A kárhozat útja

Road to Perdition

2002

Sam Mendes miután megcsinálta nettó a világ egyik legjobb filmjét 20 éve (Amerikai szépség) azt csinálhatott amit akart. Rendezhetett gengsztertörténetet, road moviet, drámát, végül elkészítette a hármat egyben. Éppen 6 éve indítottuk a rovatot,t történetesen pont a fent említett Amerikai szépséggel, úgyhogy nézzük meg a nagy ígéretnek kikiáltott Mendes második legjobb munkáját (a harmadik a Skyfall, de ennyi!).

A 30-as évek Illinois-ában járunk. Michael Sullivan (Tom Hanks) kemény, szigorú de igazságos apa. A nép emberének tűnik, aki keményen fogja két fiát, hogy ne kallódjanak el. Csókot lehel felesége (Jennifer Jason Leigh) homlokára mielőtt dolgozni megy. Ez a munka jól jövedelmező, de kevésbé legális. John Rooney (Paul Newman) ír keresztapa fogadott fiaként dolgokat intéz el annak vérszerinti fiával, Connorral (Daniel Craig), általában fegyverrel. Az egyik éjszakai műszak alkalmával ifjabb Michael meglátja apját „dolgozni”, ezzel pedig olyan bonyodalmat indít el családon belül, ami vért és szenvedést hagy maga mögött. Michael menekülni kényszerül a végzete és „nevelt apja” bérgyilkosa (Jude Law) elől.

A jól bevált recepten ne változtass. Tartja a mondás és Mendes, mint minden díjjal kitömött pályája kezdetén járó alkotó be is tartotta a receptet. Igaz főleg technikai oldalon maradt a tutinál. Debra Zane intézte a castingot. A filmet az a Conrad L. Hall fotózta, aki pont az Oscar előtt halt meg egy hónappal, így már csak posztumusz kapta a díjat. Pedig nagyon megérdemelte volna, mert egyszerűen csodálatos képeket készített. Az esős jeleneteket, aki él és látta, sosem fogja elfejteni. Hasonlóan kitörölhetetlen Thomas Newman csodálatos keserédes zenéje. Én bevallom, nekem ő a kedvenc zeneszerzőm, de ettől függetlenül is ezt a két paramétert, még az is megjegyezte, akinek a film csak egy „mehh” érzés volt.

Márpedig el kell ismerni, van ilyen. A kárhozat útja nem egy gyors film. Nem egy „nagy” film. A kárhozat útjához csak türelemmel, a gengszterfilmek és drámákkal szemben szőtt előítéleteket elhagyva lehet odaülni. Rossz passzban, türelmetlenül nézve, vagy valami nagy csinadratta, lövöldözős alkotást remélve az ember arra eszmél, hogy egy lassú és unalmas előadást néz. Mendes megalkotta a meditatív gengszter eposzt. Nincs helye komoly dialógusoknak, minek is lenne? Conrad L. Hall képei az örökkévalóságnak készültek. Tökéletesnél is jobb beállítások, fények, díszletek között cselekvő hőseink egy egy pillantása felér 5 oldalnyi karakterjellemzéssel. Nincsen agyatlan csihipuhi, vérgőzös fegyverropogás premier plánba. Rendezőnk ismét úgy termet meg világot és hangulatot, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne. Nyilván, akit amúgy is idegesít az efféle stílusú film, az nem fogadja be könnyen.

A színészi gárdára érdemes még kitérni, hiszen, aki csak egy pici ésszel is rendelkezett az Amerikai szépség után azonnal aláírt a filmhez. Így tett Tom Hanks, akiről az hittem, hogy ha egy darab sajtot kell alakítania, azt is elhiszem neki, hogy 14 lyukú ementáli. De tévedtem. Nem áll jól Hanksnak minden. Ez a szerep legalább is biztosan nem. Kényelmetlen volt sok jelenetben és hamiskás. Lehet amiatt is van, mert megannyi jószívű és „nép embere, egy közülünk” karakter után furcsa volt egy ennyire szigorú, bosszúban résztvevő, határozott emberként látni. Tudom, volt már katona is, de ez a szerep billeg neki. A fiával, Tyler Hoechlinnel közös jelenetei viszont sokszor továbblendítettek. Amúgy a többiek egytől egyig kiválóak. Paul Newman egyik utolsó alakításában…á hagyjuk is, hisz úgy is tudjátok, hogy szakmatársai felett álló pali volt. Jennifer Jason Leigh jó. Daniel Craig talán itt mutatta meg először (és lehet utoljára), hogy milyen neurotikus és szuggesztív tud lenni és valóban van benne tehetsét.. Jude Lawt meg csak Anton Chigurh taszította le a pszichopata gyilkosok képzeletbeli dobogójáról.

Összegzés: Sam Mendes nem duplázott az Amerikai szépség után, de az új évezred elején is készített egy lebilincselő történetű, profin megrendezett, elbeszélt és eljátszott, technikailag (zene és fényképezés hangsúlyozom!) referenciamunkát. Talán feszesebbre vágva, és egy hangyányit jobb főszereplő castinggal ma olyan munkák között tartanánk számon, mint A keresztapa, A sebhelyesarcú vagy a Nagymenők. Ha épp nem is ez a liga, ettől még egészen elképesztő hangulatú alkotás, amit nagyon ajánlok azoknak, akik kellőt türelemmel viseltetnek a lassan építkező drámák iránt. A 110.percben meghálál mindent!