15 hónap telt el azóta, mióta utoljára kiosztottam az oldal által kiadható legmagasabb 9,5 pontot. Ez nagyon egyszerűen azt jelenti, hogy tavaly egy olyan film sem érkezett, ami klasszikussá válhat. Ez az a pontszám ugyanis, amely különbséget teremt a nagyon jó és a mestermunkák között. Egyértelműen nem merném azt mondani, hogy gyenge év volt 2017, de jól példázza mondjuk a nem tömegfilmek versenyét, hogy egészen a mai napig nincs igazán nagy Oscar verseny és éllovas, mint volt tavaly a La La Land vagy előtte a The Revenant, Spotlight.

Ettől független azért érkeztek bőséggel jó filmek. Edgar Wright ismét megcsinálta és képes volt egy vérbeli akciófilmből musicalt csinálni, aminek a vágását ráadásul minden főiskolán tanítani kellene editálás órán. Lezárultak a makik kalandjai egy utolsó nagy és sötét fejezettel. A képregényhősök köszönik de jól vannak. Már ami a Marvelt illeti, hiszen korrekt résszel érkeztek a Galaxis őrzői. Thor megkapta az eddigi legjobb filmjét és Pókember is hazatért oda, ahol tudtak is mit kezdeni a karakterével. A DC is összedobott végre egy nézhető filmet a Wonder Woman személyében. Ellenben földbe álltak a Justice League-gel. Logan pedig méltó búcsút kapott.

Rengeteg neves alkotó hozta a kötelezőt, vagy akár annál is többet. Jó filmmel jelentkezett Christoper Nolan, Denis Villeneuve, John Carney, Martin McDonagh, Shyamalan, Scorsese, Antal Nimród, Lanthimos vagy Taylor Sheridan, aki első rendezésével is nagyot gurított.

Meglepetésekből is akadt jócskán. Meglepően jól sikerült az új Jumanji, mire Kevin Harttal a volánnál senki nem mert volna fogadni. Bayona fura terápiás szörnyfilmje is remek lett és Andy Muschietti is ránk hozta a frászt az új Pennywise-szal, az Az-ból. Ugyanakkor leszerepelt az új Star Wars, és kevés megosztóbb film akadt az elmúlt években az utolsó Jediknél. Ugyanígy nem volt egyöntetű siker Aronofsky anyám!ja. Nem igazán mozdította előre Alexandery Payne vagy George Clooney rendezői karrierjét aktuális munkájuk. A csalódásokon kívül Hollywoodot átölelő, zaklatási és pc. botrány is kezd ijesztő méreteket ölteni, amivel gyakorlatilag lehúzhatjuk a rolót az olyan sztároknál,mint Kevin Spacey, Dustin Hoffman, Harvey Weinstein, James Franco vagy a kisebbik Affleck. Van egy olyan érzésünk, ez csak a jéghegy csúcsa.

Mindenesetre, hogy pozitívan zárjuk az értékelőt, nem volt rossz év a 2017-es, de bízzunk benne, hogy 2018 sokkal jobban és nyugodtabban telik majd.

Legjobb filmzenék:

Legjobb operatőri munkák:

Oscar Faura - A Monster Calls / Szólít a szörny
Hoyte van Hoytema - Dunkirk
Roger Deakins - Blade Runner 2049 / Szárnyas fejvadász 2049

Legjobb forgatókönyvek:

Martin McDonagh - Three Billboards Outside Ebbing Missouri / Három óriásplakát Ebbing határában
Kenneth Lonergan - Manchester by The Sea / A régi város
Hampton Fancher & Michael Green - Blade Runner 2049 / Szárnyas fejvadász 2049
Taylor Sheridan - Wind River / Wind River - Gyilkos nyomon
Emily V. Gordon & Kumail Nanjiani - The Big Sick / Rögtönzött szerelem

Legnagyobb meglepetések:

Jumanji Welcome To The Jungle / Jumanji - Vár a dzsungel
It / Az
A Monster Calls / Szólít a szörny

Legnagyobb csalódások:

Alien Covenant
Star Wars - The Last Jedi / Star Wars - Az utolsó Jedik
Downsizing / Kicsinyítés

Legjobb mellékszereplők:

Legjobb színésznők:

Legjobb színészek:

Legjobb rendezők:

Az év 20 legjobb filmje:

A számolás joga nem ígér többet, mint a pár soros leírása. Pontosan, felemelt fejjel halad előre azon az úton, amit kijelölt. Theodore Melfiéket nem érdekelte több, mint az amit be szerettek volna mutatni. Nem akartak beleszuszakolni mindent filmjükbe és nem akarták azt sem, hogy ők tetszelegjenek a „múltért bocsánat jár” hálátlan szerepében. Egy minden elemében szórakoztató, de kicsit szégyenfoltról nem megfeledkező, korrekt munkát raktak le az asztalra, ráadásul egy csomó remek alakítással, szép fényképezéssel, brutál jó zenével megtámogatva.

Bayona megcsinálta a maga Faun labirintusát, kissé gyengébb kivitelben. Viszont így is sok olyan embernek lesz a kedvence, akinek szüksége van a terápiára egy halálos beteg ismerős elvesztése, vagy annak elvesztésének lehetősége miatt. Sötét és borongós alkotás, de a fény és a megváltás ott pislákol, csak kérdés, észre akarjuk-e venni.

A film ritmusánka hullámzása miatt nem tudom korszakos mesterműnek (mint tették sokan) kikiáltani az Az-t. Inkább csak egy tök oké film, ami izgalmas, feszült, jól megcsinált, remekelnek a színészei, működik a drámája, de a rémisztgetése – ami pont nem lenne hátránya egy horrornak – nem. Azt viszont elérte (bár nem volt nehéz), hogy nagyon várjam a második részt.

Független közönségfilmként nyilván nem tekinthetünk rá, szerzői filmként pedig messze nem hibátlan. Leginkább, mert nehéz bármit kezdeni a látottakkal, azon felül, hogy átérzünk valamit. Ettől független Lanthimos még így, ekkora sztárokkal és Hollywoodban is megtudta tartani filmes attitűdjét és izgalmasságát. Lehet riasztó amit írtam, de érdemes egy megtekintésre, már csak azért is, hogy Te pl. mit tennél hasonló helyzetben.

Idehaza ilyen formában kevesen próbálták feldolgozni a szerelmet. Nagyon jó, hogy Enyedi visszatért és rögtön egy markáns, emlékezetes és egyedi rendezéssel látott el bennünket. A Testről.. nem egy hibátlan darab. Vannak súlytalan szálai. Néha a főszereplők tipikusan „magyarosan” adják elő a szerepüket, és a végére kicsit összecsuklik a film a saját súlya alatt. Cserébe viszont nincs hamiskás pillanata, és nagyon szerethető.

Egy vérprofin összerakott film. Technikailag hibátlan (a hangkeverés Oscart már most nyugodtan odalehet adni), a színészek is jók, feszes, jó a zenéje, de egyszerűen egy ilyen szintű alkotótól ez kevés. Ezt a fajta dramaturgiát nem biztos, hogy egy ilyen műfajú filmbe kellett volna bedobni, vagy akkor adni egy kicsit több érzelmi támpontot a nézőnek, mert ez így, mesteri, de mesterkélt is.

Nagyon kevés film képes arra, hogy képekkel ilyen gyönyörűen meséljen az életről. Pokoli nehéz ám dialógusok nélkül alkotni. A vörös teknős, mindenféle izzadságszag nélkül beszél az életről. Nem gondolom, hogy hibátlan, nekem pl. a misztikussága csak egy oldalról tetszik, de nyilván nem szeretnék spoilerezni. Az viszont biztos, hogy már januárban megvan az év egyik legszebb, legegyedibb és legembertpróbálóbb alkotása.

Bár nem Judd Apatow rendezte, de nagyon erősen érződik rajta a keze nyoma is. Ez a humornál szuper jól jön, bár akadnak gondok. A drámai rész erősebb és fura, mert Apatow pont ebben nem igazán szokott brillírozni, és vannak itt is összefésülési gondok, de alapvetően egy nagyon hiteles, szerethető és mindenképpen megtekintésre ajánlott mű a Rögtönzött szerelem.

Az új Pókember kalandjai simán az év legjobb képregény filmje a Logan után. Pont egymás ellentétei. Míg az egy igazi felnőtt, érett és sötét, depresszív élmény, ez egy laza, humoros és végtelenül élvezetes két órás alkotás. A Marvel továbbra is jól főz!

Tudom, hogy nem voltam túl konkrét a filmmel kapcsolatban, ennek pedig két oka van: Az egyik, hogy rengeteg az érzelem és drámaiság, amit hiba lenne leírni, hisz úgysem tudom átadni. A másik, hogy a film igen komoly fordulatokat tartalmaz, amiről megint nem akarok beszélni. Induljatok ki abból, amit a bevezetésben írtam: Remek, megindító, olykor lélegzetelállító dráma, szuperül megírva, megrendezve és előadva. Zsepiket elő!

Nem kis elvárásokkal huppantam le (kétszer is) a mozi székbe, és úgy álltam fel, hogy ez a film bizony megfelelt mindnek: Elgondolkoztat. Nem ítélkezik. Szórakoztat. Nem sulykol. Remek a látványa, zenéje, színészgárdája és a forgatókönyve. Nem érződik a görcsös megfelelési kényszer. A pontlevonás csak az eleje és a vége miatt jár. Az eleje egy picit ritmustalan, kapkodós. A végén meg annyira szerették már a filmet Nimródék, hogy körülbelül háromszor fejezik be és kezdik újra. De megértem, hogy nehéz volt elengedni. Ezt a filmet igen.

A Safdie tesókra érdemes lesz odafigyelni. A film főszereplőjéhez hasonló számító módon játszanak az érzelmeinkkel, szimpátiánkkal. Remek iramú, feszes alkotás, ami igazi gyönyör a stílusok, és szintipop szerelmeseinek. Robert Pattinson és Benny Safdie remek alakításokat adnak elő. Miattuk és a neonban villódzó város miatt él a film.

Asszem nem elcsépelt közhely, ha azt mondom: Igazi megmártózás az emberi lélek poklában. Idegőrlő, feszült és megrázó alkotás. Nehéz felemelő pillanatot találni. Mégis szükség van ilyen alkotóra, aki képes néha a fejünket beletaposni a földbe, és feltörölni velünk azt. Aki látta, érti ezt az utóbbi részét a mondatnak. A többiek megnézés után fogják.

Nincs nagy titka a filmnek, ezért nincs is igazán mit írni róla. Egy szögegyenes thriller, ami nem szórakoztatni, nem elborzasztani akar, csupán elmesélni egy nehéz történetet, mindenféle nagy csinadratta nélkül, a skandináv thrillerek stílusában. Mégis az év egyik legnagyobb filmes élmény. Annak ellenére is, hogy a 105 percet 180-nak is érezni néha, annyira lomha és ráérős. Hogy ez mennyire baj? Attól függ mennyire bírod a lassú víz partot mos filmeket. Talán kell hozzá türelem, de ha megadod neki, nem lesz hálátlan.

Remek film a Majmok bolygója. Hangyányit gyengébb, mint a középdarab, de még mindig nagyon nagyon jó. Reeves kezében jó helyen a Batman film, csak kicsit legyen könnyedebb, élvezetesebb darab, mert az önsanyargatás 140 perce bőven elég volt ebben a munkájában.

Carney harmadszor sem téveszt ütemet. Remek, hiteles, minden pillanatában életszagú és élvezetes zenés film, ami meglepően bátor dolgokat is mer beemelni a filmbe, ráadásul jól is kezeli ezeket. Noha negyedjére talán valami újabb műfajt is megnéznénk író-rendezőnktől, de ha marad itt, ennél a minőségnél ne menjen lentebb!

Az új Fejvadász semmilyen szinten nem vall szégyent. Látványos, gyönyörű, érzelmes, intelligens (tényleg lehet sokaknak át sem jön milyen fontos dolgokról beszél). Nagyszerűen van megírva. Nem egy felmelegített első rész, hanem egy nagyszerűen tovább szőtt, mélyített sztori. egy picit ugyan lassú és már közel sincs meg benne az a „hűha” faktor, de azt mindenképp elérte a bukás ellenére is hogy lehessen még bízni az ilyen ambiciózus hollywood-i folytatásokban, ami ha jó kezekbe kerül, akkor képes olyan moziélményt adni, ami jó ideig még velünk marad. Szép volt.

Annyira szuper jelenetekkel pakolták tele az egész filmet, hogy elképzelni is nehezen tudom, hogy ez egy álomgyári termék, pedig az. Kívánom, hogy legyen ez innentől egy jó, követendő példa. Wolverine megkapta a maga méltó búcsúját. Egy pici még kellett volna, hogy tökéletes Sötét Lovag-i vagy Watchmen-i magasságokról beszéljünk, de nagyon közel a Logan. Az idő eldönti majd lesz-e akkora klasszikus, mint mondjuk Nolan hőse, de én nagyon jó esélyeket látok erre. Azért is megadom a magasabb pontot, mert ezt bizony sok helyen elszúrhatták volna és mégsem tették. Plusz díjazom a Fox tökösségét, hogy vállalták az R-t. Hajrá, így a jövőben is!

Én nagyon jól szórakoztam a filmen és végre valami, ami nem veri le a saját maga (és nyilván rendezőjének életműve alapján) által állított magas lécet. Nyugodtan üljetek fel a hype vonatra. Ennél nehezen hiszem, hogy dögösebb, viccesebb, akciódúsabb, lazább és élvezetesebb filmet fogunk látni mostanában.

Martin McDonagh egyértelműen a legnagyobb dráma-vígjáték rendezők egyike. Nagyon ért a lélektanhoz, nagyon tud karaktereket írni. Látszólag tucat történeteket is feldobni. Nála a válaszok sosem sablonosak. Sosem akar polkorrekt lenni. Mindig törekszik arra, hogy hiteles legyen, ahogy a karakterek a való életben is reagálhatnak, nem ahogy szerintünk megkövetelné a szituáció. Ennek okán a filmjei kiszámíthatatlanok, feledhetetlenek. Nem hibátlan, mert Cartel Burwellt (Coenék házi zeneszerzője) picit alulhasználja és a film végére kicsit tempót téveszt, de egy biztos: Ennél nagyobb hullámvasút menetre 2017-ben nem ültünk fel. Semmi meglepő nem lesz abban, ha márciusban akár 4-5 Oscarral lesz gazdagabb a film.

A szokásos videós, zenés listát itt tudod megtekinteni: