Gyötrelmes lett az első női Marvel hős
2019. április 24. írta: thedirector

Gyötrelmes lett az első női Marvel hős

Marvel Kapitány


Captain Marvel
2019


A Marvel túl sok jó filmet csinált az elmúlt években, de hát nem tarthat semmi örökké. A Fekete Párduc és az új Hangya film már csak erős levezetés szagú volt, és nincs ez másképp Carol Danvers kalandjával sem.

captainmarvelheader3_original.jpg
A fő bajom ezzel a filmmel, hogy semmi, de semmi szükség nem volt arra, hogy önálló filmet kapjon. Azért mondom ezt, mert tökéletesen látszik a mozin, hogy az íróknak sincs halvány lila fingjuk sem arról, hogyan is nézzen ki és mit akarjon főszereplőnk. Bőségesen elég lett volna egy nagyjelenet a Végjátékban, ahol is behozzák a karaktert. Sokkal többet nem tudunk meg ebből a filmből sem. Persze Feige-ék jól látták, hogy a jelenlegi girl power és feminista felhangok bőségesen elhúzzák a célvonalig a filmet, és anyagi szempontból simán igazolta őket a hozzáállás (épp a napokban jött ki valami rekord, hogy valaki 116x nézte meg a filmet) a kész matéria viszont se íze se bűze torzszülött lett.

jude-law-captain-marvel-1546267242.jpg
Ez betudható annak, hogy történetünk a 90-es évek közepén játszódik. Én imádom a 90-es éveket, de még így sem merném behazudni, hogy filmkészítési szempontból a legizgalmasabb...jobban fogalmazva a legstílusosabb évtized lenne. Hol vagyunk a laza 70-es évektől vagy villódzóm dögös technikai feelinges 80-as évektől? Így belekapaszkodtak az évtized legelkoptatottabb zsánerébe, a buddy moviekba. De, hogy miről is szól ez az újabb eredettörténet? Danvers nem emlékszik a múltjára. Két idegen faj háborújába csöppen, ahol is az univerzum legerősebb hősévé válik. De ehhez össze kell dolgozzon Nick Furyval, hogy kiderítse mi is zajlik pontosan.

mzandpwtmxfdpj5kpkrexf.jpg
A jó hír, hogy Fury és Carol között egészen jól működik a kémia. Azt is ki lehet jelenteni, hogy jól sikerült a casting. De ugyanúgy, ahogy tavaly nem érdekelt, hogy van fekete főhős, ugyaúgy nem érdekel, hogy most van első női. Ugyanis ez semmit nem ér, ha nem jó a film. Márpedig nem jó. Ha egy mosómedvét és egy fát viccesnek lehet mutatni, mi több, stílusosan, akkor tényleg nem értem, hogy nem sikerült most valami nagyot húzni. Lapos a Marvel Kapitány. Nincsenek jól kinéző jelenetei, nincsenek látványos csatái, van pár jó beszólása, és néhány fasza kilencvenes évek beli zenéje (No Doubt, Garbage rátok mutatok), de az egész egy fura öszvér.


Összegzés: Semmi egyedi, bátor vagy érdekes nincs ebben a filmben. Larson jó a szerepében és pár megmosolyogtató beszóláson, szívmelengető jeleneten és 90-es évek beli kikacsintáson túl nincs olyan része, amit őszintén lehetne dicsérni. Lehet ez máshol nem sok, de a Marveltől többet várunk el. Egyértelműen a 3.vonalas tagja a sorozatnak (Thor: Sötét világ, Iron man 2 és a Bosszúállók 2, Fekete Párduc mellett).

5_5.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://filmertek.blog.hu/api/trackback/id/tr314783326

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása