Joguk volt számolni!
2017. február 20. írta: thedirector

Joguk volt számolni!

A számolás joga

Hidden Figures

2016

hf-gallery-04-gallery-image.jpg

Itt az Oscar időszak és a stúdiók ravaszul ekkorra időzítik a legnagyobb dobásaikat a mozikban. Eljött az ideje hát a megindító emberi drámáknak, történelmi, vallási, etnikai témájú filmeknek. Nem véletlen mondják, hogy „Oscar kampó” filmek ezek. Egyszerűen vannak olyan tematikák, amik automatikusan a figyelmet generálnak maguknak. A szavazók pedig ráugranak, mert hát jó dolog kiállni valami fontos dolog mellett, verve a mellkasukat. Minden évben rengeteg ilyen mű készül, de csak a legjobbak közül is a legjobb jut el a jelölésekig. Noha, A számolás joga nem fog nyerni feltehetőleg semmit, én azt gondolom a La La Land mellett ez a film a legkönnyebb, legbefogadhatóbb, leghumorosabb, de egyben mégis teljesíti azt, amit vállal.

hf-gallery-02-gallery-image.jpg

Filmünk főszereplői olyan fekete nők – egészen konkrétan 3 db - , akik kivételes tehetséget mutatnak a számtanban. Katherine (Taraji P. Henson), Dorothy (Octvaia Spencer) és Mary (Jamelle Monáe) más más területen helyezkednek el a NASA-nal. Az egyetlen gond, hogy a 60-as évek elejét írjuk, amikor is a rakétaverseny az USA és a Szovjetunió között csúcsra van járatva, ráadásul a „hazaiak” vannak lemaradásban. Ez az évtized volt, amikor a fekete-fehér szegregáció még valós probléma volt. Viszont muszáj volt alkalmazni matematikában jártas, „agyasokat”. Így kerültek főhőseink abba a közegbe, amelyben azt várták az értelmiségieknél már kevésbé élnek a régi berögződések pedig...

banner.jpg

A számolás joga az a film, amiben minden úgy történik, ahogy várjuk: Akkor van gond, amikor érzed, hogy amúgy is problémás a levegő főszereplőink között, és akkor oldódik meg, amikor pont szükség van rá. Kiszámíthatóan megy minden A-ból B-be a legkisebb meglepetés nélkül. Amitől igazán élvezetes a mozi az az, hogy totálisan szépre és nem kínosra van fazonírozva. Szerethetőek a karakterek, a kor nyilván hitelesen van bemutatva, legyen az tárgy, jelmez vagy a fegyverkezési verseny. A szegregációt nem bagatellizálja el, de nem könyörög az együttérzésünkért. Nem akarja minden áron felbőszíteni a nézőt és nem is tolja direkt bele az arcunkba, hogy „nézzétek aki néger annak milyen rossz”. Tökéletesen láttatja Theodore Melfi rendező azt, amit akar.

694940094001_5273242400001_why--hidden-figures--is-out-of-this-world.jpg

Nem vállal sokat a film, de teljesíti és ez nagyban köszönhető annak, hogy a forgatókönyv egyenletes, okosan megírt és látszik, hogy a karakterekkel sokat dolgoztak. Igaz történet. Sallangmentesen lehozza a nagy pillanatokat és a mélységeket is. Ebben pedig az 5 fő színészünknek nagyon nagy szerepe van. Mind a három nő egységesen nagyot alakít, és nem nyomják el egymást. A plusz két főben Kevin Costner, mint munkamániás vezető és Kirsten Dunst, aki nem nagyon tudja elfogadni, hogy feketékkel kell dolgoznia, remekel.

Összegzés: A számolás joga nem ígér többet, mint a pár soros leírása. Pontosan, felemelt fejjel halad előre azon az úton, amit kijelölt. Theodore Melfiéket nem érdekelte több, mint az amit be szerettek volna mutatni. Nem akartak beleszuszakolni mindent filmjükbe és nem akarták azt sem, hogy ők tetszelegjenek a „múltért bocsánat jár” hálátlan szerepében. Egy minden elemében szórakoztató, de kicsit szégyenfoltról nem megfeledkező, korrekt munkát raktak le az asztalra, ráadásul egy csomó remek alakítással, szép fényképezéssel, brutál jó zenével megtámogatva. A Kaliforniai álom mellett ez a film az, ami leginkább felemelő az idei Oscar brancsból.

További érdekességek: mafab

 8.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://filmertek.blog.hu/api/trackback/id/tr712276475

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása