Tár
2022
A Tár-ról előzetesen repkedtek a „botrányfilm” címszavak és hogy ez a film komoly párbeszédet fog beindítani, főleg azzal kapcsolatban, hogy külön lehet-e választani a művészt és a művét. Ugyan érthető, hogy az Úr cancel culture évtizedeiben ez várhatóan tényleg beszédtéma lehet-e. Vajon Kevin Spacey dolgai után ugyanolyan lesz még az Amerikai szépség vagy a Közönséges bűnözők? Tarantino életművének a java nézhető marad, miután felvillan a Weinstein Company logó? Jó filmek, jó szakemberek készítésében, amit igazi szennyesláda emberek készítettek magánemberként? Kár kerülgetni a kását: Ez a film nem fog párbeszédet indítani, mert ahhoz egyszerűen kurva unalmas. Rá kellett jönnöm a 160 (!!!) perc harmada körül, hogy egy rohadt nagy blöffnek vagyok az „elszenvedője”. A Todd Field filmje ugyanis csodálatosan becsomagolta az amerikai habitusát az európai művészfilmes köntösbe. Megtett egy népszerű, korszakos zsenit főszereplőnek (Cate Blanchett nélkül egyébként nem készült volna el a film), aztán belemártotta nehéz, ellentmondásos helyzetekbe, ezt a kellően elviselhetetlen karaktert, majd hátradőlt, hogy „kész a film, dumázzátok meg”. Túlzok, de tényleg nem értem, mi szükség volt ennyire leültetni a filmet helyenként, főleg miért kellett ehhez közel három óra? Értem, hogy Blanchettet el lehetne nézni a végtelenségig. Itt is remek (noha én nem vágnék hozzá ezért most Oscart), mégis soknak éreztem. A filmben eltöltött szerepét és az alakítását is. Nem tudom egyébként, mennyire könnyű volt kikászálódnia ebből a szerepből, de nem lepne meg egy depresszió ezután. A ritmusa (ha már zenei művészről van szó), kicsit töredezett. Az első szegmens, amikor megismerjük a híres, körülrajongott Lydia Tárt egészen unalmas. Boncolgatjuk az intellektuális kérdéseket az igaz, de talán a középtájékon elkezdő személyiség repedezéstől kap jobban erőre a film, és a végén pedig már tényleg egészen jól eljutunk a ki vetkőzés folyamatáig. Meddig mehet el a sikeres, híres ember, ha hatalma és befolyása van? A fent taglalt különválasztás folyamata lehetséges -e? Mit nyer vagy veszít a világ ha a cancel culture eltöröl? Ezt nem tudjuk meg, mert Field nem mondja el. Helyette ránk bízza. Ehhez egészen hathatós segítség a filmje, de talán kevés a válaszokhoz.
Woman King
Woman King – A harcos
2022
A Woman King a legjobb indulattal is a tisztes iparos munkának mondanám. Az alapja egyébként valós esemény. Az 1800-as években egy kérlelhetetlen, erős női csapat védelmezi az afrikai Dahomey királyságát, mindenkitől (jellemzően amerikai és európai fehérektől), akik elvinnék rabszolgának az őslakosokat. A WK. olyan, mintha a kicsit realistább megközelítésű spinoffja lenne a Black Panthernek. Valószínűleg ez a film sem készülhetett volna el, ha a BP 2018-ban nem akkora siker, amekkora (és amelyiknek a tavalyi része annyira rossz lett, hogy nem is vagyok hajlandó írni róla). Egyébként ami a legjobb a WK-ban, az nagyjából kimerül abban, hogy látványosak a harci koreográfiák, szép viszonylag a fényképezése és jó a zenéje. Elég jó színészek játsszanak benne egyébként, elég csak Viola Davis-t, Lashana Lynchet vagy John Boyegát megemlíteni. Nyilvánvalóan a főszereplő Davis kapta a tutit, de ő igazából az, ami mindig: Viola Davis. Szigorúan néz, egy megtörés és a megtörhetetlenség (álcájának) határán billegve. Nem akarom nagyon túlírni, s lehordani a filmert mert megvannak a maga erényei, de piszok paneles. Kipipálva mindent, ami egy hasonló kisebbség történetét feldolgozó filmek listájáról nem hiányozhat. Nem egy blama, nem egy idegesítően rossz film. Szó sincs róla.
