A szomorúság háromszöge
Triangle of Sadness
2022
Nem tudatosan alakult úgy, hogy 2023-at egy ilyen megosztó és roppant kényelmetlen filmmel kezdjem, de ha már 2021-et egy világvége szatírával zártam, akkor ugyan mi kifogás lehet ezzel is?
Ruben Östlund az előző két filmjével mindent elért majdnem, amit rendező elérhet. Cannes-ban diadalmaskodott, Oscarra jelöték, még remakelték is a Lavina című mesterművét. Az, hogy A szomorúság háromszögével is nyerni tudott a korzón, sorozatban második filmjével is az megmutatja, hogy nem egy kiskaliberű rendezővel van dolgunk. A háromszög tényleg ritkán látott magasságokba katapultálhatja az európai rendezőt, de az a helyzet, hogy maximálisan megérdemelten.
A sztori annyira 2020-as évekbeli, amennyire csak lehet. Carl és Yaya egy celeb modell és influencer páros, akik egy luxus hajókázásra jelentkeznek lazítani. A kőgazdag nyaralókkal megtömött yacht legénysége a felső osztálybelik minden rezdülésére, gondjára rezonál. Mindazonáltal az időjárásra kevés ráhatásuk van és egy vihar szó szerint a feje-tetejére forgatja az emberek életét. Nyilván nem nehéz már ennyiből is belelátni, hogy ez a film az osztályharcok szatírája. Östlund három részre tagolta a filmjét. A bevezetésben megmutatja a főszereplőket, a középső chapterben a hajós kalandokat, míg az utolsóban a vihar utóhatásait.
Kár szépíteni: Östlund amennyit elrejteget a „háttérben” réteget, annyit okádik (szó szerint) a képünkbe. Nem állít mást, minthogy az emberiség menthetetlen. Állj kurvának. Mindegy, hogy milyen módon, mert minden, ami több, mint a felszín és nem rentábilis vagy nem váltható valutára, az haszontalan az életben. Amik nem vagyoni javak közé tartoznak, azok haszontalanok. Lényegtelen, hogy az pl a fegyvergyáros luxus életkörülményű házaspár siralma, mi szerint a taposóakna biznisz nagyot esett. Vagy az orosz műtrágya kereskedő. Amikor lecsap „Isten” szigora, mindegy, hogy mekkora kurva vagy és milyen kommunista. Mennyire elegáns az Yacht: A saját ürülékedben csúszómászó ösztönlény vagy, független a Rolex órádtól vagy a Prada felsődtől. Hölgyem is Uraim! A kapitány szól: Üdv a 21. században.
Tűpontos kórkép egy olyan parazita lényről, mint az ember, aki olyan társadalomban él, ahol nehéz már kibogozni ki kin élősködik. Író-rendezőnk egyébként végig szőnyegbombázza az érzékszervünket, hogy minél kényelmetlenebbül érezzük magunkat. Viszont ezt olyan minőségi, olyan humoros módon teszi, ahogy ritkán látni. Pedig az elmúlt fél évtized semmi másról nem szólt, fő tematikát tekintve, mint a gazdag-szegény osztályharcát, társadalmi ellentétét. (Parasite, Ready or Not, Joker, Hunt stb…) Még ezek közül is kicsúcsosodik ez a film.
Összegzés: Én megértem, hogy valakinek sok ezt nézni majdnem két és fél órán át. Nemi s könnyű, nem is szép. De az a benyomásom, lassan lehetetlen más eszközökkel célba juttatni az üzenetet. Finomkodásra már nincs idő, mert egy végtelen buta, lusta és arrogáns világ küszöbén állunk, ahol van a szomorúság háromszöge. Az ember arcán az orr és a két szem közti tengely határa, ahol kiül a szomorúság az ember arcára. Na, ezt tüntesd el, bármennyire is ordítanál belül. Ez a társadalmunk, a tiktok generáció, a felső tízezer. Csak simuljon ki a háromszög és üdv a fedélzeten. Remélhetőleg hamarosan már az olyan kapitányoknak, mint Ruben Östlund nem ilyen filmeket kell készítenie, de amíg igen szívleljük meg, amit mondanak.
