Alelnök
Vice
2018
Mindenkit meglepett Adam McKay 2015-ben a The Big Shorttal, mert nem csak stílusosan, viccesen, de meglepően érdekesen is mesélt, nem kímélve a politikát sem a gazdasági válság kirobbanásáról. Parádés szereplő gárdával (Ryan Reynolds, Brad Pitt, Marisa Tomei, Margot Robbie, Christian Bale és Steve Carell) dolgozhatott és hagyták, hogy saját szószátyár elbeszélésmódja érvényesüljön. Ez a csillagok együttállása Oscart ért számára íróként, de nem lett volna ördögtől való dolog, a legjobb film és rendezés díja sem. 3 évet kellett várnia sokáig Backseat névre hallgató munkacímű, ám végül Vicera keresztelt hasonló stílusú filmjére. Megérte? Abszolút.
Sőt, hogy lelőjjem a poént még jobban is sikerült. Szerintem. Az tagadhatatlan, hogy a Short nehezebb témát beszélt el roppant érdekesen és még úgy ahogy érthetően is. Ellenben Amerika egyik titokzatos alelnökének, Dick Cheney (Christian Bale) életéről, nehezen mesél. Jobban mondva, kicsit hanyagul. Ez viszont nem feltétlen baj. Egyrészt Cheney titokzatos és médiakerülő ember volt, ráadásul hallgatag, aki inkább megfigyelt és szépen sakkozott, minthogy érzelmi alapon kerüljön a középpontba. Másfelől McKay a tőle elvárható módon, rögtön a film első jelenetében lelövi a poént: „A filmünk igaz történet alapján készült, ennél fogva kibaszottul megpróbáljuk a legjobban elmesélni.” Tehát benne is hagyja a lehetőséget, hogy talán nem lesz minden precíz és polkorrekt.
Aztán ki is derül, hogy bizony nem. Mivel Cheney, az ifjabb Bush érában volt alelnök, az még bőségesen a mi, 30as generációnkat is „érintő” esemény, ezért tulajdonképpen friss élmény. Cheneyről mi is hallottunk idehaza, amit hallottunk, de az biztos, hogy McKay nem próbálja meg felmenteni akármi alól is. Sőt egyenesen rámutat az ujjával, hogy „nézzétek meg! itt ez az ember, és ő a felelős ezért meg ezért meg ezért..” Vádol, és abszolút érthető módon Bale megköszönte a Sátánnak, hogy megformálhatta. Hogyha már Bale, kár is megint körbejárni a kérdést, hogy milyen változáson esett át testileg. Termszetesen elképesztő, hisz Cheney túlsúlyos volt, emiatt pedig szívbeteg. Bale pedig sokadjára kockáztatja az egészségét egy szerepért, noha azt mondom, hogy nem ez az élete alakítása, de így is nagyon nagyon jó nyomon jár az, aki szerint az Oscar jelölés volt a minimum. Amiatt csúszik kicsit az egész szerepe, hogy Cheney annyira kis alamuszi volt, hogy nincs igazán jelentőségteljesen a vásznon, de amit ki lehetett préselni a szerepből azt kipréselte Bale. A többi színész fronton sincs ok a panaszra. Sam Rockwell megint Oscar esélyesen adja elő George W. Busht, Amy Adams minden pillanatában remek Cheney feleségeként, és Steve Carell, Jesse Plemons párosnak is jutnak remek jelenetek.
Azokat viszont elriaszthatja a film, akik megunják a hosszú perceken át tartó politikai csörtéket, még akkor is ha McKay sokszor poénosan vagy nagyon jó dumával dobja fel. A stílusa is elidegenítő, mert provokál, szivat és elsendriánkod részeket. Van, amit meg sem magyaráz, máskor párhuzamos montázsban látunk egy pecázást, ahogy Cheney „becsaliztatja” Busht, megint máskor úgy tesz, mintha befejezné a filmet, félre ír feliratokat stb…Mindezt bivalyerős vágással, fényképezéssel és zenével (Nicholas Britellt nem hitegetjük azzal, hogy ér valamit, hogy nálunk tuti ott lesz a top5 filmzenében a 2019-es listánkon, de sajnos az Oscar jelölését nem tudjuk mi sem kárpótolni).
Összegzés: Hasonló, mint a Big Short. Gondolkodásra késztető, pimasz, laza és slendrián alkotás. Egyértelműen nem realista doku filmként gondolkozott McKay, mert folyamatosan elítéli Cheneyt, és hibásnak tartja, de mégis dokuementarista elemekkel próbálja bemutatni, a saját vagány stílusával megtámogatva. Nem fog mindenkinek tetszeni, de érdemes adni neki egy esélyt, mert egyébként remek film, a vállalt hibái ellenére is.
