Challengers
2024
Nagy kaméleon nálam ez a Luca Guadagnino nevű jedi. Azt hiszem mára már leírt egy olyan mintát a filmográfiája, hogy minden második filmje tetszik, a köztes darabokat viszont végig nézni is alig bírom. A 2015-ös Bigger Splash felkerül a best movies 2016-os listánkra. A Call me by your name nem jött be. Míg a 2018-as Suspiria ismét toplistás volt nálunk. Kis szünet után a 2022-es Bones and all-t már végig sem bírtam nézni (eléggé el is sikkadt egyébként ez a film nálunk). Most pedig kis tologatás után itt van a Challengers, ami szinte biztosan megint toplistáért kíván.
Nem tudom, van-e jelenleg még egy ilyen kortárs alkotó, aki ennyire hektikus filmográfiát tudhat magáénak. De mindegy is, a Challengers az év egyik nagy zsugája, az fix. Szerelmes filmek amúgy is egészen ritkaságszámba mennek mostanság, bár azért az All about you és kicsit még tavalyra visszanézve a Past lives is odatehetők. És ha már Past Lives: a film sztoriját Céline Song férje írta, így a házaspár most nagy flowban van. A történet egy szerelmi háromszög körül bonyolódik Tashi (Zendaya) Patrick (Josh O’Connor) és Art (Mike Faist) között. Utóbbiak gyerek koruk óta barátok, majd riválisok. Mind a ketten a tenisz következő nagy sztárjai akarnak lenni. Egy ilyen meccsen ismerkednek meg az akkor már sztárként ünnepelt Tashival. Egy görbe estét követően pedig végérvényesen összefonódik a sorsuk.
Időugrásokkal és a történet feldarabolásával (is) adagolja a feszkót Guadagnino, merthogy az érezhető, hogy komoly megpróbáltatásokon van túl a trió. Art elvette feleségül Tashit, Patrick kissé lecsúszott és mindketten már az utolsó esélyükbe kapaszkodnak egy nevenincs kis felhozó tornán. A győztes mindent visz. Vihet. Nyilván nem véletlen a teniszt találták ki a film központi sportjának, hiszen kevés olyan sport van, ahol 1v1 ennyire lehet a nézőpontokba bevonódnunk, mint külső megfigyelők. Szerva itt, csere ott. Közben pedig nagy sérelmek, nézőpontok, igazságok pattognak egyik oldalról a másikra.
Nem csak a nézőpontokat passzolgatja okosan Luca, hanem az időugrásokkal elérte azt is, hogy a szimpatikus szereplő a jelenben, lehet egy igazi s-fej volt a múltban, ami új színezetet ad a jelennek. És mint egy igazán jó és izgalmas mérkőzés esetén is az ember nem tudja mi lesz ennek a meccsnek a vége. De gyanúsan örömkönny az egyik oldalon a másik oldalon pedig keserűség. Nem? A lóf*szt. Luca ennél sokkal nagyobb jedi, és végül addig addig forgatja, fonákozza meg az embert a saját tengelye körül, hogy nem kell túlgondolnunk. Minden a szerelemről és az érzelmekről szól. Ezúttal nulla hamiskás pillanattal( Khm..call me by your name).
A történet önmagában már biztos jelöltje lehet(ne) a jövő évi Oscarnak, mert olyan dumák vannak benne, hogy az félelmetes. De az operatőri munka is egészen különleges. Nem lövöm le de a végén van egy olyan fényképezéstechnikai megoldás, amilyet nagyon rég, de lehet még sosem láttam. A vágás meg embertelen. Ez a két díj is jó helyen lenne jövőre. A zenéről meg tényleg csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Trent Reznor és Atticus Ross duója nem a legkézenfekvőbb választás, sőt! Sokszor úgy dübörög alatta, ahogy azt az ember nem várná egy teniszmeccs és drámai vívódás alatt. De a páros ilyen jó soundtracket legalább 10 (Gone Girl), de talán 14 éve (Social Network) nem alkotott. Csak hallgassárok meg a Reprise című dalt. Őrület.
De az összkép a nap végén mégsem tökéletes. Egyrészt semmi nem indokol 132 percet. Másrészt az még önmagában nem is baj, hogy lassú néha a cselekmény, de egyik színész sem valami jó. Talán Zendaya tudta a legtöbbet kihozni, - és simán lehet, hogy az a baj, hogy három eléggé gyarló, antipatikus embert kell nézni – de a két srác egészen szépen elbotlott a szerepben. Kémia még csak van, de a színészi munka hagy kívánni valót és hát én nem hittem el, hogy ők Zendaya legjobb ajánlatai a földön.
Összegzés: Tátott szájjal néztem végig a Challengerst. Egy néha telitaláltot és néha óriási kapufát rúgó alkotó jobb munkája, amit technikailag teljesen elvitt a falig, fontos és érdekes dolgokról beszél és jól kerekíti le a párbeszédet. Csak egy kicsi kellett volna a remekműhöz. Pl kettő vagy három jobb színész, de így is az év egyik kielemet munkája eddig.
