A Hangya és a Darázs
Ant-Man and The Wasp
2018
Bajban voltam, hogy mit kezdjek ezzel a filmmel. Mivel minden eddigi Marvel filmről (na jó, amióta az oldal üzemel, azaz 2011 vége óta) írtam, viszont az idei Thanosos attrakció után valahogy nem maradt motiváció és érdekesség számomra jövő tavaszig (annyira Marvel kapitány sem mozgat meg), így úgy döntöttem, összevont, rövidített kritikában számolok be a látottakról.
Nem csak Thanos azért az oka, hogy a kritikai érdeklődésem nem volt az egekben az új Ant-Man film iránt, hanem az sem, hogy nem igazán van miről beszélni. Persze jópofa dolog, hogy megtudjuk mit csináltak Scott Langék az idő tájt, miközben Vasemberék épp erősen khm..titánukra akadtak, de önmagában ez a történet, amit kanyarintott Peyton Reed nekik nem érdekes. Nagyon nagyon lazán kapcsolódik az MCU-hoz (kiderül, hogy Scotték vissza tudnák hozni Hank Pym feleségét, ezért elkezdenek a kvantum világgal babrálni, plusz zsugorodó hősünk házi őrizetben van, így tovább nehezíti a dolgot az ő mozgása). Persze visszatér mindenki, aki az első részben is számított. Itt van megint Paul Rudd és az ő jólfésült stílusa. Evangeline Lilly szerethető Darazsa. Plusz Michael Douglas, aki kap maga mellé/ellen egy hasonló zsenit Laurence Fishbourne személyében. Ja és az első rész nagy találmánya, Michael Pena ütött, dumás sumákja, Luis. Tulajdonképpen balgaság lenne elmarasztalni a filmet. Minden működött, ami az első részben és próbálták elkerülni a „minden nagyobb, jobb, eszelősebb kell legyen a folytatásban” hozzáállást. Működnek a karakterek, működik a humora, drámája és még mindig jópofa a méretekkel mókázás. Pusztán csak a film érződik feleslegesnek. Leszámítva a stáblista utáni néhány jelenetet.
A Ragadozó
The Predator
2018
Ha van igazság ott kint Hollywoodban és a nagy metoo kampányban, ahol bizonyos emberek követnek el szexuális jellegű bántalmazást mások iránt, akkor az éllovasa az a Shane Black lehet, aki olyan szárazon és kegyelmet nem ismerő módon erőszakolta meg derék Ragadozónkat, ami talán az egész filmiparban példa nélküli. Mielőtt azt gondolnátok, hogy elragadtatom magam, nem. Ez a film tényleg annyira szar, hogy talán az összes Aranymálnát most odaítélném neki. Nem tudom mivan Black-kel, de, hogy ezt a filmet vagy nem ő, vagy ő de bekábítózva írta, az tuti. Működésképtelen poénok, működésképtelen ponyva karakterek, kémia nélkül. Egy rakás tehetségtelen színész. Esküszöm a 12éves autistát játszó Jacob Tremblay egymaga zsebre rakja az egész brancsot. Nem. Nem fogom a nevüket sem felsorolni, mert arra sem méltók. A történetre kár kitérni, mert össze sem lehet foglalni. Egy meghasonlott, szanaszét szabdalt, fércmű, amiből kidívik az ötlettelenség, a totális beleszarás, és a rutinmunka. Még ha azt mondja valaki, hogy „de direkt b- kategóriásra vették a figurát”, szeretném tudatni, hogy nem. Vagy nem így kell csinálni ezt a stílust, vagy ez nem az. Főleg nem ennyi pénzből.
Hova lett a büdzsé? Az orrokban végezte? Mert, hogy sem az akció jelenetekre, sem a látványra nem költöttek, és ez a színészbanda gyanús, hogy közmunkában végezte a színjátszásnak messziről sem nevezhető akciót, így ők sem kaphattak sok pénzt. Már akkor sejtettem, hogy baj lesz, mikor a 1,5.percben meglátjuk a Predatort. Az egy dolog, hogy nem bírták /akarták megidézni az első rész remekül időzített feltűnését idegenünknek, de könyörgöm. A lesajnált The Meg-ben sikerült (ami nem kevésbé eregetett B szagot) emlékezetesnek megoldani a színrelépést. És nem. A Cápa után neki sem volt könnyű dolga. Remélem Black az össznépi fikaáradat után elkezd újra olyan filmeket gyártani, amihez van tehetsége, mert ehhez nincs. Hiába, egy John McTiernan féle iparos munkához is kell hozzáértés.
