X-Men: Apokalipszis

X-Men: Apocalypse

2016

Megint sikerült a trilógia záró darabját a legkevésbé emlékezetessé tenni, ahogy 10 éve is. Pedig ezúttal a sokak által imádott, mások szerint kártékony Bryan Singer rendezte ezt is, akinek a 2014-es beugrása elég jól sikerült. Most azonban valóban mintha kicsit nagy falat lett volna az X-Men képregények magnum opusa. Apokalipszis, mint az első mutáns, aki más mutánsok erejét gyűjti össze, sok sok évezred után újra felébred és kiábrándul (?) világunkból, ezért pár erős mutánssal új világrendet akar létrehozni.

Az volt eddig a jó ezekben a filmekben, hogy komplex módon jártak körül egy társadalmat érintő problémát, ezúttal viszont semmi más nem maradt, csak üres gondolatok fájdalmas puffogtatása 2,5órán át. Még mielőtt nagyon lehúznám a filmet, elmondanám, hogy nekem tetszett. Nem nagyon, de azért katasztrófáról nem beszélhetünk, viszont valóban ez a leggyengébb Singer film. Rettentő sok karaktert akar mozgatni, de mind felületes. Magneto-n konkrétan röhögtem annyira pocsék lett. Már-már 2009-es Farkas szint. De senkire nem igen marad idő. Apokalipszis, mint egy retardált. Se Xaviernek se Ravennek nem jutott elég idő, emiatt látványosan unják is a gyengén megírt jeleneteiket. A film persze csodásan van felvéve, látványos, jók a zenék. Higanyszál 3 perces jelenete még akkor is klasszikus, ha ordít róla, hogy csak azért került be, mert az előző filmben is mindenki imádta AZT a jelenetsort.

Apropó, ezúttal a rendezés sem sikerült mindig átütőre. A sötét, és humortalan atmoszféra teremtés mellett ezúttal a vége csata is borzasztó ritmikátlan egy X-Men mércével mérve. Se súlya, se dinamikája, se ereje, se semmi, csak ott van, hogy el kell szórni a rá szánt dollár tízmilliókat. Azonban ez még mindig egy X-Men film, és mint ilyen nem lehet és nem is lett vállalhatatlan, de nem emiatt lesz valaki szerelmes a sorozatba, ha még nem találkozott vele.

Warcraft

2016

Úgy terjedt az amúgy általam a Moon után "mindegymitcsinálszennifogom" Duncan Jones Warcraft buktájának híre, mint a bűz, mely a sertéstelepről illatozik kilométeres távolságban. Ezért nem is nagyon erőltettem magam a megnézésére. Szerény pár órányi viszonyom a Frozen Throne-nal kapcsolatosan még kevésbé mélyítette el a viszonyom a filmmel. Így most egy átlagos nyugis szombat délután nekiültem megnézni és aztamindenit de fájt.

Az ilyen filmekre mondják, hogy kilúgozott halivúdi műanyag. A WETA előtt le a kalappal. Rajtuk nem múlt semmi. Az orkok (Akik amúgy Azeroth békés világába jönnek egy portál kapun, miután a saját országuk pusztulásnak indult) szuperül néznek ki, és ezerszer jobb színészi munkát prezentálnak elénk, mint  a hús vér emberek. Elképesztő, ritkán látott tévedés az, ami visszaköszön a képernyőről, úgy, mint színészi antitálentum, karakter alkotás, motiváció és a többi. Egyszerűen semmi nem működik ebben a filmben a látványon kívül, ami egyébként olyan, mintha a videójáték cutscene-jeit néznéd, csak hát azt a Blizzard isteni módon űzi, ez meg... Pedig csóri Duncan Jones hogy fogadkozott, hogy ő mekkora Warcraft geek és hogy most aztán de tényleg... aztán durranás helyett csak egy kis rózsapatron szólt. Zavaros, történetmesélési katasztrófa, aminek fele a vágóasztalon a másik fele meg az alkotón úszott el. Legalább az ork oldal fasza lett, minden téren.

Tini Nindzsa Teknősök - Elő az árnyékból

Teenage Mutant Ninja Turtles - Out of the Shadows

2016

Tudom, vessek magamra, mint a földtelen paraszt,  hogy minek nézek 10 éveseknek szóló mesét, történetet. Totál így van. Persze ettől független vannak a felnőtt fejjel is élvezetes mesék és van például ez. Pont ugyanaz volt a véleményem a filmről, mint a Warcraftról, hogy nem láttam benne semmi valósághűt, legyen az helyszín, effekt, autó bármi...a történet pofátlanul buta. A 4 teki kezéből kicsúszik Zúzó, aki szövetséget köt Kranggal, majd két segédjével Bebobbal és Rocksteadyvel világuralomra törő terveket szövöget.

A film amúgy egy az egyben olyan mederben csordogál, mint a régi mesék. Persze hozzáfazonírozva a jelenkori (=egy az egyben CGI, modern, trendi, social networkös) elvárásoknak, ami nyilván jó a kőkemény rajongóknak, viszont ez a világ filmen kicsit másképp működik. Az, hogy pár perc híján két órás (!) filmről beszélünk, még hagyján, de itt van (lennie kellene) színészi játéknak, konfliktusoknak, valami logikát nem nélkülöző történetvezetésnek és motivációknak. Amiben szerintem még rosszabb, mint az első (Beboppék fingós hülyeségeit is ideértve), hogy egy ponton túl, a film elkezdte komolyan venni magát. Míg az első rész az elmenős, agylezsibbasztó komolytalanságot preferálta, itt már megjelentek belső konfliktusok, önérzetek, komolykodások. Esküszöm, egy filmben, amiben mutáns teknősök pizzát zabálnak és késsel harcolnak 3 méteres varacskos disznó ellen. Pluszban sokszor már mintha egy Michael Bay filmet néznék. A szűrőzés, a zene, a lens flare, minden arra emlékeztet. Mondjuk a produceri kreditre rápillantva nincs kérdés.

Központi hírszerzés

Central Intelligence

2016

Rawson Marshall Thurber  vígjátékait csípem. Örök kedvencem a Kidobós és a Családi üzelmeket is megnéztem már párszor. Az idei durranásának azonban az újranézési faktora már ott megtorpedózódott, hogy szerepel benne a rémálmom, Kevin Hart. Én feltenném a költői kérdést, hogy ez az ember mitől nagy szám? Chris Rock is egy ripacs. Ugyanúgy ordít, vonyít, túljátszik mindent, de Chris Rock legalább vicces. Kevin Hart meg nem. Még úgy is pocsék, hogy Dwayne Rock játéka jó. Egy ideje már tök lazán marhul a vásznon és most ért fel vele a csúcsra. Ennyire soha nem csinált még hülyét magából és jól is áll neki. Fura, de ezzel még a színészi játéka is javul (ami valljuk be, volt honnan).

Bob Stone (Rock) a középsuli lúzere, céltáblája és hamutálja volt, 20 évvel később viszont már bugyinedvesítő színizom titkos ügynök. A suli királya (Hart) pedig a nagy remények és a "sokra viszed még" vágyálmok helyett egy szürke könyvelő lett. Aztán összekerülnek egy piálás alkalmával és Hart máris egy üldözés és kormány összeesküvés közepette találja magát. Amihez persze nincs kedve és ezt ripacskodva adja a tudtunkra egy órán át. Állítom ez a film Martin Lawrence-szel vagy Sudeikis-szel simán többször nézős lehetne, de így Harttal legalább egy pontot veszít. Amúgy sincs annyira jól megírva, mint a többi Marshall film, úgyhogy marad az "egynek jóvót'" kategória.