Brigsby mackó

Brigsby Bear

2017

Hozzánk moziba nem jutott el ez a bájos film, én mégis szívügyemnek találtam, hogy írjak róla, többek közt azért, mert olyan, mintha külön nekem készítették volna az alkotók. Az elkövetkező sorokban ipari mennyiségű ömlengés várható.

A rajongás. Közhellyel élve mindenkinek van az életében legalább egy olyan hobbi, sport, művészet bármi, amibe hajlamos beleásni magát, időt szakítani rá, ha kell folyamatosan, ha kell áldoz rá pénzt. Már tavaly kifejtettem, hogy ugyan nem tartom világmegváltó alkotásnak az új Jumanjit, annyit mindenképp a számlájára kell írni, hogy meglehetősen sokat tett azért, hogy az ún. „geek”-eket, vagy nálunk „kockákat” és a kocka szubkultúrát bájosan, őszintén mutassa be, hozza közelebb az átlag emberhez. Azért is írtam, hogy szívügyem, mert én magam is hajlamos vagyok mérhetetlen lelkesedéssel fordulni olyan témákhoz, amit a legtöbb ember nem érez át vagy nem érti miért foglalkozok vele és szánok időt rá (khm..legyen az pl. egy lassan 7éve üzemelő filmes oldal).

Azért kellett ez a kis felvezetés, mert a Brigsby mackó központi témája a rajongás és az a fajta védelem a geek kultúrának, amire talán lassan a 2020-as évekhez közeledve (hála istennek a technika és technológia fejlődésének) egyre kevésbé szorul. Egy ilyen karakterrel ismerkedünk meg filmünk kezdetén, akit Jamesnek (Kyle Mooney) hívnak.  Jamest csecsemőkorában elrabolják igazi szüleitől. A fiú egy rejtett bunkerben él új szüleivel, akik megteremtettek neki egy kamu világot, kamu sztorival megtámogatva (amolyan Truman Showként, csak épp nézők nélkül). Szeretik a fiút, aki nem tudja az igazságot a világról. Amit tud, azt a pótszülők által forgatott 20on évados Brigsby Mackó című tudományos fantasztikus ifjúsági sorozatból tudja. Amikor a rendőrség rátalál az immár felnőtt férfira és hazaviszik igazi szüleikhez Jamesnek rá kell döbbennie milyen hely is a világ valójában, Brigsby mackó tanításai nélkül.

Kár kertelni ez a film egy óda a geekhez. Egy olyan mennyország, ami, ha nem is tobzódik látványos jelentekben, szuperült teremti meg, azt az állapotot, amibe bárki beleképzelheti magát, akinek a rajongás tárgya valamilyen szinten kapcsolódik a fent említett zenés, sorozatos, videójátékos, filmes témához. Mert ez a film bizony nekünk szól. Minket tanít, fog kézen és vezet. Dave McCary rendezőnek minden bizonnyal igazi szívügye lehetett ez a film, mert az alapszituáció meglehetősen sötét és barátságtalan, egy percre sem sulykol, ítélkezik, vagy döbbent meg. Sőt! Végig finom humorral szövi át a mondandó igazi értékét: Rajongani, és a valóságtól elmenekülni egyáltalán nem káros. Pusztán nehezen érthető annak, akit ez nem vonz. James ugyanúgy képes az emberi kapcsolatokat ápolni, barátokat szerezni, összeveszni és kibékülni szüleivel, vagy bepiálni és hülyeséget csinálni, mint bárki más. De ugyanúgy érdekli a Star Trek, a videójáték, a filmforgatás stb..

McCary csodálatosan beszél metaforákkal és nem dobja elénk cukrozva a nyilvánvaló mondandóját: Nem tart életünk végééig a gyerekkorunk. Van, amikor fel kell nőni, át kell formálni a dolgokhoz való hozzáállásunkat, de a gyermeki lelkesedésünk ugyanúgy ott fog vibrálni feltehetőleg ugyanúgy a szeretett dolgaink iránt 50 évesen is, mint 20évesen.

Összegzés: McCary egy nagyon kedves filmet készített azoknak, akik érezték magukat már valami miatt kirekesztettnek, meg nem értettnek, a társdalomból kiszorítottnak. Finoman humoros, amikor kell drámai, egyenes és nagy, lélekemelő pillanatokban bővelkedő alkotás. Egy film geekektől nem csak geekeknek.

További érdekességek a mafab oldalán