Ready Player One
2018
Talán tényleg nem túlzás azt mondani, hogy Steven Spielberg túl van a zeniten. Felsorolni is kár, hogy az úriember, egykori csodagyereknek tartott rendezőfenomén mennyi alapművet tett le az asztalra. A Cápától kezdve az ET-n át a Jurassic Parkig rengeteg filmje beivódott a köztudatba és lett a popkultúra része.
Arról jobban megoszlanak a vélemények, hogy mikor készített Spielberg utoljára igazán kiemelkedő, jó filmet? Én kitartok azon véleményem mellett, hogy ez a film a Kapj el, ha tudsz volt még 2002-ben. Azóta is nagyon sok spielberges alkotás készült. Volt ami jobb (München, Kémek hídja, Különvélemény), volt ami csak szimplán unalmas (Lincoln, Hadak útján), és volt ami meglehetősen pocsék (Indiana Jones 4, Tin Tin, A barátságos óriás). Nos az biztos, hogy egyfelől bátor, másfelől röhejesen egyértelmű választásnak tűnt az ősz legendát kijelölni az évtized egyik legnagyobb és leggyorsabban elkelő könyvének adaptálásra.
Azért is mondom, hogy bátor, mivel az Ernest Cline által írt könyv, sok sok konkrét utalást tartalmaz Spielberg korabeli filmjeire, így sokaknak visszatetsző és önsimogató volt a rendezői választás. De! Azt is meg kell hagyni, hogy a film ordított egy ilyen alkotóért. A lényeg úgy is a végeredmény, az pedig totál szálán van. Amikor a népszerű virtuális valóság-játék, az Oasis alkotója meghal, életbe lép egy verseny, melynek győztese megnyerheti az alkotó felfoghatatlan nagyságú örökségét. Ehhez három kulcsot kell megtalálni, amivel a győztes felfoghatatlan díjat zsebelhet be, amivel nem csak a saját életét, de jószerével az egész világét is megváltoztathatja. Wade (Tye Sheridan) igazi fiatal, aki már abba a korba (2045) született, mikor a valóság ciki, és inkább órákat, napokat az Oasis virtuális valóságába bújva tölt, vadászva a kincsre. Kicsit ódzkodik a dologtól, hogy másokkal összefogva dolgozzon, de rájön, hogy néha muszáj.
Nos, először is érdemes megköszönni Spielbergnek, hogy ezúttal magához képest megpróbált szinten belül maradni, úgy a giccs, mint a kritikusi nézőpontban egyaránt. Egyértelműen arra törekedett, hogy megtalálja azt az énjét, aki annyira otthonosan mozog a retro szórakoztató blockbusterek terepén. Ennél fogva nem nagy titok, hogy a film baromi látványos. Konkrétan három igazán nagy jelenete van (abból a középső úristen, klasszikus színvonalú), de azok mindegyike üt. Mivel a film java része, nagyjából 60-70%-a a VR-ben zajlik így, Spielbergék fantáziájának semmi nem szabott határt. Maximum a render gépen technikai háttere, hiszen minden utolsó hajszálig cgi. Ráadásul a videójátékosságának okán belefér, hogy nem tűéles és kidolgozott minden. Bármi, hangsúlyozom BÁRMI belefér. 400 km/h-val átszáguldani King Kong keze alatt, miközben egy T-Rex szétkúrja a virtuális autópályát? "Semmi gond Steven. Csináljuk." Na így van ez a film 140 percében. Persze, ami a VR részeket érinti.
A film történeti kidolgozását sem misztifikálták túl: A jó és a rossz, a szimpatikus és az antipatikus örök harcának egy új szelete. Könnyű beállni valakik mögé vagy valakik ellen. Ben Mendelsohn csípőből hozza az utálatos antagonistát, míg Mark Rylance, Tye Sheridan, Olivia Cook vagy Simon Pegg a szimpi karaktereket. Spielbergék simán elérték azt, hogy a felnőtt is újra gyerekként érezze magát. Érezze és csapja meg a 80-as évek szelleme. Legyen az videójáték, zene, film és akár Alan Silvestri nem gyengén Vissza a jövőbe ízű soundtrackje. Mostanában egyre jobban terjed és terjed ez a felfogás és ez nagyon üdvözítendő.
Összegzés: Komoly hiányérzetünk ugyan nem lesz, de nem fog besorolni a legjobb Spielbeg alkotások közé. A történetnek vannak korlátai, néha terjengősnek éreztem és nem teljesen sikerült kidolgozni a karaktereket. Plusz a nosztalgiavonatra is jobban fel lehetett volna kapaszkodni. Ettől független veszett szórakoztató, élvezetes és a popkultúra rajongóinak kötelező alkotás.
További szuper hírek a mafabon!
