Emilia Pérez
2024
Minden Oscarnak van egy körülrajongott szuperprodukciója, amit jól megszórnak jelölésekkel (hogy aztán ismét rekord szerű figyelmen kívül hagyás legyen belőle a díjátadón). Idén minden bizonnyal az Emilia Pérez lesz ez a film, ami európai produkció lévén is 13 (!) jelölést gyűjtött be. Jacques Audiard tényleg beletenyerelt a tutiba ezúttal és nem véletlen ez a körülrajongás (plusz Cannesban is nagyot ment), vagy túlfújt lufi? Hajlamos vagyok inkább az utóbbira tenni a garast. Az Emilia Pérez műfajilag nehezen behatárolható alkotás. Maradjunk a musical bűnfilmnél vagy Musica fekete humorú kriminél. Elég sajátos a nyelv, amit beszél. Zoe Saldana egy alulfizetett, de igen tehetséges ügyvédet alakít. Egy nap kap a mexikói kartell fejétől egy „visszautasíthatatlan” ajánlatot: A férfi meglepő kéréssel fordul a nőhöz, amit nem fogok elmondani, de a plakátra nézve elég hamar kitalálható mi is az. Innentől pedig az egész család élete fenekestől felfordul. Nehéz bármit mondani a filmről, mert amilyen bomba erősen kezdett az egész cselekmény, olyan hamar furakodott be az az érzés, hogy a film javát az AI írta. Összefésületlen, meglepő jelenetek egymásra dobálása. Fura és ki nem fejtett társadalmi problémák, érdekesen reagáló karakterek és egy erős, de kicsit sem meglepő zárás. De akkor ha a történet és az egész kivitelezés ilyen AI szagú, akkor legalább a musical részek jók, igaz? Nem. Sajnos ebben is eléggé középszer az Emilia Pérez. A dalok zöme idegesítő (nekem), a bennük foglalt cselekmény felszínes. Amit viszont nehéz elvitatni, hogy amikor koreográfia van akkor azért érződik a belerakott meló. Na, meg a 3 fő színész: Selena Gomez, Karla Sofía Gascón (aki egyébként mostani és pár éves rasszista, vallás ellenes megnyilvánulásaival már el is intézte, hogy kb semmit ne nyerjen majd a film) és Zoe Saldana szuperek. Közülük is világítótoronyként emelkedik ki utóbbi. Rajta tényleg nem múlt a film sikere.
Tökéletes napok
Perfect Days
2023
..és ha már Oscar. A Perfect Days legkomolyabb érdemét rögtön körül lehet írni azzal, hogy egy japánban alkotó, de egyébként német rendezőlegenda Wim Wenders filmje, amelyet a híresen patrióta, zárt japán sajátjaként indított a legjobb idegennyelvű filmek között. Hirayama (Yakusho Kóji) a főszereplője ennek a döbbenetesen életszagú Tokióban játszódó filmnek. A főszereplőnk meglepő alázattal, csendesen, monoton módon végzi a munkáját: Nyilvános wc-ket takarít.A munkája nem könnyű, ő mégis minden nap kel, reggeli rutinját elvégezve megy és teszi a dolgát. Bár mocskos munka, Hirayama mégis megtalálja a napja fénypontját: Amikor ebédszünetben elmélkedhet a parkban. Szótlanul van lehetősége megfigyelni mindent és mindenkit ami körül veszi. Olvas, zenét hallgat, felkarolja kezdő pályatársát és kitudja..talán a férfi nem könnyű múltjára is fény derül. Ha figyelünk és befogadjuk. A Tökéletes napok egy zen film. Szinte már szent buddhizmus. Hirayama monton napjaiban a szomorú melankólia és a boldogság egyszerre van jelen. Egyensúlyban. Mert ilyen az élet. Már, ha Wenders szerint hajlandók vagyunk a lelkünkben rendet tartani. Csodálatos és igen fontos film ez, amiben semmi különös nem történik, pedig mégis megtörténik minden. Írónk itt hagyott egy utolsó(?) analóg fotót ebben a kapkodó digitális világban. Becsüljük meg. Nem könnyű film, de aki nyugodt körülmények között fogadja be az élményt, annak örök emlék marad.
