Minari
2021. április 19. írta: thedirector

Minari

Minari

2020

A 80-as évek Amerikájában járunk, amikor Kansasba költözik a koreai Yi család. Bár elsőre (és valljuk be: másodjára is) fura, hogy a mezőgazdaságból megélni próbáló „cowboyok”-ról kevésbé jut eszünkbe egy koreai család. Márpedig az új otthont, a kietlen vidéket meghódítani vágyó Jacob (Steven Yeun) pontosan annak a karaktertípusnak a megtestesítője. Főleg ha odavesszük, hogy tervek és igazi anyagi javak nélkül vág bele. Úgymond „egy lövéssel”.

min2.jpg

A család felnőtt tagjai, azaz a már említett Jacob és felesége Monica csirkeválogatással keresték/keresik a kenyerüket, de a férfi nagyon megelégelte ezt, és noha még rákényszerül új helyén is, ideje javát már a kis „farmjával” tölti, ahol a terményeivel próbál, mint vállalkozó megélni (annak minden nehézségével és viszontagságaival). Jacob nem csak a jólétet keresi, hanem a bizonyítékát annak, hogy az amerikai álmot Ő is, mint idegen meg tudja élni és képes sikerre vinni egy vállalkozást. Még nagyobb erő az lenne, ha a feleségével végre újra házastársként tudnánk együtt működni, mert bizony erősen kifele áll a nyele a kapcsolatuknak.

min3.jpg

A helyzetet nehezíti, hogy a gyerekek miatt szükség lesz Anne édesanyjára, hogy segítse a családot jelenlétével, de Ő is inkább csak a könnyedebb pillanatokat hozza, semmint az igazi segítséget. Bár elég soknak tűnik a film cselekménye, valójában pontosan az ellenkezője igaz. Lee Isaac Chung önéletrajzi ihletésű filmje (amit mi a gyermek David szemén keresztül élünk meg a legjobban), egy szép családi túlélési történet, de nagyon közepes kapcsolati dráma és családi film. Inkább furcsa mód egy meditatívabb utazás, amolyan Malick féle képekkel mesélő alkotás, aminek minden porcjkájából árad a művészet és a kor, a táj szeretete.

min.jpg

A tanulsága is szép, és ismét megismerünk valamennyit a koreai emberek életéről, gondolkodásáról. Chung nem próbált és nem próbál pátoszosan mesélni (amibe pl. Ron Howard simán beleszaladt a Vidéki balladával), és nem ás a társadalom mélyére. Nem kívánja elmagyarázni és túlmagyarázni az amerikai álom megvalósulásával járó nehézségeket, a párkapcsolati drámákat. Egyszerűen csak el akar nagyon visszafogottan mondani egy történetet. Az már más kérdés, hogy ha aránytévesztés nem is jellemzi a filmet, sok kínos és billegő jelenete van, amit bőven ki lehetett volna vágni. Főleg, hogy ebben a sztoriban nincs 120 perc, max 90, de tudjuk: manapság nem illik rövid filmet készíteni.

Összegzés: Nem vagyok biztos benne, hogy egy erősebb (és valljuk be: létező) filmes évben is bejutna a top 10-be, de mostani Oscar felhozatalban bőségesen megállja a helyét. Sőt én nem is tenném annyira hátra. Lee Isaac rendezési jelölése és szerintem a film egyetlen és igazán ütős színészi alakítása is megérdemelt Yuh-Jung Youn személyében. A Minari tipikusan az a film, amit jól esik nézni egy nyugodt délután. Nem mérgel fel, pont annyira gondolkoztat el amennyire kell, nem szakít fel komoly sebeket, szépen van felvéve, előadva, megrendezve és elég jó a zenéje is. Aztán másnap elfelejted, hogy valaha láttad.

7.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://filmertek.blog.hu/api/trackback/id/tr6816506372

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2021.11.24. 19:12:49

Hiába a koreai eredet, fölösleges a 80-as évek, ha a végeredmény egy unalmas, sótlan semmi. Nem az alakításokkal van baj, hanem, hogy a film nem tudja, hogy miről is szóljon. Se idegenségről, se gyökértelenségről, se nehézségekről igazából. Csalódás.
süti beállítások módosítása