[Klasszikus Film] Waterworld - Vízivilág
2020. július 28. írta: thedirector

[Klasszikus Film] Waterworld - Vízivilág

Waterworld - Vízivilág

Waterworld

1995

Napra pontosan 25 éve, egy hasonlóan tikkasztó július 28-ai napon mutatták be, az akkor talán minden idők legszenvedősebben és legelszálltabb (egyébként nem igaz, csak szeretik így beharangozni) költségvetéssel elkészült filmjét. Nézzük, hogyan is született meg a Vízi Mad Max.

00.jpg

Mert, hogy ez volt a High Concept, miután a 80-as éveket leuralta Mel Gibson Mad Max-e. "Mad Max a vízen". Az utóbbi szavaktól Spielberg Cápája óta rettegnek a producerek és rendezők, hát még, mikor Peter Rader író közölte, hogy egyetlen egy jelenetben sem lehet szárazföld a filmben. Igen, a távolban sem. Mert, hogy a Waterworld a jövőben játszódna, mikor is a jégsapkák felolvadásának köszönhetően, gyakorlatilag eltűnt a szárazföld a bolygónkról. Az óceánon pedig kis vízfelszín felé épített kikötő-bungalló szigetecskék épültek. Mondani sem kell, a greenbox technológia közel sem tartott azon a szinten, hogy csak úgy oda lehessen élethűen animálni a vizet. Mit volt, mit  tenni? Felkerekedni és megoldani a való világban a felvételeket.

01_1.jpeg

A gondok ekkor kezdődtek: A stábtagok egymásra "licitálva" hánytak és émelyegtek a forgatáson. Többük komolyan megbetegedett. A filmet Costner kérésére (előtte igen komoly összeveszést pacsizással lezáró) Kevin Reynolds (akivel a Több, mint testőrt) forgatta, de hamar kiderült: Costner egyedül Kevin Costner vízióját szereti érvényesíteni, ezért a civódásuk teljesen ellehetetlenítette a munkálatokat. Reynolds ott is hagyta a produkciót, amit Costner fejezett be. Csakhogy ő meg épp válása miatt került pocsék hangulatba, ezért olyan kedvetlen az egész filmben. Az, hogy óriási költségeket felemésztő akciójelenetek süppedtek el, ment tönkre még drágább díszlet és alaposan meg is csúsztak a határidőkkel és főleg a pénzzel, na, meg hogy komolyan újra is kellett vágni a próbavetítések után, már szinte semmiség. Aztán végre megjelent a Waterworld és...

03_12.jpg

csend.

Egyszerűen nem történt semmi. A film a korában, egy közepes és átlagos kritikai fogadtatás után, ahogy illik az ilyen rossz hírű filmeknél elhasalt. Azonban annyira nem lett rossz, hogy szétszedjék. Olyannyira, nem, hogy szerintem kifejezetten élvezetesen öregedett. A lepusztult civilázció romjaira épülő új társadalmi berendezkedés és a közeg mindenképp egy olyan aduász, ami kellő figyelmet érdemel és kap is, mert a Waterworld azon 90-es évekbeli filmek közé tartozik, ami el tudta érni, hogy minden (najó, rengeteg) hibája ellenére is érdekes és izgalmas legyen végig pazar alapötlete által. A történetre nem tértem ki, de röviden a lényeg, hogy egy szűkszavú, fura Tengerész egy kislányra és egy nőre akad cserekereskedése közben. Úgy hírlik a gyermeken van egy tetoválás, ami a megmaradt szárazföldre vezetheti azt, aki birtokolja. A leány után erednek kalózok, zsoldosok minden létező és rendelkezésre álló járművel, hogy elkaphassák.

02_14.jpg

A film ritmusa és akciója kiváló. Bár van egy erős alapozás az elején, ami szükségessé teszi, hogy bemutassák az új társadalmi berendezkedést és "normákat", de utána színtiszta Mad Max élmény a vízen. És ha már ennyi pénzt elköltöttek a felvételekre, annak rendje-módja szerint szép és élethű képekat kapunk, és véleményem szerint a mai napig sem biztos, hogy ennyire élethű vízi felvételeket tudnának generálni. Mindenesetre az akció mellett ez is egy megsüvegelendő elem. De, akit a kétségtelenül sármos, ám brúszvilliszesen búvalbélelet Costner alakítása nem köt le, ellepólusnak itt van Dennis Hopper, aki a Blue Velvet és az egyel korábbi évben született Féktelenül filmje után, megint gazfickót játszik, ráadásul hibátlanul.

Összegzés: Minden hányattatott sorsa és eleme ellenére a Waterworld egy kielégítő film, ami az évek múlásával szerintem szerzett akkora rajongótábort és került olyan kultusz státuszba, ami megengedi neki, hogy rovatunk tagja legyen. Én magam is megtudnék indokolni kevesebb pontot, de kellően megszerettem és főleg kezdem értékelni a fő mondandóját, miszerint: A Földünk értékes, és ne akkor jöjjünk erre rá, amikor már nincs.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmertek.blog.hu/api/trackback/id/tr7316081188

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.