Fekete Párduc
Black Panther
2018
Nem véletlen csúszott ez a kritika. Alapvetően szeretem a Marvel filmjeit, de a Black Panther az előzetesekből nem győzött meg és úgy voltam vele, hogy egy újabb eredettörténet nem igazán érdekel. Aztán kiderült, hogy nem is annyira eredettörténet és talán a kritikák alapján és a számos rekordot döntő bevétel után, talán mégis érdemes rápillantani. Ugyan a Phase 3-hoz sokat nem tett hozzá, mégis érdemes volt letudni. És sajnos a letudni szót itt duplán kell aláhúzni.
Merthogy totál értetlenül állok Ryan Coogler filmje előtt. Nem azért, mert kifejezetten rossz, de az biztos, hogy sok sok éve a legfelejthetőbb alkotása a stúdiónak. Persze értem, a diverzitás ma nagyon fontos odakint, rengetek rossz dolog történik, amit a színesbőrűek élnek meg. Ez a karakter, ez a sztori az övéké, amit egy nagyon tehetséges fekete rendező készített, szupersztár fekete színészekkel. Na meg egy Marvel film.
T’Challa nem most mutatkozik be először. Volt fontos és méltóságteljes jelenése már az Amerikai Kapitány: Polgárháborúban is. Ott mellékszereplőként tökéletes volt. Egy egész filmet azonban nem bír el a karaktere. Ez bebizonyosodott. Nem azért mert Chadwick Boseman ne lenne tökéletes a szerepre. Az is bebizonyosodott, hogy Coogler (Creed, Fruitvale Station) pazar rendező. Egyszerűen nehéz olyan alkotással mit kezdeni, aminek a sztorija elfér kb. egy szerencsesüti papíron. Nem akarom azt mondani, hogy a többi Marvel film összetettebb, de totál nem vágom – sajnos nem jó értelemben – hogy hova repült el a 2óra. T’Challa apja halála után (ami ugye a Polgárháborúban következett be, így bukott az eredettörténetes elméletem) visszatér Wakandába, hogy uralkodjon és rendezze népe sorsát. Amikor egy nagyhatalmú ellenség(/ellenségek) feltűnik nem csak Ő, mint az ember, hanem mint az uralkodó és mint a Fekete Párduc is megmérettetik.
Most sajnos nem az a kritika lesz, amikor megpróbálom menteni a menthetőt, mert a Fekete Párduc sajnos nem jó film. Sőt, a Thor 2 óta nem volt ennyire pocsék filmjük. Nem, hogy nem fejlődik, próbál meg stílust váltani, újítani, mint az eddigi Marvel filmek (vagy legalább fűszerezni), hanem teljes mértékben beéri a középszerrel. Ezt pedig úgy tényleg mindenre értem. Sablonos történet, ami óramű pontossággal puffogtatja el a bevált elemeket: Visszatérés, elbukás, segítség, felemelkedés. Vártam, hogy most..na most lesz valami meglepő. Az előre belebegtetett Andy Serkis – Michael B. Jordan duo mennyire badass lesz. Nem lett. Annyira nem, hogy EGO vagy Hella hozzájuk képest emlékezetes antagonisták, pedig nem volt az sem magas léc. Boseman mellé még bedobták az összes tehetséges és elérhető fekete színészt legyen az Lupita Nyong’o, Letitia Wright, Forest Whitaker, Daniel Kaluuya vagy az említett Jordan. Mindenki átlagon felül alakít, de sajnos csak átlagos karakterek átlagos agonizálását kapják meg.
A látvány is meglepően átlagos. Pedig az afrikai szálból és a Killmonger féle összecsapásból akkora őrületet lehetett volna kihozni, mint a ház, mégis beérték Cooglerék a teljesen átlagos harccal. Az igaz, hogy a film közepén van egy vágatlan akciójelenet, amitől eldobtam az agyam, de sajnos ezt a film később nem bírta ütni. A zenékben keveredik a hip-hop és az afrikai törzsi rigmusok. Mellesleg a fejlődő, rejtőzködő ország és a vibránium hajsza plusz a menekültkérdést vizslató gondolatok meglepően frissé teszik a filmet.
Összegzés: Értetlenül állok a film megítélése előtt. A Marvel hozta a kötelezőt, egy teljesen átlagos filmben az MCU-n belül. Boseman simán kiváló, és néhány jelenet, gondolat, poén ül, de összességében érződik, hogy receptre készült, pontos fanservice, ami jókora PC próbál meg letuszkolni az emberen, ami sokáig szinten belül marad, egyszer-egyszer átlépi azt. Nem felesleges film, mert az univerzumot mélyíti ugyan, de messze elmarad az elmúlt évek Marvel minőségi felhozatalától.
Képek és infók a mafabon!
