Eddie, a sas

Eddie The Eagle

2016

Lehetett valami 1988-ban a levegőben, mert a téli, kanadai Olimpián nem csak a totálisan elmebeteg ötletként számon tartott első jamaikai bob csapat indult, hanem egy esetlen, kapafogú, elhízott és a sportból kiöregedett síugró is.

Töki, a sas

Michael Edwards már a 70-es évek óta olimpikon akart lenni. Mindegy miben, mindegy hogy, csak  induljon. Mivel finoman szólva sem sportalkatú, tehetséges vagy pénzes, ezért két dologba tud kapaszkodni: A kitartásába és az álmaiba. Itt le is lövöm a film nagy tanulságát, ami talán egy sportfilm esetében nem számít spoilernek: Ha kitartó vagy és nem adod fel az álmaid, elérhetsz a célodig. Akkor is, ha semmi nem szól melletted. Sőt még a saját apád is inkább fogná, és a kezedbe nyomná a polgári szakmát.

Ám az Eddie, a sas nem ettől lesz igazán jó film. Hanem mert az első perctől fogva nem árul zsákbamacskát. Teljesen nyilvánvaló, hogy a fiú híján van mindennek, ami miatt sikeres sportember lehet. Ellenben nagy sportember lehet. Mert Eddie nem azzal a céllal indult, hogy rekordot rekordra halmozzon. Hogy lobogtassa az érmet. Hogy mindenkit lemosson. Hanem, hogy a saját maga elé állított tízen éves akadályt megugorja. Szó szerint.  Nem vezet meg Dexter Fletcher rendező. Ez nem az a sportfilm, ahol az utolsó ütés utáni még feláll a bokszoló. Nem lesznek magas, heroikus küzdelmek ellenfelek között és utolsó után pillanatban megeresztett győztes gól sem. A szimpátiánkat elnyerte ott, hogy a főszereplőt nem karikírozza, mégis nevetünk és együtt is érzünk vele. Szurkolunk, hogy jusson már el végre ez a fiú az Olimpiára, amire nagyon akar. Nem szánalomból, hanem mert jár neki, és nem csak a győzteseké az Olimpia (ezt ő mondta egyébként).

Ez a „feelgood” hangulat szinte rögtön ráragad az emberre. Taron Egerton (Kingsman) alakítása parádés. Testileg sem keveset követelt meg a szerep, mégis el lehet hinni, hogy ő Eddie. Youtubeon megnézhető az igazi Sas. Önmagában azért nem lenne ilyen erős a film, ám szerencsére itt van a film motorja és humora, a meglepőnél is meglepőbb szerepben Hugh Jackman. Mint egykori kiválósága a sportágnak, ma azonban egy lecsúszott alkesz. Nagyon sokat tesz hozzá a laza karaktere a filmhez. Bőven lenne keresnivalója ilyesmi szerepekben, ha megunja a Farkaskodást (márpedig jövőre igen).

Amúgy a jópofa megközelítést és a tényleg kellemes hangulatot leszámítva, semmivel nem több, mint az átlag sportfilm. Nagy küzdelem, lecsúszott, egykor sikeres edző, edzés montázsok, király zenék, és a nagy jutalom. Puff, már vége is. Mégis az, hogy ezt leszartam a nézése közben a film hangulatára és stílusára írandó. A producerek között ott van Matthew Vaughn, akinek köszönhető a Kick Ass vagy a Kingsman és ezen a filmen is nyomon érhető a vágási stílusa például.

Összegzés: Olyan ez a film is, mint a Jégveled. Tudod, hogy mi lesz, mi várható. Szerethető karakterek. Kapásból adod a filmnek a szimpátiád. Nincs túlhúzva, igényes minden téren. Amekkora képtelen hülyeségnek tűnik, pont annyira meglepő és szuper film.