A szer

Substance

2024

A szer egy tökéletes példa arra, hogy néha miért nem jó felülni a hypera vagy legalábbis az előzetes médiában pörgő „fú de durva”, „az emberek hányva menekültek a moziból”, „a Szerb film óta nem volt ilyen sokkoló mozi” , „egy kispanda hiperventillált a moziban szülés közben” stb…, mert A szer kétségtelenül hatásos mozi, de hogy durva lenne?

Mondjuk az. Sokkoló. De a finomítás érdekében azért odaírom, hogy egy olyan vonalon durva és sokkoló, mint amilyen vonalon például mozog egy Aronofsky vagy Tarantino. Az előbbi ráadásul még más példában is elő fog jönni. De szerintem pl. Guadagnino Suspiria-ja is betyárosabb jeleneteket horzsolt.. Az, hogy az ingerküszöböt kintebb tolja az szerintem nem helytálló. Azért sem, mert, aki edződött mondjuk gore-on, esetleg ráment pár keményebb francia vagy japán vonalas horrorra, thriller-re, annak ez egy könnyed szombat délután. Urambocsá játszott Resident Evil játékokkal, na hát abban van pár fertelem random pályavégeken, amik inasukká teszik A szer-t.

Miről van szó? Elizabeth Sparkle (Demi Moore) csillogása (értitek, már itt milyen jópofa humort vontak be), már megkopott, lévén bőven 50-es éveiben jár. A mocsok férfiak (konkrétan Denis Quaid) nem tart igényt egy ilyen kivénhedt sztárra, ezért nem túl szofisztikált eszközökkel, de elküldi pihenni. Elizabeth kap egy tippet egy rejtélyes szerről, amivel újra fiatal, tökéletes, élettel teli önmaga lehet egy új testben. Van ám egy bibi. Szabályok, amiket nem lehet felrúgni, és ha a két test tökéletes egyensúlyban van, a szert jól adagolják, mindenki jól jár.

Nyilván nem kell atomfizikusnak lenni, hogy az ember kitalálja: A szabályt nem tartja be, így jönnek a bajok és egy bő egy órás lecke arról, hogy mennyivel jobb és hatványozottan szebb dolog megöregedni és elfogadni azt a testet, amit kaptunk. Azt ápolni, azt gondozni és elfogadni magunkat a korunkkal együtt. A szer az év egyik legjobb filmje lehet. Nem azért, mert olyan csodálatosan költői módon beszél az elfogadásról és az öregségről, hanem pont ellenkezőleg: mert egy mocskos torz tükröt tart a szépségkultusznak, a tiktok világnak és minden önelfogadást hirdető sarlatánnak, aki közben rommá műtteti magát, hogy letagadhasson pár évet.

De baj-e az, hogy valaki nem szépen és költőien fogalmaz a társadalmunkat mardosó problémákról, hanem fogja és egy az egyben belenyomja az ürülékbe a néző fejét? Miért lenne baj? Én ódzkodom a szélsőségesen sokkoló és polgárpukkasztó témákról, de vannak olyan helyzetek és igenis kellenek olyan alkotók, akik be-le-verik a fejünkbe a mondandót. Én pl tartom, hogy ezt a filmet a top10-be fogom tenni év végén, de azt is szentül megfogadom, hogy többet nem nézem meg. Jó film, nagy mozi, de elég volt egyszer. Megértettem a lényeget és ha nem látom 20 éve a Rekviem egy álomért, lehet nem mondhatnám el magamról, hogy drogmentesen élem az életem a mai napig (innen is köszi Aronofsky). Ez nem csak egy hatásvadász mozi, bőségesen ellát ingerrel és gondolattal, amivel haza lehet menni a moziból, és fogadni merek rá, kevesen néznék meg újra, de arra is, hogy aki látta örökre emlékezni fog rá.

…és hogy kik azok aki a fiatalságkultuszát hajszolják azért, hogy amíg ők pillanatnyilag jobban élnek és szebbek, az öreg énjük viseli a következményét, mint egy kitaposott kozák kucsma? A fiatal Margaret Qualley, míg az idősebbet Demi Moore, akinek egyébként ez metafilmje is. Mind a ketten őrületesen nagyot játszanak, és noha van pár jó kis testközeli, irigy azért senki ne legyen: testprotézis a java. Egyébként pedig nagyon jó rendezés, nagyon okosan, jó szimbólumokkal megírt forgatókönyv (pár egészen okos Kubrick-i megoldással), sminkek, hajak, vágás, fényképezés, színészi munka. Egészen hibátlan.

Összegzés: Arra bíztatok minden erős gyomrút, hogy nézze meg, de ne várjon semmi befogadhatatlant. Kemény film, néha undorító, de egyáltalán nem veszélyes. Nasit ne vegyetek, de nyissátok ki az elméteket egy bő két órás utazásra, ami elvisz az emberi hiúság, elfogadni képtelenség, megöregedés, kitárulkozás partjára, aztán otthagy megfulladni. Teátrális? Abszolút, de néha ez kell a világunkba!