Nem csak a szemünket, minket is becsaptak
2016. június 21. írta: thedirector

Nem csak a szemünket, minket is becsaptak

Szemfényvesztők 2.

Now You See Me 2.

2016

now-you-see-me-2-trailer-clip.jpg

Bombaként robbant be 3 éve nyáron a Szemfényvesztők a nyári szezonban. Üdítő volt látni egy saját ötleten alapuló filmet, ami a sok folytatás, és feldolgozás közepette összeharácsolt magának pár száz misit. Kritikailag ugyan nem döntött házakat, de jobbára elmondható, hogy szerette a közönség és valamennyire a szakma is.

A szemünk mellett minket is becsaptak

Anno mi is lelkesedtünk érte, de mai fejjel picit már (újranézve is) kopott az értéke, így biztosan fél vagy egy ponttal kevesebb járna. Azt viszont kár lenne tagadni, hogy az első film nagy sikere köszönhető volt annak, hogy csomó remek színész kapott egy jó karaktert, méghozzá olyat, amit szinte egy az egyben rájuk írtak. Mindenki a saját tudásának, tehetségének és legfőképp színészi korlátainak megfelelően lubickolhatott a szerepében. Ott volt Woody Harrelson a kicsit tahó, kicsit mókás, kicsit komoly mentalista szerepében. Dave Franco a puhány, szinte végig beszívott mosolyú kártyatrükköket felvonultató bűvészként, vagy a csapat agyaként és húzóembereként, visszafogott és egyben vagány Jesse Eisenberg. Michael Caine, Morgan Freeman és Mark Ruffalo is kapott egy egy hálás szerepet. Mind vissza is tértek.

now-you-see-me-2.jpg

A legnagyobb gond talán innen indul. Louis Leterrier, az első rész rendezője balról ki, John M. Chu (Justin Bieber, Step Up, G.I.Joe 2) jobbról be. Az első fontos és egyben parádésan elkúrt ötlete az volt, hogy a hangsúlyokat és az arányokat tolja el. Kártékony közbenjárásának hála, a lovasok alig szerepelnek. Szemre nem találják a helyüket a filmben. Woody Harrelsonban annyira bíztak, hogy egyből kettő is lett belőle, kár, hogy egyikük sem igazán érzett rá a karakterére ezúttal, ahogy Mark Ruffalo is csak keresi a helyét. Caine és Freeman abban a pár percben azért kellően megmutatja, miért ők azok, akik. Isla Fisher helyét pedig egy annyira érdektelen női főszereplő vette át, hogy még a nevét sem vagyok hajlandó leírni. A film húzóerejeként csatarendbe állító Daniel Radcliffe fasza kis önreflexív poén lehetett volna, amennyiben hagyják érvényesülni, de nyilván nem így történt, mert hát miért is merne a film kockáztatni.

dave-franco-lizz-caplan-woody-harrelson-and-jesse-eisenberg-in-now-you-see-me-2.jpg

Hát ha már a karakterekben nem sikerült előre (sőt inkább hátra) lépni, akkor legalább a tipikus második részek "még nagyobb, még hangosabb" vonulatát elkapta az író-rendező? Sajnos ebben is csak visszalépésről tudok beszámolni. Már az első rész is hihetetlen volt és nem magyarázott meg kellően dolgokat, de itt most egyértelmű a néző hülyének nézése. Azt nem mondanám, hogy nem néznek ki jól a jelenetek, de egyszerűen nincs meg az illúzió hatása, csak a filmben "higgyük el, hogy működik" trükkök, ez pedig vagy trehány munka vagy a néző intelligenciájának lebecsülése.

Összegzés: A történetre ki sem tértem, mert semmi emlékezetes (tipikus a banda hírnevét besározó, majd tisztára mosó , álá Halálos iramban heist movie), ahogy ez a film sem lesz az. Minden téren visszalépés az elődhöz sajnos. Érdektelen, helyenként irritáló, saját hangját nem találó és a nézőt butának néző alkotás.

4_5.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://filmertek.blog.hu/api/trackback/id/tr888827332

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása