BEST OF 2016! AZ ÉV LEGJOBB MINDENE! Extra nyereménnyel!
2017. január 12. írta: thedirector

BEST OF 2016! AZ ÉV LEGJOBB MINDENE! Extra nyereménnyel!

Tavaly azt írtam, hogy 2015 nem marad emlékezetes nekem. 2016 igen, de sajnos nem abból az apropóból, amiből vártam volna. Ugyanis kis túlzással Hollywood csődöt mondott. Lasszóval kellett összefogni a legjobb filmeket. Nehezen ki tudtam volna 20 filmet választani, de 2011 óta, először most úgy döntöttem elég lesz ide a top 10 film. Egyszerűen nem érzem úgy, hogy 7,5-8 pont elejei filmekkel töltsem a listát. Számomra a saját értékelőmbe szeretem a 8,5 vagy afeletti filmeket berakni. Ez az a pont, ami már túl van a "korrekt, de csak jó" értékelésnél.Ők azok a filmek, amikre azt mondom, hogy egy nagyon pici híján csúsznak csak le a maradandó szinttől. Velük akarom kezdeni az elszámolást, nem a közepes-jócska filmekkel. Így marad most a 10 film.

Amúgy be kellett látnom, hogy a végérvényesen lehagyták a sorozatok a filmeket. Sokkal jobb, szerkesztettebb,  narratívával, lazább, de minőségibb színészi munkával és átgondoltabb rendezéssel jelentkeznek egy ideje mint a Blockbusterek. Ennek nem csak én, hanem a közönség is hangot adott, ugyanis a pocsék nyáron túl alig volt olyan film, ami karistolta volna a bűvös 1 milliárdos bevételi határt. Itt értekeztünk róla. Bővebben nem kívánok belemenni. Az biztos, hogy van ok az aggodalomra, de talán a jövő fényesebb.

Térjünk át konkrétan a filmekre. Ismét megnéztünk legalább 100-150 filmet. Nem írtunk mindről, de, amiről volt mit mondani, megtaláljátok a kritika szekcióban. Nem is rabolom az időt, lássuk kik végezték a legjobb munkát szerintünk:

Legjobb férfi főszereplők:

actor.jpg

Legjobb női főszereplők:

actress.jpg

Legjobb mellékszerepek:

support.jpg

Legjobb rendezők:

director.jpg

Legjobb filmzenék:

Legjobb operatőri munka:

 

Linus Sandgren - Kaliforniai álom (La La Land)
Seamus McGarvey  - Éjszakai ragadozók (Nocturnal Animals)
Giles Nuttgens - Hell or Highwater
Roger Deakins - Ave, Cézár (Hail, Caesar!)
Bradford Young - Érkezés (Arrival)

Legjobb forgatókönyv:

 

Damien Chazelle - Kaliforniai álom (La La Land)
Seo-kyeong Jeong & Chan wook Park - A szobalány (Ah-ga-ssi / The Handmaiden)
Tom Ford - Éjszakai ragadozók (Nocturnal Animals)
Shane Black - Rendes fickók (Nice Guys)
Matt Ross - Captain Fantastic

Legegyedibb filmek:

 

A férfi, aki mindent tudott (Swiss Army Men)
Éjszakai ragadozók (Nocturnal Animals)

Legnagyobb csalódások:

 

Öngyilkos osztag (Suicide Squad)
Warcraft - Kezdetek
Szemfényvesztők 2 (Now You See Me 2)

Legkellemesebb csalódások:

 

Vaksötét (Dont Breath)
Eddie, a sas (Eddie, The Eagle)
Cloverfield Lane 10.

Legrosszabb filmek:

Az ötödik hullám (The 5th Wave)
Egyiptom istenei (Gods of Egypt)
Agyas és agyatlan (Broter Grimsby)

Az év 10 legjobb filmje:

Aki nem akar olvasni, annak itt van a szokásos összefoglaló videónk, de megtiszteltetek, ha a megnézése után lentebb is tekertek :)

10.

Cloverfield Lane 10 / 10 Lane Cloverfield

rendezte: Dan Trachtenberg

cloverfield5-xlarge.jpg

Remek klausztrofób és paranoid thriller, ami borzasztóan izgalmas és rejtélyes alapszituációjával érdemelte ki ezt az előkelő pozíciót, letaszítva olyan nagy neveket a trónról mint A szobalány, a Vakító napfényben vagy akár az Oscar díjas A nagy dobás!

9.

Vademberek hajszája / Hunt for the Wilderpeople

rendezte: Taika Waititi

1200.jpg

Kár lenne tagadni, hogy az év talán egyik legszórakoztatóbb, legviccesebb filmje A vademberek hajszája. Csupaszív mű, zseniális humorral és páratlan jó stílusban elénk vezetve. Sam Neill becsületes visszatérési lehetőséget kapott és abszolút él is vele. Képzeljük el, amikor a Jurassic Parkban nem egy napig, hanem mondjuk félévig kell kajtatnia a gyerekekkel. Julian Dennison csak szimplán zseniális, az év felfedezettje.

8.

Érkezés / Arrival

rendezte: Denis Villeneuve

 arrival-2016-amy-adams-movie-wallpaper-09-1280x796.jpg

Az Érkezés olyan film, amin sokat lehet agyalni. Nézőjét nem tekinti hülyének, okosan, még talán azt is mondom, hogy fordulatosan megírt története gondolkodásra késztet. A színészei, főleg Adams remekel. Elegáns és sci-fihez mérten annyira lecsupaszított a stílusa, hogy kis túlzással már nem is az. Ez mind nem zavar, viszont érzékeny vagyok arra, amikor kicsit blöffölnek az alkotók, és az szentimentalista töltetű résznél ezt éreztem. Ezt leszámítva viszont tényleg eddig az év egyik legjobbja.

7.

Rendes fickók / Nice Guys

rendezte: Shane Black

maxresdefault3_2.jpg

Shane Black nagy bravúrja, hogy Goslingot arra használta, amire eddig senki: Bohócot csinált belőle, és a hapsinak marha jó érzéke is van a vígjátékokhoz. A másik nagy bravúr, a színészeken túl, hogy Black nem akar az életművére rátromfolni. Újra feltalálni a spanyolviaszt. Szuper kis krimi noir, jó ritmusban, remekül megírva,  megidézve olykor a Kínai negyed hangulatát és még a Szigorúan bizalmast is sikerül behozni konkrét személy formájában, álá Kim Basinger!

6.

Captain Fantastic

rendezte: Matt Ross

captainfantastic1280jpg-485641_1280w.jpg

Bármennyire is csalóka a cím, ezúttal nem egy Marvel és DC berekeibe tartozó hős eredetsztoriját nézzük meg. Vagy nem olyan értelemben, ahogy ismertük. Pedig ha én mondom, higgyétek el: Fantasztikus Kapitány a legnagyobb hősök között van. Nem mindenkinek kell különleges képesség vagy extra erő: Olykor elég hősiesség az is, ha mindent megteszel azért, hogy a családodnak jó legyen és megvédd őket! Viggo Mortesen élete alakításában!

5.

Hell or Highwater

rendezte: David Mackenzie

hell-or-high-water.jpg

Mackenzie nem újította meg a noe western műfaját, de nagyon sokat tett annak érdekében, hogy tovább éljen és viruljon. Festménybe illő képek, pazar karakterek és egy nagyon korrekt cselekmény, ahol a tájnak, a döntéseknek, emberi sorsoknak és minden kimondott szónak súlya van. Kőkemény világ ez, amit inkább néznénk csak, mint kipróbálnánk benne élni. Az év egyik legjobb rendezése és filmje. Pluszban minden színész óriásit alakít.

4.

Brooklyn

rendezte: John Crowley

tumblr_o2wgklgqr51v94b0ho1_1280.jpg

John Crowley (rendező) annyi helyen átugorhatta volna a giccs határát és eltudta volna cukiskodni, rontani a filmet, mégsem tette meg egyszer sem. Egyenletesen, büszkén, értelmesen, de legfőképp átélhetően rendezte meg a Brooklynt. Az üzenet pedig félszáz évvel később is ugyanolyan friss a kivándorlás és az azzal kapcsolatos (fiatalkori) problémák témakörében, mint egykoron.

3.

A szoba / The Room

rendezte: Lenny Abrahamson

room2.jpg

Bár a film témája szomorú, A szoba mégis egy életigenlő, csodás alkotás. Természetes módon, nem szájba rágva mutatja meg a poklot és a kiutat. Azt, hogy egy anya akkor is anya, ha épp a remény a normális életre, a zéróhoz közelít. Egy gyermek pedig akkor is képes gyermeki szívvel "látni", ha számára az egész világ tíz négyzetméter.

2.

Kaliforniai álom / La La Land

rendezte: Damien Chazelle

gosling-stone-la-la-land.jpg

Willam Friedkin azt mondta, hogy Chazelle azért van itt, hogy megmentse Hollywoodot. Nagy szavak ezek, de tessék nekem hinni. Minden, amit leírtam, azért van, hogy az ilyen csodálatos, bájos és szép filmnek legyen leírva. Semmi nagy trükk nincs itt: Egy ilyen kissé régi vágású filmnek vagy van szíve és stílusa, vagy nincs. A La La Landnek mind a kettőből bőven kijutott. Az utóbbi sok sok év legjobb filmzenéjével megtámogatva.

1.

Éjszakai ragadozók / Nocturnal Animals

rendezte: Tom Ford

e1342d37-5e0e-4cc5-a983-42ff860ee707.jpg

Szegény Chazelle 2014 után megint pont lemarad az "aranyéremről", a sors iróniája, hogy megint egy Gyllenhaal film előzi meg. De nem is ez a lényeg. Az éjszakai ragadozók esztétikus, elegáns, igényes, remek színészi alakításokkal és bivaly erős rendezéssel megtámogatott, pazarul megírt, több szinten működő film. Egyszer elborzaszt, máskor gondolkodásra késztet, majd megdöbbent. Teljesen elszívja a levegőt. Jó példa erre az a kis mozi, amiben néztem. Az első 3-4 percet végigröhögcsélő brigád, a film végére a székbe süppedve, még percekig nem kelt fel a végefőcím feltűnésekor. Nem túlzok, ha azt mondom: korszakos mesterművel van dolgunk. Ahogy arra is fogadni mernék, hogy Ford stílusteremtő cselekmény elbeszélő módját hamarosan megpróbálják lemásolni! Nálunk ez a film volt 2016 legjobbja!

Szeretnél mozijegyet nyerni Ben Affleck új filmjére, Az éjszaka törvényére? Esetleg Shyamalan rendkívül jó kritikának örvendő Széttörve című moziját néznéd meg? Válaszolj egy egyszerű kérdésre és nyer páros jegyet már a premierre!

Kattints ide:

A bejegyzés trackback címe:

https://filmertek.blog.hu/api/trackback/id/tr6412113835

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása