Star Wars - Az utolsó Jedik
Star Wars: Episode 8 – The Last Jedi
2017
Furcsák vagyunk mi emberek. Két éve sokan fanyalogtunkk arra, hogy a Force Awakens túlontúl…khm..hasznosít bizonyos elemeket az Egy új reményből. A Disney meghallgatta a rajongók szavát és készített egy kvázi baromi kockázatos, az eddigiektől jobban elrugaszkodott részt, aminek nem (csak) a fanservice volt a fő célja, hanem, hogy végre oda pozicionálja a sorozatot, ahová való: Egy saját hangját hallató, önálló jogán is létező, giga produkcióra.
Az első ilyen jel az volt, hogy meglepetésre nem egy tipikus iparost (Ron Howard, JJ, Joe Johnston stb…) tettek meg rendezőnek, hanem egy, a zsánereket kiforgató, műfajokkal bátran kísérletező rendezőt: Rian Johnsont (Brothers Bloom, Looper és több Breaking Bad rész). A bizalmat nem csak ez jelzi, hanem, hogy a forgatókönyvet is ő írhatta. Az mindenesetre kiderült, hogy derék rendezőnk nem teljesen értette meg, mitől működik ez a varázslatos mese.
Nem akarok teljesen igazságtalan lenni. Fogalmam sincs, hogy Miki egéréknek mennyi belepofázása volt a filmbe (gyanítom nem kevés, hiszen kis túlzással az elmúlt hónapokban folyamatosan gondban vannak a rendezőikkel: Gareth Edwards-szal a Rouge One-nál, Millerékkel a Han Solo filmben, Colin Trevorrov-val az Episode IX-cel, most pedig a Diótörő filmjük pótforgatását is más dirigálja, mint aki kezdte). A szó szoros értelmében nem érzek semmit e film iránt. Ezt mondom úgy, hogy remegek a Csillagok háborújáért. Imádom egyszerűen. Most viszont azt érzem, a Disney nem igen tud mit kezdeni ezzel az egész sorozattal, ezért inkább beszedi a dollár csilliókat, és közben röhögve/röhögtetve próbálja meg rajongók millióinak, álmát és fantáziáját agyontaposni.
Mert bizony ki kell jelenteni. Az utolsó Jedik, egy bátor, de nem túl jó film. Bátran mer olyan dolgokhoz nyúlni, amikhez az elődei nem. Emiatt nem érheti szó a ház elejét. Próbál kísérletezni a karakterekkel, az erővel, a megítélésekkel és úgy en bloc az egész szériát új alapokra helyezni (ha már a Force Awakens csak megágyazgatott az új részeknek). Anno azt írtam, hogy most fog igazán beindulni az újabb űrközi buli. Viszont nem, hogy nem indult be, de sajnos alaposan meg is torpant.
A legfájóbb pont a filmben, hogy totálisan kiegyensúlyozatlan. Igen sötét a film (szó szerint is. A rengeteg ellenfényben készíttet felvétel és a 3d együtt nem puszipajtások). Dramaturgiailag is értem ezt. Vannak kemény döntések, vannak meglepőbb(nek szánt) fordulatok. Amik még jók is. Viszont időközben a Star Wars egy Disney film lett. Ennél fogva pedig a humornak, a cukiságnak ott kell lennie a filmben. Borzasztó volt látni, hogy egy kőkemény jelenetnél bevágnak egy csipogó porgot. Oké, ott lesz minden tízévesnek a karácsonyfa alatt plüssben, de muszáj ezt így? Ez igaz sok karakterre is. Luke Skywalkert sikerült alaposan félreértelmezni. Olyan gusztustalanul lett megírva a karaktere, hogy nem csodálkoznék, ha Mark Hamill előbb utóbb elkezdene kifakadni. Igaz, ő még így is mocskosan, morogva, csimbókos szakállal, huncutul csillogó szemmel is a film ékköve. Minden jelenete, túlmutat ezen az egész új részen. Rey és Kylo Ren, valamint Luke hármasa viszont pokoli erős. Többet ide nem is írnék.
A Poe-Finn-Leia hármas gyakorlatilag az egy helyben topogás mintapéldányai. Finn még csak csak érdekes, de Poe-ból sikerült csinálni egy félig Han Solo (a másik fele Finn), félig előbb lövök, aztán kérdezek papírmasé karaktert. Nagy minőségbeli különbség van egyébként az Ellenállás és a Luke féle szál között is. A két és félóra szinte nyomok nélkül tűnik tovább, és csak azt érzed, hogy nem igazán tudod mi is történt, ami miatt eddig kellett húzni ezt az egészet, mert hogy alig történt valami. Egyik jelenet erős, a következő meg olyan, mintha egy random rém rendes családot néznénk. Vicces, hogy valaki seggre esik. A moziban senki nem nevetett.
Természetesen, azért nem teljesen vállalhatatlan a film (bár napokig lehetne sorolni a rút hibáit, logikai bukfenceit, pusztítóan megírt párbeszédeit és infantilis humorát), azt meg kell hagyni, hogy iszonyatosan szép. Ma már tulajdonképpen, hogy egy film szép, önmagában nem jelent semmit. Egy Blockbusternél (pláne egy kvázi 2 milliárdos bevételre predesztinált filmnél) alapkövetelmény, egy szolgáltatás, amit sok sok millióért megvesznek. Viszont itt a látvány elegáns. Szépek a kompozíciók, gyönyörűek a tájak. Johnson tágítja a teret (nézzétek meg a beágyazott képeket), használja az árnyékot, a fényt. Végre megint úgy vívnak a hősök, ahogy kell, nem pattognak, ugrabugrálnak, mint az előzmény trilógiában. A régi-új karakterek, még mindig érdekesek, és az audió élmény is toppos, hála Williams bácsinak.
Összegzés: Minden szeretetem is kevés volt, hogy maradandóvá és mestermunkává kiáltsam ki Johnson műfaji és érzelmi hullámvasútját. Vannak jó, remek, zseniális, pocsék, alpári, pusztító, közepes, átlagos, rossz, erős, fényes,sötét akciódús és unalmas pillanatai. Végigjár mindent, ami erre a sorozatra jellemző az Episode 1 óta. Az egészen biztos, hogy nem ez a legjobb része a sorozatnak. Érzésem szerint túlkísérletezték, egyszerre akartak nagyot álmodni. Tovább vinni az örökséget, és valami újat is kezdeni. Részben bejött, részben pedig nagyon léc alá ment. Talán majd a 9. résszel.
