A nomádok földje
Nomadland
2020
Mióta tudvalevő, hogy nagyjából a fene sem fog történni a filmművészettel (tavalyi év is elég szegényes volt, az idei is az eddig, és nekem pesszimista meggyőződésem, hogy az év második fele sem fog úgy alakulni, ahogy azt a stúdiók tervezik), csak a Nomadland volt az, amiről egységesen jöttek dicshimnuszok és valahol most ennek az egész pocsék elmúlt évnek a díjszezoni frontrunnerévé vált.
Persze érthető, hogy ez a film a maga szabadság, kötetlenség ígéretével miért telitalálat abban az időszakban, amikor kb. senki nem mehet sehova, de a helyzet pl. az Into The Wild-dal ellentétben nem ilyen egyszerű. A nomádok nem saját elhatározásból ültek be a lakókocsijukba és járták Amerikát keresztül-kasul, alkalmi munkákból tengődve, túlélve, hanem mert rákényszerültek. Ők beleestek a látszólagos szabadságba Supertramp saját választásával ellentétben. Ennek megfelelően nagyon okosan Chloe Zhao nem is romantizálja túl a pl. gazdasági válság után pár négyzetméteres kerekes lakásba kényszerült életmódot.
Egy viszonylag friss 2017-es könyvet (a szerzője Jessica Bruder) dolgoztak fel, ahol Frances McDormand az egyetlen igazi, hivatásos színész. Zhao meg sem próbál titkot csinálni belőle, hogy a filmje pengeélen táncol a fikció és a dokumentumfilm határán. Sőt meg merem kockáztatni, hogy akármennyire is megrendezett, inkább utóbbinak érződik. Pedig kevés az elbeszélés, a dialógusok száma alig vetekszik egy 40-50 perces átlagos sorozatéval (a film egyébként a mostani divatos kettő órával szemben valamivel több mint 100 perces csak), és narratíva nincs. Zhao mindent alárendelt a pillanatképeknek, a nomád életmód rutinszerűségének, még ha ennek sokszor a idő-tér ugrások ritmusa és követhetősége is issza meg a levét.
McDormand szerintem ezúttal nem Oscar díjas alakítást nyújt, de egészen magabiztosan és megbízhatóan hozza a sérült lelkű, életű nomádot. Rengeteg szép, megindító és bevállalós pillanata van és persze az Oscar kampányra fordulva nem felejtették el megemlíteni, hogy Frances valójában együtt élt ezekkel az emberekkel, hogy befogadják, átvegye a szokásokat, a kultúrát. A közösség tagjává váljon. Kapott egy kissé kidolgozatlan, de szükséges romantikus szálat (egy másik férfi, aki vele ellentétben önszántából lépett erre az útra), ami többnyire működik. A zenére többen felfigyeltek, hogy mennyire tolakodóvá válik a film hajrájában, engem ez nem zavart, ahogy a lassabb kibontása sem a minimális cselekménynek. Azt viszont nehezebb volt megemészteni, hogy minden csodálatos képkomponálása ellenére is unalmasan mutatja be a világot. Ebben a filmben szinte mindenki jó fej. Nem sok betekintést kapunk az árnyoldalról, elég ha csak összevetem a Florida Projecttel, ahol szintén a társadalom peremére szorult emberekről beszélnek, de ott annyival kiegyensúlyozottabb, ízlésesebb az élmény (annak ellenére, hogy ott is belesajdul a szíve az embernek olykor), hogy kár is a két filmet egy lapon említeni.
Összegzés: A Nomadland szerintem semmilyen értelemben nem egy nagy Oscar film (már ha az lesz). Nincs meg benne az a kidolgozása ennek a társaságnak, ami miatt éreznem, értenem kellene őket. Nincsenek nagy jelenetei, igazán nagy színészi alakítása sem. Biztos köze van hozzá, hogy ez így Európában amúgy sem úgy puffan, mint kint, de ettől független is több ponton billeg a film, annak ellenére, hogy megtekintésre ajánlom és bőven bőven megvannak az értékei.
