Hang nélkül

A Quiet Place

2018

Sajnos eljutottam arra a pontra filmnézői szokásaimban, hogy azért nem nézek meg egy filmet moziban, mert csalódnék. Pedig tutira veszem, hogy jó lesz. A Hang nélkül esetében ez úgy jött össze, hogy szinte biztos voltam benne, hogy egy ilyen – a film zömében gyak. némafilmként  üzemelő – alkotás esetében tuti kifogok egy vihorászó lánycsapatot, egy csipszet és nachost tele pofával ropogtató, kólát szürcsölő társaságot (ahogy minden moziba járásra jut egy széket rugdosó kamasz, nem ritkán idős). Így inkább megvártam, míg otthon kényelmesen, a saját kis mozimban tudom megnézni. Nos részben bánom is, de inkább annyira nem, hogy nem mentem el rá.

Mert az kétségtelen, hogy ennek a filmnek a varázsához tényleg nagyon kell a csend. Miért mondom ezt? Mert filmünk egy olyan világban játszódik, ahol ragadozó, mutáns(?) lényeg garázdálkodnak, akik sem nem látnak, se nem szagolnak, ellenben egy gombostű leejtését is meghallják, így főszereplő családunknak teljes némaságban és csendben kell létezniük (főbb szerepekben Emily Blunt és a filmet író, rendező John Krasinski). Nos így talán érthető, hogy miért mondtam, hogy ide tényleg teljes csend kell. Egyrészt a film nem kevés és nem ritkán szívmegállító jump scare(jei) jobban működnek, másfelől, amikor valami zajt okoznak karaktereink (és talán nem nagy spoiler, hogy fognak), teljes beszarás az érzés, hogy mekkora a baj.

Az elvitathatatlan, hogy az ötlet, ami Krasinskiék fejében érlelődött, mondhatni forradalmi és egyértelműen filmre kívánkozott. Az is, hogy a saját maguk által felállított szabályrendszert próbálják betartani. Az viszont már tény, hogy annyi, de annyi lyuk, logikai ötlettelenség, és trehányul megírt jelenet van, hogy még két-háromszor ennyi oldalt meg tudnék vele tölteni és még talán a végére sem érnék.  Ezen kívül azonban egy teljesen korrekt és feszülten élvezetes, érdekes filmet láthatunk. Blunték lehozzák a kötelezőt, mint színészek, a képek csodálatosan megkomponáltak, Marcol Beltrami zenei aláfestése atom mód tolakodó, de mivel dialógus nettó nincs, így muszáj voltak zenével ellenpontozni (mert hát a mai 20évesek elszoktak már a némafilmektől).

Összegzés: Egy zseniális ötletből született egy valóban feszült alkotás, aminek a szereplői helyébe belegondolni magunkat 80 percre rémisztő utazás. Viszont a rengeteg hibán és logikátlanságon átlendülni még akkor sem lehet, ha nagyon bele akarod élni magad. Még akkor sem. Ettől független eddig ezt a horrort élveztem a legjobban elég régóta.

Ha nem akadt el a hangod, itt nézhetsz még szét!