Dunkirk

2017

Kis csúszással, de sikerült végre megnéznem Christopher Nolan rendező atyaúristen új dobását.  A jelzőt nem gúnyként írtam. Nolan tényleg a 21.század egyik legnagyobb szerzői filmese, aki roppant okos módon, a saját ötleteit (mostanság) csúcsra járatva, nagyon színvonalasan ülteti át filmre. Ugyan engem a 2010-es Eredet óta egyik filmje sem padlóztatott (A Sötét lovag záró részét néhol figyelemreméltónak, néhol roppant összecsapottnak, míg a Csillagok közöttet űrbéli Coelhonak neveztem anno, és ezt a mai napig tartom, pár újranézés után is), a Dunkirk még inkább homlokráncolásra késztetett.

Az eddigi csavaros sci-fik és akciófilmek királya, egy igaz történeten alapuló háborús filmet készít? De még akkor is, ha mostanában picit gyengébb, még mindig simán eléri, hogy látatlanul is megelőlegezzem a bizalmat neki. Aztán az előzetesek minden kedvem elvették: Túl sterilnek, túl érdektelennek találtam. A hype és a kritikák viszont meggyőztek, hogy nézzem meg. A film sajnos már nem.

A történet…itt álljunk meg. Van ilyen? Mármint történés van, de története van a Dunkirknek? Adott egy történelmi „pillanat”, amit megörökített 105 percben Nolan. 1940 májusában a németek bevonulnak Belgiumba és a franciaországi Dunkeque közelében a tengerhez szorítják a szövetségeseket. A néhány km-nyi szakaszon, több mint 300.000 katona várja a halált, ami a vízből, a levegőből, vagy épp a szárazföldről támadhat rájuk, eközben pedig várják a britek mentőakcióját.  Ezt persze a történelemkönyvből is lehet tudni. Nolan meglehetősen hűen dolgozta fel a témát.

A cselekményről nem is igen kell többet beszélni, mert hogy nincs mit. Maximum annyit, hogy még mindig van akkora kaliberű rendező és író, hogy nem enged a csábításnak, hogy macsó és idealizált módon jelenítse meg a háborút, mint tette azt Spielberg, vagy Gibson. Ha nem tudnánk, hogy ki harcolna kis túlzással bárkik lehetnének a harcoló felek. Nincs jó vagy rossz, csak a túlélő csapat és az őket legyőzni vágyó(akiket amúgy nem is látunk). Ilyen formán inkább Malick, Az őrület határán filmjével rokonlelkek. A feldolgozás módjáról azonban érdemesebb beszélni.

Nem is Christopher Nolannak hívnánk az illetőt, ha nem próbálna valami kis újdonságot csempészni a filmjébe. Jelen esetben három perspektívába, három időintervallumra osztja a Dunkirk-öt. Föld, víz, levegő. Különböző idősíkokban, amolyan „Mementósan” kell összerakni, összekapcsolni a szálakat, és ez így tök jó. Bár csak játék az idővel, de ad neki egy kis fűszert. Szomorú viszont, hogy ezen túl nem sok minden olyat tud ez a film, amire felkapnánk a fejünket. Félreértés ne essék: A Dunkirk az első perctől az utolsóig egy profin összerakott produkció. Szó nem érheti a ház elejét: Hoyte van Hoytema képei egyszerűen döbbenetesek. Nem egyet simán kitennék a falamra (az a repülő Spitfire kép brutális!!). A 70mm-es film előnye rengetegszer megmutatkozik. Nagyon szépen van fényképezve. A vágás feszes. A film a kiírás nélkül nem sokkal kúszik másfél óra felé, úgyhogy derék rendezőnk nem kevés önmérsékletet tanúsított, az eddigi átlag 2,5-3órás alkotásai után.

Azt gondolom, hogy azzal sincs baj, hogy már már némafilm a Dunkirk. A jó rendezők ismérve, hogy kiválóan tudnak csak képekkel mesélni. Nolan elmondása szerint rengeteg némafilmet nézett, hogy még inkább képben legyen. Az sem gond, hogy a karakterek név nélkül, teszik a dolgukat. De valami kis fogódzkodó, azonosulási pont nem ártott volna. Értem miért döntött így, de egyszerűen kell valami a nézőnek, amibe tud kapaszkodni, mert így túl gépies, túl elidegenedő. Látjuk a háború borzalmát. Fantasztikus jelenetekben ad bizonyítékot róla, minek voltak kitéve a katonák, de őszintén szólva nem kaptam meg azt a valamit a filmtől, amivel a moziból kilépve kicsit több tanulsággal, több élménnyel távozhatok. Azt a zseniális faktort sem látom, amit sokak szerint látnom kéne. Hans Zimmer zenéjére meg nyilván kár kitérni, álmából felkeltve is hozzárak egy pontot legalább a Nolan filmekhez. A színészekre nem térnék ki: Kenneth Branagh, Mark Rylance, Tom Hardy, Cillian Murphy, Harry Styles is jók, de senki nem kapott nagy szerepet, sem kiemelkedően nagy jelenetet. Azt is becsülöm, hogy rengetek korabeli hajót, repülőt használtak és minimális CGI-jal forgatták. Látszik és szép. De ez kb. ugyanaz, mint a Revenant esetében, hogy köret és marketing. Egy egyszeri filmnézőnek ez majdnem tökmindegy.

Összegzés: Fanyalgok kicsit, de nem szeretném azt mondani, és nem is tudom őszintén, hogy nem élveztem, vagy nem tetszett a Dunkirk, mert nem igaz. Ahogy fentebb is írtam, egy vérprofin összerakott film. Technikailag hibátlan (a hangkeverés Oscart már most nyugodtan odalehet adni), a színészek is jók, feszes, jó a zenéje, de egyszerűen egy ilyen szintű alkotótól ez kevés. Ezt a fajta dramaturgiát nem biztos, hogy egy ilyen műfajú filmbe kellett volna bedobni, vagy akkor adni egy kicsit több érzelmi támpontot a nézőnek, mert ez így, mesteri, de mesterkélt is.