Szörnyen fájdalmas szembesülni az öregedéssel
2021. április 06. írta: thedirector

Szörnyen fájdalmas szembesülni az öregedéssel

The Father

2020

Bevallom őszintén az idei Oscar szezonból erről a filmről nem tudtam kb. semmit egyedül. Előzetesen leírtam, hogy nagyon gyenge lesz a felhozatal, de mea culpáznom kell: Egyáltalán nem annyira gyenge ez az év, és ebben nagy szerepe van a Sound of Metalnak és a The Fathernak.

f0.jpg

Florian Zeller neve sem mondott sokat, az egyetlen amire felkaptam a fejem nyilván Anthony Hopkins neve volt, meg ugye Olivia Colemané, aki óriásit megy mostanság, köszönhetően a Fleabagnek és pl. a The Favouritenek. Mivel annyit utána olvastam, hogy a demencia a fő téma, gondoltam, a szűk másfél óra pont ideális esti film lesz. Nem lett. Ki kellett kapcsolnom és átidőzíteni másnapra.

f2.jpg

Anthony (Hopkins) idős úr, akinek egészségi állapota rohamosan romlik. Elfelejt dolgokat, nem ismer meg embereket, és a természete is elég hektikus. Nem fogad el lányától, Annetől (Coleman) sem segítséget, ezért szükség van külsős beavatkozásra, ami még inkább felbolygatja a demenciában szenvedő öregurat. Anthony ragaszkodik makacsul a tényhez, hogy az elméje régi, legfeljebb néha kicsit habókos. A film iszonyú gonosz módon játszik ezzel, mivel a cselekmény a férfi szemszögén keresztül elevenedik meg előttünk. Néha ugyanúgy nem értjük mi sem mi folyik körülötte, ahogy ő sem. Tér-idő, valóság, fantazmagória keveredik. Emberek, nevek, színészek és karakterek jönnek meg. Változik a lakásbelső, a párbeszédek. Egyszóval Zellerrék belerántottak minket ebbe a kínkeservesen fájdalmas „játékba”.

f3.jpg

Nehezen képzelhet el az ember rosszabb és szívfájdítóbb pillanatokat, mint mikor az ember kicselezi a saját elméje. Zellerék pedig az egész filmet erre építették. Én ugyan nem ismerek szerencsémre ilyen embert, de állítólag megdöbbentően hiteles az, ahogy egy demenciában szenvedő viselkedik a valóságban. Itt térhetünk rá arra, hogy Anthony Hopkins már sokszor volt nagyon jó, de ennyire zseniális iszonyú rég. Nem véletlen az az Oscar jelölés, amit én bizony most per pillanat oda is adnék neki. Szinte tele van nagy pillanatokkal számára a film, és bizony hibátlan alakítással, néha csibészséggel, máskor olyan keserves sírással hálálja meg 83 évesen a ráosztott szerepet, hogy ember legyen a talpán, aki valaha elfelejti a távolba révedő, könnytől áztatott arcát. Persze Coleman is remek, de ebben a filmben ő másodlagos, dacára annak, hogy tényleg odateszi magát. Ez a film Hopkinsé és nagyon remélem nem az utolsó ennyire erős munkája.

Összegzés: Nem egy felemelő darab, és igen: össze fogja törni a szívét az embernek. Újfajta megközelítés az időskori demenciáról, és még ha mindent is ennek az eseménynek rendelnek alá Zellerék, akkor is el kell mondani: Fontos, remekül kivitelezett darab. Anthony Hopkins sírós arcát pedig sosem fogjuk elfelejteni.

8_5.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://filmertek.blog.hu/api/trackback/id/tr6916491820

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2022.03.23. 15:14:34

A legdurvább időcsapdás, bezárós horror/thriller ami valaha készült, de nem annak készült az is biztos.
A filmet 3-5 éven belül követelőzé tenném, mert mindenkinek szüksége lesz rá, hogy ismerje, de szakmába már ma is annak kéne lennie.
Anthony Hopkins élete alakítása, jutalomjátéka, közel tökéletesen hozza a saját fejébe zárt, dementálódó időst. Egyedül a mozgása volt túl fürge nekem, de egyébként hibátlan az alakítása.
A zárt hely, egy lakás, mint helyszín, a visszatérő elemek (csirke, mindig csirke) még jobban aláhúzzák a cselekményt magát úgy, hogy igazából nem is történik semmi. A zene nagyon fontos, de nem nekünk, hanem a szereplőknek.
süti beállítások módosítása