Lady Bird

2017

Greta Gerwig már 5 éve bizonyította a Frances Ha-val, hogy nagyon tud az egyszerű, életükkel sehova nem tartó kamaszok fejével gondolkodni. Most érezte elérkezettnek az időt, hogy íróként és rendezőként is bizonyíthassa, a kamera túloldalán is megy neki.

Márpedig az előzetes hírek másról sem szóltak, hogy a Lady Bird az új évezred egyik legjobb filmje. A rottentomatoes-n pl hónapokig a legjobb kritikát kapó alkotás volt. Én nem mondom, hogy a Lady Bird nem jó film, pusztán azt állítom, hogy ebben a témában nem kiemelkedő.

Mert a Coming of Age (ahogy mi magyarok jobban ismerjük: felnövéstörténet) témában rengeteg jó film született az elmúlt években. Hogy a két legnyilvánvalóbbat mondjam pl. a Kings of Summer vagy a Boyhood. Van ennek a műfajnak egy olyan sajátossága, olyan műfaji alapkövetelménye, ami korlátok közé zárja az alkotókat. Ugyanis lényegében egy bizonyos vázra (a felnövés, önmegismerés) van felhúzva a sztori. A külcsín persze lehet nagyon eltérő. Lehet valaki a vadonba vándorol, hogy meditatív módon találja meg a lelki békéjét. Más 12éven át forgat filmet ugyanazzal a csapattal, hogy hitelesebb legyen. A lényeg, hogy a körüljárható problémák száma véges. Családi, tanulási gondok. Baráti viszály, nemi, vallási identitás megkérdőjelezése, pénztelenség. A Lady Bird nagyjából mindből merít inspirációt és mindet megfelelő szépérzékkel teszi.

Átlagos kamaszkori problémákkal vezeti fel hát filmjét. Christine (Saoirse Ronan) utálja nevét, így mi is inkább Lady Birdnek hívjuk innentől, ahogy ő is magát. Tipikus középosztálybeli életet él. Anyjával (Laurie Metcalf) kamaszosan nehéz a viszonya, aki sokat gürizik, hogy valahogy haladjon a család. Igaz nem bánik kesztyűskézzel lányával. Apuka nagyszívű, munkanélküli, a maga depressziójával. Katolikus középiskolába jár, amivel nem ért egyet. Jó főiskolára vágyik, de sem az eredményei, sem a családi anyagi helyzete nem igazán indokolja ezt. Amúgy meg csinálja az ilyen korú lányok tipikus dolgait. Összeszedi az elmúlt évek legfelkapottabb pasijait Lucas Hedges és Timothée Chalamet személyében. Átlagos barátok közül a gazdag, sznob társaságba akar tartozni.

Mondhatni semmi különös nincs ebben a filmben, amit ne láttunk volna már. De valahol ez adja a film élét is. Greta Gerwig zömében önéletrajzi ihletésű filmet alkotott, ami a legkevésbé sem hamiskás, papírízű vagy elrugaszkodott a valóságtól. Teljesen hitelesen adja át a kamaszok problémáját. Bájosan, az ő szemükön keresztül láttat. Nem riad vissza tőle, hogy hülyeségeket csináltasson a karakterivel. Bántóan igaz dolgokat mondasson ki velük, vagy habitusuknak megfelelően vicceljen. Nem készít karikatúrát, nem akar ítéletet mondani, pusztán elmesél egy történetet egy olyan családról, aki akár a mi szomszédunk is lehetne.

Ambiciózus vállalkozás volt ez Gerwig részéről, mert még ha nem is nagy költségvetésű alkotás, annyit beszélnek ma a nők megítéléséről, hogy sok múlhat egy ilyen alkotáson, ahol az író, rendező nő. A két főszereplő is nő, akiknek nem csak környezetük, de egymás viszonyát is rendezni kell. Ahol ők az erős karakterek. Ronan és Metcalf pedig Oscart érdemlően bizonyítják, hogy mennyire is jó színésznők. Gerwig pedig rendezésileg talán nem gurít nagyot (a játékidő feszessége inkább a vágó és az írói érzék érdeme), de íróként remekel.

Összegzés: A Lady Bird nem találta fel a kereket. Pusztán a lehető legtisztességesebben előadva mutat be hétköznapi problémákat, amiket néha fáj átélni, nézni, de mindenképp érdemes figyelmet fordítani rá. Ha van ilyen korú gyermekünk azért, ha nincs és ilyen idős lesz, pedig azért.

További infók a mafabon!