Indiana Jones és a sors tárcsája
Indiana Jones and The Dial of Destiny
2023
Öreg Indy nem vén Indy, ugye? De. Az. Sajnos Indiana Jones megöregedett és nem csak arcvonásai (azért még mindig térkép az az arc!) és a mozgása, hanem az egész sorozat. Pedig az nem mondható, hogy túl lett koptatva a „márka”. 42 év alatt mindösszesen 5 rész készült (ebből három, 8 év alatt). De akkor mi a baj?
Először is, hogy James Mangold nem Steven Spielberg. Kérdezheted, hogy „de, hogy mondhatsz olyat? hiszen a 4.-et is S.S. rendezte és milyen szar lett”. Ez igaz, de az első hármat is, ami meg klasszikus. Mangold azonban nem zseni, csupán egy jó rendező. Ez pedig érződik a filmen. A történet szerint 1969-et írunk, amikor is Indiana Jones már csupán csak megpihenni szeretne nyugdíjas éveiben. Nem érdekli már, hogy egész Amerika az űrbe vágyik. Ő neki elég a Földön, szerény kis lakásában. Aztán felbukkan keresztlánya Helena (Phoebe Waller-Bridge) aki közli, hogy tud egy ritka ereklyéről, ami képes az idővel történő manipulációra, amiről az apja, Indy régi barátja is mesélt. Miután a lány ellopja a tárcsát elindul, hogy pénzzé tegye, így Indy és egy volt náci tiszt Jürgen Völler (Mads Mikkelsen) is elindul utána, csak más-más okból.
Oké, szerintem ne kerülgessük a szobában terpeszkedő elefántot. Ez a történet egy kalap szar. De olyan kalap szar, amihez képes a negyedik rész egy csodálatosan elmesélt kalandregény. Érződik végig, hogy próbáltak valami újat, valami mást, de piszkosul izzadtságszagú. Belegondolva a régebbiek is egy ereklye körül forogtak, amiért üldözték egymást emberek a világon keresztül. De valahogy itt olyan lélektelenül történik. Szinte látom magam előtt az írószobában fejüket vakaró alkotókat, hogy mi, hogy legyen. A karakterek a semmiből tartanak a semmibe. Lélektelenül evickélünk egyik izgalmasnak szánt szituációból a másikba.
Az persze elvitathatatlan érdeme az alkotásnak, hogy önmagában az Indy filmekre jellemző báj, humor azért megvan, és noha itt-ott döcög a látvány, az összes akciójelenete jó és izgalmas. Harrison Ford és Mads Mikkelsen szemmel láthatólag érdeklődött a projekt iránt, nem csak az egyenlegét nézegette a bankszámláján. Viszont fáj kimondani, Waller-Bridge a film egyik leggyűlöletesebb pontja. Elképesztően idegesítő, modoros, humortalan és abszolút nem szerethető karakter. Legalább annyira rossz, mint a négyben Shia Labeouf. A két órát itt is sikerült bőven túllépni, és annyira nem éreztem vontatottnak, viszont a ritmus azért nem az igazi.
Összegzés: Őszintén nem tudom mit lehetne írni A sors tárcsájáról? Egy teljesen átlagos kalandfilm (amire azért ráköltöttek majd 300 milliót és mégsem látszik), szép fényképezéssel, klasszikus zenével, tisztességesen megrendezve, néhány színésszel akik élvezték, néhánnyal, akik teljesen vállalhatatlanok. Egy olyan középszer, ami annyira nem rossz, hogy kiakadjunk rá, annyira nem jó, hogy érdemes legyen beszélni róla. Egy klasszikus trilógia után két eléggé rókabőr középszer. Ennyi jutott a világ leghíresebb kalandorának. Mindenki eméssze meg, hogy ez sok vagy kevés.
