Toy Story

1995

Idén 25 éves az első számítógépes animációs film. Ami nem csak ennyit tud felmutatni, hanem azóta még három további nagyon színvonalas részt. A Pixar igazi diadalmenetének beindítója és mellesleg egy nagyon nagyon jó film. Most a havi klasszikus filmben az első három részt fogjuk megbeszélni.

Számomra technikailag nem is kérdőjelezhető meg a Toy Story sorozat, de az igazi történeti és karakteri áttörésre még jó 15 évet kellett várnia. Az első rész (az akkori technikai megkötések miatt)  hosszából adódóan kicsit inkább egy beindító etapnak tűnik. Egy olyan karakter bemutatásnak, amik, de inkább akik 25 év elteltével is mindenki szívét megmelengetik.

Andy gyerekszobája tele van játékokkal. Amikor épp nem látja őket senki megelevenednek és elszórakoztatják magukat.  Woody a vezetőjük, klasszikus sherrif rongybaba, de itt van még Rex, a dínó, Guba a perselymalac, Krumplifej, a műanyag katonák és még sokan.  Amikor új játék érkezik meg Buzz a lézerharcos űrhajós személyében , nem csak a csapaton belüli ellentétekkel, de a való világ zordságával is meg kell küzdeniük.

A Pixar már az első művében is magán hordozta azt a fajta felnőttek felé való elköteleződést, ami azóta is tart.  Sőt! Erősít. Persze elsősorban gyerekek számára vicces és érdekes a mese, de a sok kikacsintás (Star Wars, horror filmek, Vissza a jövőbe) inkább az idősebbek fogják élvezni. A giccset és könnyen kiszámítható történetet is elkerülték, és azóta is csak ritkán esnek ezek csapdáiba. A két főszereplő Woody és Buzz nem csak a hatalmi játszmákat játsszák okosan, de az idők és hozzáállások ellentétes pólusán helyezkednek el.  Woody a klasszikus vadnyugati igazságos vezetőt, míg Buzz a high-tech, lazább és csili-vilibb karaktert testesíti meg.

Összegzés: Egy igen remek kis buli és tényleg sokat köszönhet a sorozat ennek a résznek, de ahogy írtam a hossza, a tanulság leegyszerűsítése és végső üzenet nem ér fel a többi részhez, így „csak” egy nagyon aranyos történet egy rakás szerethető, kultikus karakterrel.

Toy Story 2.

1999

Buzz és Woody immár pajtások. Elsimultak az ellentétek. Amikor egy félreértés miatt a kis sherrifet elrabolják, Buzz vezetésével mentőexpedícióra indulnak a barátok. A valódi világ veszélyén túl ezúttal egy mániákus játékgyűjtővel és barátnak tűnő ellenségekkel is szembe kell nézniük. Plusz Buzz ősi ellenségével is a félelmetes Zurggal.

Ilyen egy jól átgondolt folytatás (noha elzárkóztak tőle eleinte a fejesek). John Lesseter és csapata egy igazi nagyívű, átgondolt és sokkal tanulságosabb történet, mint volt az előd.  A humora ugyanúgy működik, és az új szereplők is ülnek. Amíg 95-ben az foglalkoztatta csupán az alkotókat, hogy az új játékok, hogy illeszkednek a többiek közé, ezúttal már az emberi oldal is erősebb. Andynek már nem feltétlen érdeke a régi játékokkal játszani. Ezt, hogy éli meg egy játék. Woody is porosodik és természetes, hogy új családját keresi és a helyét a világban, „élete” értelmét.  Ez már nem csak egy történet a gyereklelkű felnőtteknek és gyerekeknek, hanem egy okos kérdéskör, amin érdemes elméleti síkon gondolkozni, annak, aki elfogadja a játékszabályokat.

Összegzés: Mindenben sokkal jobb második rész. A humora sziporkázóbb, a tanulsága felnőttebb és érettebb és technikailag is látszik rajta a négy év és a sokkal több elköltött pénz.

Toy Story 3.

2010

Meg is érkeztünk a LEG-hez. A Pixar az Up! után még egyszer elérte, hogy egy mese az Oscar legjobb filmek közé is bekerüljön. Nem akarom hangsúlyozni, mennyire nagy szó Nolan, Fincher, vagy O’ Russell, esetleg a Coenék mellett jelöltnek lenni, de teljesen megérdemelt dologról beszélünk.

15 éve alatt jutott el a sorozat oda, hogy igazán, de tényleg igazán tátott szájjal nézzem a fordulatok. Hogy összetörje a szívemet. Hogy teljes erőből nevethessek rajta. A mélyen tisztelt animációs stúdióknak nagyjából 2009-2010-ben (előtte az Up!-pal) fújta ki a nóziját a Pixar. Azóta még egyszer megtette az Agymanókkal. A Toy Story 3 gyakorlatilag minden, ami jó a sorozatban, ami szerethető az animációs filmekben.

Egészen durva, hogy nem fogytak ki az ötletekből. Igaz erre rá kellett pihenjenek 11 évet, de megérte. Andy immár felnőtt korba lép és készül az egyetemre. Szíve mélyén még szereti a játékait, ezért a kis csapat egy óvodába kerül, ahol nem csak a dúvad és a játékokkal nem túl finoman bánó ovisokkal, de egy belső új, eddig sosem látott ellenséggel is meg kell küzdeniük. A kis motyók megszervezik a nagy szökést.

Jót tett nagyon a sorozatnak, hogy elmertek menni egy sokkal inkább lelket próbáló irányba és egy új közegbe, ahol a napi kiszolgáltatottság más, mint kint csatangolni a nagy világban. Ezzel együtt a film új mélységeket tár fel. Egészen elképesztő, hogy a trilógia záró részére ekkorát tudtak fejlődni. 15 év után. Technikailag nem kérdés, hogy szuper és szemmel látható az ugrás. A humora is más, nem feltétlen most már célközönség a gyereksereg.

Összegzés: Ez dolgozza fel a legnehezebb témát (felnövés) és ez járja végig legszebben az utat. Sokkal komorabb, drámaibb és kevésbé gyermeteg, talán annyira nem is vicces, mint az előző kettő. De akik már felnőttek, nagyon sok mindent fognak érteni, érezni , és esetleg visszakutatni a padláson porosodó gyerek játékaikat. Ennél több kellhet egy mese harmadik részétől? Aligha.