Nagyobbnak nagyobb, de jobb is az új Bosszúállók?
2015. május 10. írta: thedirector

Nagyobbnak nagyobb, de jobb is az új Bosszúállók?

Bosszúállók – Ultron kora

Avengers – Age of Ultron

2015

 avengers-age-of-ultron-art-poster-133238.jpg

3 éve már vezekelnem kellett, mert előre leírtam a Bosszúállókat, hogy lehetetlen lesz ennyi karakter érdekesen, arányosan bemutatni, plusz a köztük lévő interakciót is megfelelően használni. Aztán az idő a Marvelt igazolta, én pedig azóta is ennek a következményeit nyögöm. Nyilván csak viccelek, de az tény! Kevin Feige (producer, Marvel istenség stb..) és Whedon (író-rendező) páratlan tettet vitt véghez 2012-ben.

Zúzz!

Feige pedig zseni. Nem átlátható számomra teljesen, hogy s mint vitte véghez ezt az egész Univerzum építősdit, de a lényeg, hogy elképesztő, és ki merem jelenteni: A filmek történetében páratlan, forradalmi tett. A stúdió úgy tud elképesztő profitot termelni, hogy közben fokozatosan szoktatnak rá, minket nézőket, hogy egyre jobban elmélyüljünk a Marvel világában. Ravaszul építenek arra, hogy már láttad/látnod kellene az előzmény, egyedülálló filmeket, de képesek valahogy még úgy kibalanszírozni a sztorit, hogy csak a Bosszúálló fanok is értsék azért. Max lemaradnak pár fontos elemről, kikacsintásról. No, meg látványfilmektől egész korrekt színvonalon képes mozogni. Az Ultron kora, a 2.fázis lezárásának filmje, azaz kronológiailag a Vasember 3. A Thor – Sötét világ és az Amerika Kapitány – Tél katonája filmek összegző mozija. Kissé meglepő módon már a Vasember 3. óta egy komorabb, mondjuk ki na’ sötétebb hangvételű filmek készültek a 2.fázisban, így nem meglepő, hogy az Ultron is divatos szóval élve „darkosabb”, mint az előző rész.

sgwwukj.jpg

A New York-i események után nyilván nem titok már, hogy a szuperhősök köztünk élnek. Ezt már a Vasember 3 kapcsán is megtapasztaltuk. Aztán a Tél Katonájában még tovább gyűrűzött a civilek védelme. Most Tony próbál meg egy újabb védelmi vonallal erősíteni. A békefenntartó program rosszul sül el, és elszabadul egy mesterséges intelligenciájú robot Ultron, aki képes sokszorozni magát, egész robotsereget irányít. A célja pedig nyilván nem a béke elhozása, de legyen elég ennyi. A csapatunknak (itt bele kell érteni a négyesen túl nyilván Natasha Romanoff ügynöknőt és Sólyomszemet is) nem csak vele, hanem egymással is szembe kell nézniük. Többen ugyanis nehezményezik, hogy Stark és Banner a hátuk mögött döntött ilyen fontos kérdésben.

maxresdefault_17.jpg

Jó sok kérdés adódott a film kapcsán. Végigmegyünk minden, de a legfontosabb, vajon sikerül-e megugrania Whedonnak az első rész szintjét. A válasz: azt gondolom nem. Mielőtt a geek és comic fanok egy csoportja elkezdené az egeret vinni az X gomb irányába, kérem ne tegyék! A Bosszúállók – Ultron kora ugyanis kifejezetten jó film. Ez tény. Az is tény, hogy Whedon kb. az az Avegers filmeknek, mint Peter Jackson Középfölde kalandjainak. Egyelőre nehezen tudom elképzelni azt, hogy nélküle is működőképes lesz a 3. (és 4. ) film. Sikerült javítani az első rész hibáin (igaz olyan ordítóan sok nem volt), de sajnos létrehozott újakat. Lássuk!

avengers-age-ultron_4.png

A történet nagyjából azon a szinten mozog, mint az első rész. Se nem jobb, se nem rosszabb. Nem kidolgozottabb, de nem is összecsapottabb. 2012-ben a nagy előny az volt, hogy ezeket az abszolút nem csapatjátékos hősöket valahogy sikerüljön brancsba rendezni és ez végtelenül sok érdekes és izgalmas jelenetet eredményezett. Pluszban ott volt az újdonság varázsa. Ezzel szemben a második részben Whedon törekedett arra, hogy a már működő egységet kicsit szétzúzza, és új konfliktusokkal dúsítsa. Kár lenne tagadni, az Ultron korát is elérte a tipikus trilógia közép filmek átka. Vagyis már nem izgalmas, mint elsőre, de a finálé is messze van, tehát az egyetlen feladata, hogy lökje előre a történetet a végső összecsapás irányába. Ennek persze tökéletesen megfelel a Marvel idei terméke.

black-widow.jpg

A fő karakterek persze továbbra is remekül lettek elkapva. A személyiségjegyeik, a gondolkodásúk, az egymáshoz fűződő viszonyok, egytől egyig át lettek mentve az első részből, sőt! Mivel már a nagy négyest eléggé ismerjük, ezért pl. Natasha és Sólyomszem kaptak ezúttal több percet a vásznon, azt gondolom ez így helyes. Noha, jóllehet egyik másik szcéna felesleges. Ha, az első részben picit olyan „asszisztensi” benyomásunk volt, az erre a részre garantáltan elvész. Kaptunk két új mutánst is, Higanyszálat (Aaron Taylor, Kick-Ass, Godzilla), és Skarlát Boszorkányt (Elizabeth Olsen, Martha Marcy May Marlene), valamint Víziót (Paul Bettany). Ebben a részben ők lettek azok, akik ez előzőben Natasha és társa, ugyanis van pici előtörténetük , de súlytalanok voltak.

hulk-the-avengers-age-of-ultron-2015-movie.jpg

Bár, 2012-ben tévedtem az egyszerre ennyi karakter irányítását illetően, 2015-re viszont már előjött ez a félelmem. Most már egyértelműen kezd túlzsúfolódni a képernyő. A mostani 3 új karakter mellett még ott van Fury, War Machine, Falcon, és a harmadik részre valahogy képbe kerül Spiderman is (a hírek szerint) Ant-Man, hogy a Galaxis őrzőit már ne is említsem. Úgyhogy ember legyen a talpán, aki ezeket később meg tudja úgy jeleníttetni a vásznon, hogy ne sérüljön az eddig jól összerakott, de már érezhetően zsúfoltság felé haladó Avengers világ. Ja, már neve is van az embereknek Anthony Russo és Joe Russo. A Tél Katonája rendezői.

ultronheader.jpg

Lássuk a konstans dolgokat. A látvány ezúttal is pazar. A rendezés első osztályú (itt plusz pont, hogy ezúttal gördülékenyebb a történetvezetés is, mint anno), a jelenetek zömétől tényleg simán leteszed a hajad. Az első vágás nélküli (nek látszó) akció jelent, csak azt nem rántja be azonnal a filmbe, aki direkt hadakozik a látványfilmek ellen. Whedon továbbra sem felejtett el sem drámai, de főleg nem vicces elemeket rendezni. A humora nem tudom volt-e már valaha ilyen jó képregényből készült filmnek. Szerintem sosem. Nem véletlen volt az úriember scripdoktora nem egy sitcomnak. Rohadt jó egysorosokat írt ezúttal is.

11024485_865729330151741_8911941536980042752_o.jpg

Végül csak elérkeztünk, hogy legyen egy picit rossz szájízünk. Érezhető, hogy a film utolsó harmadában nem jótékony hatással csattogott az a bizonyos vágóolló. Whedon elmondása szerint eredetileg 3 óra körülire tervezte a filmet (egy első hír 3,5 órás moziról szólt), végül „csak” 2óra 20 perc lett. Tetten érhető! Nekem picit túl sok lett a látványos ütközet. Nem mondom, hazugság lenne azt állítani, hogy nem imádtam, de kevesebbel nem lett volna az az érzésem, hogy a sok CGI szörny csata köré lett volna írva a Háború és béke, ahogy Whedon fogalmazott. És hát ezúttal sem történt (sajnos) váratlan esemény. Ultron. Maga a karakter érdekes. Kétségtelen. Még a motivációja is érthető. Sőt! A megjelenése is tiszteletet parancsoló. De könyörgöm. Megint nincs veszélyérzetünk. Eddig nem igazán sikerült olyan gonoszt a vászonra firkálni, akiről tényleg elhisszük, hogy képes a tervét végrehajtani és fenyegetést jelentene. Valós fenyegetést.. Na, talán majd 2019-ben Thanos. Talán.

Összegzés: Fel lehet róni hibákat a Bosszúállók – Ultron korának, de minek? Ebben a filmben nem a filmművészetre gyakorolt hatásokat, apró finom filmnyelvi elemeket kell keresni, hanem a szórakoztatási faktort. Azt pedig idén nem hiszem, hogy sok film jobban tudja majd teljesíteni látványfilmek terén, mint a Marvel új üdvöskéje. Whedon pedig nem vallott szégyent ezúttal sem.

Értékelés: 8,5/10

 

2012-ben megmondtam, hogy hallunk még Whedonról. Itt az első rész kritikája

http://filmertek.blog.hu/2012/08/23/uj_etalon_a_blockbusterek_kozott_kritika_a_bosszuallokrol

A bejegyzés trackback címe:

https://filmertek.blog.hu/api/trackback/id/tr377447134

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása