Ferrari
2023
Michael Mann már igencsak besorolt a szakma nyugdíjas veteránjai közé, ami nem csak abban érhető tetten, hogy olyan alapanyagot és filmet választ, amit akar, hanem abban is, hogy el -elkalandozik a fókuszon. No, azt azért nem mondanám, hogy azt csinál amit, akar, mivel erre pont a Ferrari a jó példa, hogy nem így van. Ugyanis, a most Adam Driverrel leforgatott filmet, még valamikor a 2000-es évek elején akarta megcsinálni, az akkor 60-as éveit taposó Robert De Niroval. Majd később Christan Balelle. Aztán a 2010-es években már Hugh Jackmannel. Elátkozottnak tűnt ez a projekt, ami csak most, a Covid körül kezdett összeállni és ért a végére. Hogy aztán a 2023-as év utolsó napján be is mutassák. Nagyon jó, hogy pont előtte szedték szét a kritikusok szakma másik veteránjának Ridley Scottnak a Napoleonját (ami ezen sorok írójának olyan sokk volt, hogy nem is volt kedve írni róla). Mann pedig hasonlóan fókuszálatlan munkát készített az autótervező legenda életéről. Életrajzi filmként ugyan nem lehet a Ferrariól beszélni. Ez inkább egy tetszőlegesen kiválasztott időszak Enzo életéről, amiben nem megy már olyan jól neki a biznisz. Nyernie kéne a versenyeken, de a jó pilóták a konkurenseknél vannak. A fiát, már eltemette, házassága, mint olyan már nem romokban, hanem nincs is. Az egyetlen „normalitás” az életében házasságon kívüli fia Piero és asszonya Lina Lardi (Shailene Woodley), aki támaszként ott vannak, a kívül-belül elfáradt Ferrarinak.
Az első egy óra egy gyönyörűen fényképezett szerelmi történet, egy rendkívül nehéz természetű emberről és családjáról, amint próbál egyensúlyozni a siker és a bukás vékony mezsgyéjén. Michael Mannek látványosan nem megy, hogy valami érdekeset és izgalmasat találjon ezekben a jelenetekben, de egy nagyon erős fegyvere van: Penelopé Cruz. Akinek ugyan már rengeteg óriási alakítása volt életében, de meggyőződésem, hogy amit előad a sebzett, felszarvazott, többszörösen megalázott, középkorú olasz (és olaszos temparementumú) Laura Ferrariként, az maga az élete alakítása. Hogy ezt a nőt ezért, hogy nem jelölték Oscarra? Rejtély. Valószínűleg, nem mozgatta őket, egy „autós” film. (majd mi "kompenzáljuk" jövőre a listánkon). Az utolsó bő félórában, aztán Mann megrázza magát és mind az ötven év filmkészítési rutinját beletette a fő versenybe, amit olyan kompozíciókkal, jelenetekkel, vágásokkal és kameraállásokkal pakolta tele, hogy néha levegőt is elfelejtünk venni. Hogy milyen ember volt Enzo Ferrari? Ahhoz inkább olvassátok el Brock Yates könyvét, amiből készült a film, mert ebből a munkából nem derül ki, de leszólni mégsem lehet. Kellemes és érdekes film.
Álmaid hőse
Dream Scenario
2023
Kristoffer Borgliről szerintem akkor most már kijelenthető, hogy az egyik legizgalmasabb fiatal rendező, aki szereti hallati a saját hangját. A Rosszul vagyok magamtól is egy olyan munka volt, amit nem tudtam nem nézni, pedig nem tetszett, amit láttam (nem a film minőségére értve). Hasonlóan magasra célzott az Álmaid hősével, hogy aztán el is találja a célt. Paul (Nicholas Cage) egy egyszerű biológiaprofesszor. A lehető legunalmasabb életet éli, és kellően féltékeny kollégái sikerére, de csak magában puffog jobbára. Aztán egyszer csak elkezdik felismerni az utcán, írnak neki a facebookon. A nagy felhajtás apropója pedig, hogy az emberek millióinak álmában elkezd feltűnni. Eleinte csak álldogál, nem tesz semmi rendkívülit, majd elkezdenek durvulni a dolgok és a férfi egyre erőszakosabbá válik az álmokban. Miközben Paul ugyan senkinek nem árt, a sok szemforgatás, az iskolából való kiutálás kezdi kikezdeni az amúgy türelmes férfit.
Borgli egyébként a furcsa események, álom-valóság keverését a néző fantáziájára bízza, de nem nehéz azért belelátni az egyre durvuló cancel culture-t. A film egyébként nem vígjáték s nem horror. A kettőből táplálkozik, de inkább olyan mint egy kicsit erőszakosabb és groteszkre hangolt Charlie Kaufmann és Spike Jonze film. Ráadásul még vehetjük metafilmmé is, hiszen az önmagát is mémesítő Nicholas Cage sokadvirágzása ez már. Visszatérésről nem beszélnék, hiszen már zsinórban ez a sokadik jó filmje. De talán azt gondolom a 90-es évek óta nem volt ennyire jó. Élete alakítása? Szerintem igen. A film egy pontján teljesen összetörik lelkileg Paul és vele együtt Cage is. Szinte hallani lehetett azt a fájdalmat, ami legurul róla. Egészen elképesztő. Borgli pedig egy nagyon okos, komplex, metafilmmel bővítette az eddigi nagyon vékonyka, de figyelemreméltó filmográfiáját (fun fact: nem csak rendezte, írta de még saját maga vágta is a filmet!)
