The Way Back
2020
Gavin O’ Connor férfiak ezreit siratta meg 2011-ben a Warrior című MMA drámával, ami egy ilyen maszkulin, tesztoszterontól fűtött sportban, bevonva a családi drámát igazi bűvésztrükk, de nem mégis működött. Azóta összesen egy filmet, a 2016-os Könyvelőt forgatta, ami egynek elmegy kategória. Viszont arra mindenképp jó volt, hogy megismerkedjen Ben Affleckkel, akit megtett új filmje főszereplőjének is.
Gondolom nem volt nehéz, mivel egy alkoholista kosáredzőt kell játszani, aki családi gondokkal is küzd a függősége mellett, valamint próbálja egyenesbe hozni az életét, karrierjét. Szarkasztikusan lehetne mondani, hogy Ben igazi method actorként készült a szerepre, de sajnos a valóságban pont fordítva történt, miután a jó és tehetséges Ben tönkretett mindent maga körül, lett alkalmas a szerepre.
Viszont volt miért mea culpázni és bizony meg is teszi. Azt tudjuk egy jó ideje, hogy neki színészként ezek a seggfej mamlasz karakterek mennek maximum, érdemeit inkább rendezőként, íróként szokás elismerni. Ez a szerep viszont ideális volt a visszatérésre. Alkoholtól bepüffedt arccal és egy családi összejövetellel kezdünk. Jack (Affleck) súlyos terhet cipel, de ahogy Connor szokta, jó ideig nem tudjuk meg mi az. A volt katolikus sulijának egyik papja megkeresi a férfit, hogy állást adjon. Mivel fiatalon tehetséges kosarazó volt, ezért megpróbálják a bukdácsoló gimis kosárcsapathoz visszacsábítani. Vonakodva bár de igent mond, ezzel megkezdődik a terápiája a gyógyuláshoz.
Nem kell túldimenzionálni a filmet. Tökéletesen hozza a sablon sportfilmek leosztását. Az első-pillanattól-az-utolsóig-kitalálható. Ez persze nem feltétlen baj, hiszen nem mindig a cél a fontos. Az út is tartogathat meglepetéseket, ahogy tartogat is. Jack pokoljárása érdekes, szívfájdító, Affleck pedig lehozza az öcsi Régi városban látott alakítását. Szánni és sajnálni való bolond, aki önsorsrontó, de próbál nem az lenni. Több területen próbál helytállni, és nyilván nem lehet, nem is tud. A meccsek intenzitását jól ellenpontozza a film csendes magánya és Affleck mélabús fájdalma. Amiben viszont O Connor most gyengébb, az a dráma. Nem is azért, mert ez ne lenne annyira megindító, mint Tom Hardyék csatája a Warriorban, hanem mert nem mutatja meg igazából. Ott Nick Nolte olyat alakított, hogy az ember szíve belehasadt. Tom Hardy és Joel Edgerton zavart és piszok erős alakítása szintén király volt. Affleck egymaga kevés ehhez, és még rosszabb, hogy se mélyre nem ás a film, se nem mutatja be a drámát, csak beszél róla. Ezt pedig vizualitás nélkül olyan pokolian jól és precízen kell tálalni, amire most Gavin nem volt képes.
Összegzés: A film irányvonalát betartva, nem venném le a keresztvizet a filmről, mert nagyon jó. A sztori, a megvalósítás egyaránt. Affleck bűnbocsánatért esedezése is ül és az egész alkotást körüllengi valami megfoghatatlan fájdalom, mégis hiányzik belőle az a plusz, ami miatt emlékezetes maradna. Így viszont Gavin O’ Connor továbbra is marad A Warrior rendezője.
