Agymanók

Inside Out

2015

A Pixar visszatért! Micsoda bravúr, mert ez az évtized nem éppen úgy alakult eddig a lámpás cégnek, ahogy szerintem ők szerették volna. Persze a Toy Story 3 klassz film, de a 2012-es Merida-t (ami nem túl jó mese) leszámítva, csak folytatásokat kaptunk (emlékeztetőül a rémes Verdák 2-t, és a közepesnél alig jobb Szörny egyetemet), most végre megint egy új ötlet, egy frissítő, újító szándék, egy olyan történet, amire jobb, ha 12-14 év alatt senki sem viszi el a gyermekét.

Ötletből nincs hiány

A Pixar író-rendező nagy négyesének tagjai egészen biztosan zsenik, az is biztos, hogy rohadtul irigyek rájuk más stúdiók. Andrew Stanton (Némó, Wall-E), John Lasseter (Toy Story, Egy bogár élete), Brad Bird (A hihetetlen család, L'ecsó) és Pete Docter (Szörny Rt, Fel) agyát egész nyugodtan a világörökség részének lehet nyilvánítani, mert kevesen képesek ennyi ötletet, tanulságot, gondolatot, érzelmet a filmjeikbe építeni. Az Agymanókat utóbbi, azaz - az én személyes kedvencem - Pete Docter rendezte. Pár napja a [Klasszikus Film] rovatban a Fel! című filmjéről írtam és azt a kérdést tettem fel, hogy a Pixar valaha volt legjobbját vajon megtudja-e ugrani a kritikám tárgyát képző film, mert annyira jókat írtak róla. Nos, a válaszom az, hogy "nem".

Az már egészen biztos, hogy Pete Docterék nagyon nagyon értenek az érzelmekhez. Nem csak a megjelenítésére, hanem az átadására is. Hogy tudjanak hatni a nézőre, és, hogy ezt egy szem giccs, tolakodás, vagy pátosz nélkül tegyék meg. Az Agymanóknak a főszereplőjére könnyen mondhatnám, hogy az a 12 éves Riley, aki családjával Minnesotából, San Franciscoba költözött és szembetalálja magát az élete első igazi nehézségével. De ez nem igaz. Ugyanis a filmben Riley egyáltalán nem játszik főszerepet. A fejében lakozó 5 apró lény, vagy manó annál inkább. Nevezetesen Derű, Harag, Undor, Bánat és Majré. Ők öten, akik már születésétől kezdve irányítják a lány érzelmeit. Mikor épp kire van szükség. Abban azonban négyen egyetértenek, hogy Bánatra nincs igazán, mert amikor ő kerül a középpontba, a többiek nem győzik megjavítani, amit ő "elront".

Anélkül, hogy bármit lelőnék a meglepetésből, nyugodtan leírhatom, hogy a két fő karakter, akik a film java részét együtt töltik Derű és Bánat, nem is állhatna nyilván egymástól távolabb. Ám mégis megpróbálják megérteni a másikat és megtalálni a helyüket, hiszen mindkettőre szükség van. Ami miatt leírtam, hogy abszolút kár elvinni rá a 10 évesnél fiatalabbakat az az, hogy ez a mese enyhén depresszív és olykor még felnőtt fejjel is rejt magában nehezebben követhető részeket. Ugyan ki ülne le egy 8 éves gyerekkel megértetni, hogy a főemlékekre, milyen hatást gyakorol egy érzelem, vagy a felnövés, kamaszodás nehézségeivel, hogyan kell szembeszállni stb... Hasonló, mintha egy kamasz a házasélet nehézségeiről nézne egy filmet. Mivel nem élte még meg, nem is érzi át a súlyát, kihívásait.

Kár titkolni: Az Agymanók alig 90 percében annyi az ötlet, hogy abból másik stúdió éveken át készítene belőle filmeket, és pont emiatt néhol kissé már fárasztott az élmény. Mert, hogy mit látunk mi, felnőttek, szülők? Egy kamaszkorban lévő kislány fejébe beleláthatunk, mennyi és miféle emlékek, érzelmek kavarognak benne (meg persze jófej módon a felnőttek agyában is eltölthetünk pár mókás percet). Egyáltalán, hogy a felnövés, hogyan megy végbe. Mindezt persze elképesztően ötletesen és mókásan, máskor szomorúan bemutatva. Ez a mi jussunk. Ellenben a fiatalabbak kapnak egy csomó aranyos, színes, szagos lényt, akik vicceseket mondanak, cselekednek, de néhol kifejezetten sötét tónusú jelenetekben jelennek meg.

Összegzés: Nagyon vártam az Agymanókat és persze nem csalódtam. Ebben az évtizedben abszolút a legjobb meséjük. Eszméletlenül kreatív, nagyon szép, megható, érzelem gazdag. Szinte minden elemét csak dicsérni tudom. Talán egy picit néhol már már sok volt az ötlet és a sötét elem, de ezt sem lehet igazán hibának felróni, mert illeszkedik a történetbe. Végül nem vett át, a Fel! első helyét, de abszolút a stúdió legjobbjai közt kell számon tartani. Az egyik legjobb, ami idén mese fronton történhetett velünk az, hogy Pete Docterék megadták nekünk azt, amit soha senki: Belelátni egy ember agyába.

Kiegészítés: Már most meglehet tenni a téteket a folytatásra (és nem az csak azért, mert rekordszintű bevételt hozott Pixar mércével). Én a magam részéről pár év múlva Riley szerelmi életét, majd később a házasélet, és gyereknevelés problémakörének feldolgozását vizionálom. Abszolút reális esély van rá.

Értékelés: 9/10