A pokol véres torka
2022. május 24. írta: thedirector

A pokol véres torka

Az Északi

The Northman

2022.

Az, hogy valaki fiatal korára, mindösszesen kettő egész estés filmmel eléri azt, hogy az új (harmadik) mozifilmje szinte eseményszámba menjen, annak ellenére, hogy az előző kettő sem, és jó eséllyel az új sem lesz egy könnyen fogyasztható és nézőbarát az sokat elmond a tehetségéről.

nm01.jpg

Márpedig Robert Eggers igen durva kiindulóponttal kezdett. 2015-ben jött a The VVitch, ami az akkor adott év kötelezően felfújt, felhypeolt horrorfilmje volt (tényleg nem rossz, de azért közel sem Az év horrorja). Majd 2019-ben már két olyan nagynevű sztárral készült a Világítótorony, mint Robert Pattinson és Willem Dafoe. Még tüskésebb, még nehezebb néznivaló. Még több profizmus. Ez a film már sokkal inkább betalált nálunk. Felkerült az év végi toplistánkra is. Aztán most itt a The Northman, ami a nevéből is kikövetkeztethető módon egy epikus Viking bosszúfilm.

nm04.jpg

…és mint ilyen jó véres, erőszakos, elszállt, begombázott, szexuálisan túlfűtött és bestiálisan durva. A történet szerint a 10.századi Izlandon járunk és Amleth herceg áll a főszerepben, aki egy családi árulás okán elveszti családját. Édesapját, a királyt a szeme láttára végzik ki. Megesküszik, hogy amint lehetőségei engedik, véres bosszút fog állni. Erre várni kell felnőtt koráig, de amint elég nagy, erős és képzett lesz (némi évtizedes időugrást feltételez a film), nekiindul és útját, hullák, némi északi mitológia, vér, szex és miegymás kíséri, ami egy tisztességes állatias viking történtethez tartozik.

nm03.jpg

Ami itt pozitívum, hogy mennyire igazi és életszagú az egész (egy híres északi mitológia kutató szerint ez a film áll a legközelebb ahhoz, amilyen valójában volt a 10.századi Izland), az valahol kissé a hátrány, ami a történetben jelenik meg. Eléggé sablon szagot áraszt, pedig persze Eggersnél nem ennyire magától értetődő. De talán itt most fontosabb az odavezető út, mint a cél. Egészen elképesztő, hogy ez a film a szó nagybetűs, nemes, konzervatív értelemben véve egy igazi film. Úgy néz ki, úgy van fényképezve, olyan a látványa. Nem videójáték esztétika, nem CGI háború, hanem ízig-vérig klasszikus mozifilm. Ezt pedig nagyon becsüljük. A három főbb szerepben mindenki remek, mind Nicole Kidman, mind Anya Taylor-Joy, mind Alexander Skarsgard.

Összegzés: Az jár a legjobban, aki úgy ül be, hogy minimális prekoncepciót támaszt, mert úgysem fogja előre megtippelni, hogy mi vár rá. Egy elszállt férfias belvilágra fazonírozott, brutál véres, megalkuvásmentes, kalandfilmből induló, izzó horrorba kiteljesedő Hamlet sztori, egy öntörvényű, piszok tehetséges rendező-író agytekervényeiből. Nem klasszikus, de baromi érdekes néznivaló.

8.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://filmertek.blog.hu/api/trackback/id/tr417839251

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2022.05.26. 23:14:29

Szimpla Hamlet a Valhalla Rising és a 300 stílusában és a Vikingek sorozat díszletei/jelmezei között elmesélve. Nem volt rossz film, de egyszer megnézni pont elég. Ha tudtam volna, hogy Anya Taylor-Joy szerepel benne nem vártam volna eddig vele.
süti beállítások módosítása