A Fabelman család

The Fabelmans

2022

Legjobb rendezés, legjobb dráma. Éjjel ezt a két díjat húzta be a Golden Globeon Steven Spielberg önéletrajzi ihletésű filmje. Nézzük meg megérdemelte-e.

Gyorsan leszögezném, hogy én mit gondolok összehasonlítva a többivel, most jelen esetben teljesen irreleváns. Az én véleményem, hogy a dráma kategóriában oké a díj, de azt nem tudom, hogy rendezésileg mi az isten nyila különleges van A Fabelman családban, főleg ha a szuper látványos Elvishez vagy Az Avatarhoz, vagy az ezerféle stílust vegyítő Minden, mindenhol, mindenkort nézem. Nem áll távol az igazságtól, ha azt mondom, hogy a neve miatt.

Nyilván Steven Spielberg a szakma szent tehene. Nem csoda, mert egy szakajtóra való klasszikus van méretes filmográfiájában. Nem sorolom. Kinek mi. De az tény, hogy egy bő évtizedes középszer-langyos víz után (Én a 2002-es Kapj el, ha tudsz-ot datálom a zárópontnak és a Kémek hídját az új éra nyitójának) megtalálta a góllövő cipőjét, mert a Kémek hídja, Ready Player One és még a West Side Story is jól sikerült. A Fabelman családdal viszont eljutott most oda, ami nagyon divatos: Saját életéről, saját életének pillanataiból filmet készíteni.

Ezt csinálták nála már jobban (pl. Sorrentino Isten keze), de az tény, hogy ez is felírható az elmúlt évek jobban sikerült darabjaihoz. A történet szerint a világháborún túl a kis Sammy Fabelman Arizonába költözik családjával. Vonzódása a filmekhez, filmkészítéshez viszonylag hamar kiderül. Amikor felfedez egy nem túl kellemes családi titkot még inkább belemenekül hobbijába, miközben próbál megbirkózni zsidó származásával, a nehezen elviselhető mániákusságával, családi problémáival, és a kamasz lét minden kellemes és kellemetlen velejárójával.

Oké, nem akarom túlírni. Egyrészt mert ugyan a film nem fordulatos, de a cselekmény akkor jön át, ha nézzük. Egy felnövéstörténetet, egy coming of age filmet nehéz leírni, mert ezúttal a sztorit nem engedte el nagyon Spielberg és állandó társa Tony Kushner író. Képekkel, érzésekkel mesélnek, méghozzá roppant jól. Hosszú a film, a szokásos 150 perc, de egészen jól hasznosítják a rendelkezésre álló időt. Szerintem az baj, hogy eléggé hektikus a cselekmény. Ugrálni ugrál ugyan az időben, de ez nem zavaró. Az igen, hogy nem egyformán érdekesek és nem egyformán érződnek fontosnak az egyes momentumok. Van, amelyik egészen parádés és emlékezetes. Van, ami meg inkább érződik időhúzásnak.

Az is nehezíti -nekem- a befogadást, hogy bár értem miért szükséges ez a fajta film egy ilyen minőségű és hagyatékú rendezőnek, nekem kicsit önsimogató. Mindent elkövettek, hogy mindenkinek érdekes és élvezetes legyen A Fabelman család, de nem vagyok biztos benne, hogy több lettem a megtekintésével. Csúnyán mondva, engem irritál picit az önsimogató attitűd, amivel élő alkotók tisztelegnek saját hagyatékuk előtt. Ezt próbáltam úgy nézni, mint egy nagy alkotó, új filmje, de könyörgöm, még a kis srác is egy az egyben Spielberg kinézetű. Így nehéz elvonatkozni a fenti ténytől. Egyébként a színészgárda pazar: Paul Dano egy isten, Michelle Williams-nek nem ez lesz élete fő alakítása, kicsit idegesítő. Gabriel LaBelle Sammy/Steven szerepében király. Technikailag meg nyilván ne keressünk hibát. Ezzel még a legbénább Spielberg filmek sem vádolhatók, ez meg nyilvánvalóan nem az.

Összegzés: Vannak dolgok, amik zavarnak ebben a filmben. Nem túl egyenletes a minősége, de ettől ez még egy nagy alkotó új filmje, ami egyébként jó. Neki fontos, nekem nem annyira. Ő viszont már így ráfordulva lassan a 80-ra azt csinál amit akar. Most épp saját életét filmesíti meg.