antikrisztus, Melankólia, Nimfomániás mellett, még mindig ugyanazokat a köröket futja. A felszín alatt persze. Emiatt lemarad a korszakos mestermű titulusról.
2.
Green Book / Zöld könyv – Útmutató az élethez
dir: Peter Farrelly
Sokszor használt téma, új stílusban elmesélve. Peter Farrely nem találta fel újra a spanyolviaszt. De barátságról és szegregációról talán ennyire intelligensen humorosan beszélni ritkán látunk filmet. Egy ilyen magas ponthoz pedig nálam ennyi is elég. Najó, tényleg kellett még az a zseniális Viggo Mortesen!
1.
The Florida Project / Floridiai álom
dir: Sean Baker
Nem tudom mikor láttam utoljára olyan filmet, ahol a torokszorító fájdalom, az öröm, és a boldogság ennyire párhuzamosan ment egymás mellett. Igazán életigenlő film, ami nagyon természetes, őszinte és közel áll a hibátlanhoz. Vegytiszta csoda, amiből tényleg nagyon ritkán kapunk ekkora mennyiséget (szerintem legutóbb az Utódokállt ehhez ennyire közel). Bravó!
