Melankólia

Melancholia
2011

Ajj, de jó, hogy idén ennyi remek film született, amiben nem volt különösen érdekelt Hollywood. Az élet fája és a Drive után itt az idei év harmadik nagyágyúja, a Melankólia.
Ez az év a dánoké, nem is kérdés. Refn után Trier is odacsapott az öklével az asztalra és azt mondta "nesztek itt van két óra mozgókép. Emésszétek meg!"
Nem lesz egyszerű. Majdnem minden bizonnyal Hitler éltetése miatt bukta el Trier a fődíjat Cannesban (röhej) az Élet fájával szemben, mert a két mű közötti  minőségi differencia eléggé szembetűnő. Az Élet fája egy reménnyel teli film, ami felkészít az életre, addig a Melankólia a kilátástalanság és a reményvesztettség, a totális megsemmisülés filmje.

1.nap Justin
A Melankólia nem szórakozik holmi bevezetéssel. Rögtön az elmúlt évek legszebb filmművészeti nyitányával kezd, ahol is lassított felvételben, Wagner zenéjére láthatjuk ahogy két bolygó közelít egymás felé, közben pedig montázst kapunk Kirsten Dunstról amint menyasszonyi ruhájában épp színészkedik nekünk.
Miután "be lettünk etetve" felkészülhetünk a világ legidegesítőbb lakodalmára és legellenszenvesebb családi pereputtyára. A Kirsten Dunst játszotta Justin, éppen esküvőjére igyekszik párjával, ahol is gyakorlatilag minden kifordul magából.  Elkésnek, az örömanya utálja a házasság intézményét, a sógor csak a matériáról beszél, és, hogy mennyire drága az esküvő, az örömapa poént csinál mindenből, a vőlegény meg nincs mit szépíteni egy igazi balfasz. Ennek tetejébe a menyasszony utálja az egész felhajtást és voltaképp marhára nem akar férjnél lenni. Egy teljesen utálatos személy, aki fokozatason veszti el az emberi oldalát. Magába fordul, egy nap alatt mindenkit elűz a környezetéből, lealjasodik. Trier két napra szedte a filmet. Ez az első nap, Justin napja volt.

2.nap Claire
A második felvonás (vagyis a film utolsó 1 órája) Justin nővéréé, Clairé. Ő és kisfia, ez egyedüli tisztalelkű karakterek a filmben. Próbálják Justinból kihozni azt, ami még emberi. Ebben a részben kap szerepet a nyitányban megismert bolygó - a Melankólia - ami rohamosan közeledik a Föld felé. Clairet nagyon nyugtalanítja ez az egész, a neten próbál utána nézni, de a férje, a pénzmániás John, folyton eltiltja tőle, mert az internet ledegradálódott. Nyugtatja családját, hogy nem fog baj történni, de a kezdő képsorok után mind tudjuk, hogy ez nem így lesz. A Melankólia közeledik..

 

Trier opusz
Nem kertelek, a film marhára embert próbáló. Bő két óra hossza alatt, annyi keserűséget, reményvesztettséget és depressziót kapunk, hogy ezután mindenképpen valami vidám filmet kell majd nézni. Egyszerűen már az is annyi erőt kiszív az emberből, hogy két óra  alatt alig kapunk statikus kameraállásokat. Mindig közelít, távolít, svenkel sokszor egy snittben. Szédítő. Ettől független zseniális az operatőri munka, akármit csinál a színésznőnk, mindig a közelében vagyunk, mindig el vannak találva a szereplők aránya a képen, mindig annyi levegő van hagyva amennyi épp kell, mindig annyira tolakodunk a magánszférájukba, hogy pont ne legyen kényelmetlen. A színészeink mind remekül játszanak, főleg Dunst kisasszony hozza jól a hedonista, depresszív, ellenszenves nőt. A zene Wagneré, mesteri, nem kell mit hozzátenni. Ami a film legnagyobb vonzereje, hogy egy katasztrófa esetén, ami itt lelki és fizikai eredetű is, milyen állapotok uralkodnak az emberekben. Mit tennének olyankor, amikor tudjuk, hogy jön a vég? Mikor már nincs tovább? Trier nem szórakozott, belesűrít minden embertelenséget a közeledő vég és ember kapcsolatába. Azt, hogy mennyire nincs összefogás, mennyire nincs lélekjelenlét, mennyire nincs emberi ösztönösség. De a végére mégis megmutatja, hogy képes még így is egy lépést tenni afelé, hogy kilábaljon a saját és így a filmre átvitt depressziójából is. Nem tudom mikor volt ilyen szép és szomorú vége egy filmnek utoljára. Emlékezetes marad.
Nem volt rest a rendező Bibliai motívumokat is beletenni a filmbe. Claire fia, mint az emberi tisztaság képe jelenik meg, az állatok is érzik a vesztüket, nem bírnak enni az embereink, jön a jégeső stb.. Hasonlóakat láttunk Tarr filmjében is, igaz az ennél jóval erősebb filmesztétikai módszerekkel operált.

Összegzés: Meglehetősen nehéz film, sok sok értelmezéssel, és valós gondokkal, csodaszép képekkel és profi zenével. Ez a jó oldala. A rossz pedig, hogy kissé unalmas, a kamera mozgások szédítőek egy bizonyos idő után és a karakterek nagyon ellenszenvesek. Csak művészfilm kedvelőknek vagy olyanoknak akiket érdekel, hogy egy depresszív világban, a vég eljövetele előtt, hogyan viselkednek az emberek. Kemény dió feltörni Triert és az is marad.

Értékelés: 8/10

Trailer: