A platform
El Hoyo
2019
Az eddigi „házi karanténban” töltött időben rengetek film pótlását terveztem, és elég sokkal meg is vagyok már, de csak halogatom a kritikák megírását, mert mindegyik olyan „mehh nem volt rossz” vagy egyenesen pocsék volt. De tegnap éjjel belefutottam a Netflixen egy spanyol alkotásba, amiről eddig nem hallottam, de teljesen biztos vagyok benne, hogy a következő napokban, hetekben tele lesz vele a net, úgyhogy jó előre szólok: AZONNAL nézzétek meg!
Mostanában nagyon mennek a társadalomkritikát megfogalmazó, főleg a gazdag-szegény ellentétre építő filmek. Jobb példát ne mondjak az Oscaron is kapásból két jelenlévő ilyen mű volt a Joker és az Élősködők, összesen 6 oscar (ebből 3 fő kategóriás) díjjal gazdagodtak. Azt is ki lehet jelenteni, hogy „divatosak is” (pl. hamarosan jön a The Hunt kritikánk is), úgyhogy, aki maradandót akar alkotni, vagy legalább a tömegből kitűnőt, most tényleg nagyot kell dobni, és a baszk Galder Gaztelu-Urrutia akkorát dobott, hogy a pályáról is kirepült.
Adott egy férfi, Goreng (Ivan Massagué), aki egy börtönben ébred. Nem egy hagyományos hely a „Gödör”. Függőlegesen lehet csak haladni, több száz emelet mélyen. Szintenként két ember él, egymás életterét szigorúan tiszteletben tartva, havonta véletlenszerűen új szintre kerülve. Minden nap a 0.szintről egy étellel roskadásig megrakodott tálca (a platform) indul el a középen nyitott szobán keresztülhaladva. Nyilván minél magasabban tartózkodik valaki, annál jobb/több fogást kaphat a közösből. Minden szinten egy percet tölt el. Az ukáz szerint ha mindenki csak egy apró fejadagot fogyasztana el az íncsiklandozó rakományból, az alsó szinten élőknek is maradna. Vagy mégsem? Csak két féleképpen lehet szabadulni: Vagy leugrasz a több száz emelet mély biztos halálba, vagy kivárod a büntetésed leteltét és imádkozol, hogy ne kerülj minél lentebb. Goreng elhatározza, hogy megoldja, hogy mindenkinek jusson étel. Szerinte ez egy próba, a társadalom tesztje.
Ez a film a társadalmi pozíciók, a gőgösség és pillanatnak élés filmje. Egy pengeéles kritika, a társadalomban - nem is annyira – szunnyadó rátartiságról és széthúzásról. Fájdalmas nézni az El Hoyo-t? Az! Rendkívül. Nem csak azért, mert mindenki tudja, hogy az adott helyzetben milyen nehéz a mértéktartás (gondoljunk azokra, akik „valahogy” túlélik a száz x-edik szintet majd felkerülnek a 10.re példának okáért, a tortákkal és sültekkel roskadásig megpakolt tálcához). Az, hogy a felsőbb szinten lévők nem beszélnek, nem segítenek az alsóbb szinteken levőknek, hisz ők alacsonyabban vannak, szintén nem igényel bővebb kifejtést. De még inkább durva az a fajta hozzáállása Urrutianak, amivel önző embereket ruházza fel, hogy ők változtassák meg a rendszert.
Önmagában a történet megfejtése és felfedezése (olyan lélegzetelállító események és csavarok, amilyeneknek a hasonló bezártságot és megvilágosulást használó filmek, pl a Fűrész vagy a Kocka csak jelenthet) is parádés, de íróink és rendezőnk nem állt meg ennyinél. Vizuálisan is rendkívül érdekessé sikerült tenni a filmet. Klausztrofób, minimalista a képi világ, mégis távolról csodálatosnak és kellően futurisztikusnak tűnik. Már amennyire egy egymás felfaló (néha szó szerint), egymásra szaró (néha szó szerint) társadalom leképzése a vászonra csodálatos lehet. Nem finom lelkűeknek kitalált film, azt azért leszögezném. Rendkívül erőszakos, néhol hányingert keltő, de egyetlen egy jelenetében sem öncélú mű. Már maga a sound design is felzaklatja az ember és akkor még nem láttunk semmit. Főszereplőből keveset ismerünk meg, de mindegyikük úgy tud többdimenziós lenni (igen, maga a hely, a Gödör is!), hogy semmit, vagy alig valamit tudunk meg róluk. Kizárólag a most-ból derülnek ki fontos jellemrajzok és kelnek életre előttünk karakterek.
Összegzés: Egy végtelenül lebilincselő, brutálisan nyers, eszközökben nem válogató alkotás az El Hoyo, ami minden kilátástalansága ellenére is egy pozitívabb kicsengésű mű. Társadalmunk, a világ társadalmáról, az összes kor társadalmáról senki nem készített ilyen szuggesztív, ennyi gyomrost kiosztó thrillert 90 percben, mint ez a baszk pali. Emelem kalapom. Ez a film sokáig a nézővel marad és nem könnyű elfelejteni, de minek is tennénk?
