Pinocchio
Pinokkió
2022
Meg is érkezett évvégén az igazi Pinokkió feldolgozás. A Disney-s borzalmat most engedjük el. Robert Zemeckis mellett egy másik nagyágyú Guillermo Del Toro is kihozta a maga értelmezését (fura, hogy egyébként mennyire megy most Carlo Collodi karaktere, mert egy horror feldolgozás mellett egy felnőtteknek szóló videójáték is érkezik). Egyértelműen a feladatot Del Toro értette meg jobban. Persze más is volt a célközönség, meg az elvárás, de a lényegen nem változtat. Az év egyik legjobb filmje jött meg a kis fabábú fiú személyében. Del Toro és alkotótársa Mark Gustafson kivágtak minden bárgyú, bugyuta részt az eredetiből, és egy sokkal sötétebb, rémisztőbb környezetbe pakolták át. Egy olyan újraértelmezés ez, ahol tombol a fasizmus. Ahol Dzsepettó miután elveszti igazi fiát, alkoholistává válik. Ahol sokszor váltja fel a jóleső optimizmust a mély pesszimizmus és nihilista gondolatok. Eltartja magától az egyszerű jó és rossz karakterét és örök harcát. Sokkal árnyaltabbak a karakterei, sokkal felnőttebbek és érettebb az egész világa. Egyértelműen nem gyereknek készült. Még ha a dalok amúgy aranyosak és szépek is. Nem lehet eléggé dicsérni a bátorságot, de legalább ennyi kalapemelést kap a látvány és a hang is. Embertelen, embertelen sok munka lehetett ebben az animációban. A mozgás, a színek, a mimikák. Szinte új szereplőként jelennek meg. A hangok és effektek is biztosan a szakma csúcsteljesítményét képezik. Azoknak is tartogat újdonságot, akik Collodi majd 100 éves történetét kívülről fújják. Letér ugyan az útról és ismerős, talán picit hosszúcska is, de szerintem nem kérdés, hogy egy időtálló klasszikus érkezett meg.
Nyugaton a helyzet változatlan
Im Westen nichts Neues
2022
Ez is fel/átdolgozás. Nyugaton a helyzet változatlan az első világháború idején a nyugati fronton. Paul Bäumer (Felix Krammer) első kézből tapasztalja meg a háború borzalmait, kilátástalanságait. Azt, ahogy a kezdeti patrióta hozzáállás és vadság átváltozik az emberben félelemmé és horrorrá. Amikor lehet a legjobb barátod egy szempillantás alatt robban miszlikké. Na, ez aztán a pazar kedvcsináló egy habkönnyű filmhez. Pedig sajnos azt kell mondjam, ez akár csak a prológus is lehetne. Ennél sokkal messzebb megy a film. Sőt térdig gázol a kilátástalanságba, az emberi lélek mélyére. Abba a bestialitásba, amiben mindig bízunk, hogy már nincs az emberben, pedig…Ritka az a háborús film, ami szerintem ennyire jól ragadja meg a témát (legutóbb az 1917-volt). Egy nagyon drága német filmről beszélünk, ami amellett, hogy kivételesen jól sikerült, látszik rajta a gondoskodás, a cél és az, hogy bizony itt elfért minden euró. Döbbenetesen jól kinéző jelenetek, csaták, fényképezés. A hangdizájn is. Ezt mondjuk ritkán szúrják el ilyen típusú filmekben. Picit talán zavaró az a fajta sokkolás, amivel szőnyegbombázzák az érzékeinket. Értem a célt, de a végére már teljesen belefárad az ember a lélekrombolásba, legyen az tényleg bármennyire hiteles és hatásos. Nem mondom, hogy ennél nem készültek jobb filmek a témában (nekem pl a már említett 1917 jobban tetszett), de tényleg kevesen mutatták be ennél jobban a háború értelmetlenségét.
