A Wall Street pillangói

Hustlers
2019

A WS pillangói klasszikusan az a film, amiről az emberek zöme úgy fog kijönni a moziból/felállni a fotelből, hogy "aztaa Jennifer Lopez közel 50 évesen is hogy néz már ki és láttad a seggét? Meg, hogy hogy rúdtáncolt". Pedig Lorene Scafaria rendező feltehetőleg nem ezt célozta be filmjével.

Erről persze csak részben tehet. A pillangócskák története a 2000-es évek végi gazdasági világválság körül forog, amiről ugyan készült már pár jó film (Krízispont, A nagy dobás), de most megnézünk egy olyat, amiről keveset hallani, lévén eléggé réteg szakmát érint, mégis nagy szerepe van a Wall Streeten. Főleg, hogy itt a legtöbb a pénz. Az éjszakai bárokban dolgozó sztriptizeknek egészen jól ment a válságig, de utána eltűnt a pénz, feldúsult a szakma olcsó munkaerővel, és az addig sikeres hölgyeknek vagy új munka után kellett nézni, vagy átalakítani az addigi munkakörüket. A szakma egyik ikonja Ramona (J.Lo), akiért megőrült mindenki, ő pedig nehezen viseli, hogy kezd kikopni a neve, és fogy a pénze. Régi munkatársaival, köztük a barátnőjével Destinyvel (Constance Wu) alakítanak egy bandát, akivel agy részegre itatott brókereket kopasztanak meg. Lopnak meg, rabolnak ki.

Helyes, hogy most készült el ez a film, hiszen ma már annyira forró téma a nők helyzete, megítélésük (szakmailag is), hogy be lehetett és kellett vállalni ezt. Ennek ellenére nem egy feminista sztori, inkább egy női bandás, barátság film. Amolyan s budget Scorsese köntösben. Ez a legnagyobb probléma egyébként a filmmel. Jól ki van találva. Pörög, az első fele tele van férfi szemnek pompás jelenetekkel (gyanítom, hogy még a nők javát is lekötik, főleg a rúdtáncos trükkök), viszont ott, ahol kéne domborítani, ott bukik el: A stíluson. Lorene Scafaria nem egy kiemelkedő rendező, egyedi stílussal. Nem egy Adam McKay, nem egy Scorsese és nem egy Soderbergh.

Hiába van érdekes keret adva flashbackekkel, hiába szuperek a vágások és szépen a jelenetek. Még a soundtrack is hibátlan zenék összegzése. Amolyan 2000's best of, még J Lo is szuper (noha az Oscart lehet erősnek érzem), ez egy tipikusan és általánosan felmondott lecke a kapitalizmus árucikk készítő mechanizmusáról.

Összegzés: Ahogy J.Lo fogalmaz: Kétféle ember van: Az egyik táncol, a másik fizet érte. Hibátlan mondat, de ebből is világosan látszik mennyire leegyszerűsítette filmjét Lorene Scafaria. Tanulság van, pörgő, ritmusos és élvezetes film van. Mélyre ásás és stílus. Na az nincs.