Bad Boys - Mindörökké rosszfiúk

Bad Boys For Life
2020

Nos, ha van régóta dédelgetett visszatérő projekt, az biztos, hogy az immár 17 éve várt Bad Boys 3. Ha egy kicsit több szerencsénk van, akkor nem kellett volna ennyit várni. Szerencsésebb csillagzat alatt születve akár 3-5 éve is megkaphattuk volna. Hogy ez mennyit változtatott volna a mostani filmen, nyilván sosem derül ki. De az biztos, hogy Joe Carnahan (Szupercsapat, Fehér pokol) még forgatókönyvíróként kapott kreditet, de az éveken át tartó tököklés (lesz 3, de nincs sztori, nem érnek rá a színészek, aztán Carnahan nem ér rá, aztán 2 rész lesz, végül úgy nézett ki egy sem, aztán még is lesz egy, de az is három év késéssel) után dobbantott, a Bilall és Adil névre hallgató, tévé sorozatok világából érkező belga páros pedig levezényelt egy nagyon korrekt folytatást.

Hogy egy Bad Boys esetében a korrekt milyen visszhangot vált ki, azt mindenki döntse el maga, hiszen sem az 1995-ös, sem a 2003-as rész nem a filmművészet csúcstermékei. Nem is ezért szeretjük. Ha itt azt írom, hogy korrekt, akkor az egyszeri filmnéző még akár csalódásként is élheti meg az egészet. Pedig alapvetően nincs róla szó. A Smith-Lawrence páros ötvenen túl már nyilván nem lesz olyan fitt (főleg Lawrence öregedik elég csúnyán), kicsit öregesek, eljárt felettük az idő. Örömmel vettem, hogy ezúttal nem mindent erre az egy poénra húztak fel, amit igen is elég jól működött. Ez a Bad Boys 3 legnagyobb erénye, hiába öregedtek a főszereplőink, nem úgy ugranak már át az autókon, nem olyan reflex-szel rántják elő a fegyvert, már nem is látnak jól, de a köztük lévő kémia ugyanolyan parádés helyzetkomikumokat, vicceket szül, mint szült 25 és 17 éve.

Pedig a helyzet nem annyira mókás, mert Mike múltjából feltűnik egy nő, aki sorrendben likvidáltatja Mike egykori társait és híres politikusokat. Amikor annyira eldurvul a helyzet, kis rábeszélés után a nyugdíjból visszarángatja Marcust is, hogy még egyszer megmutassák milyenek a rosszfiúk. Kezdjük a jóval. A Billal duó nagyon érzi az akciórendezést. Fel voltam készülve, hogy Bay megalomániáját nem lehet helyettesíteni (és nem is lehetett), de nem is kellett. A rendezők inkább a hosszú, bonyolult és meglehetősen kreatív (és szerencsére látható) akciórendezésben hisznek, nem a belassított, minden robbanjon elvben. Persze igyekeztek megidézni pár bay-i szcénát, de nekem szimpi volt amit láttam. A duó kiváló, az új csapat emlékezetes, a poénok ülnek és bitang a filmzenéje. Komolyan a végén olyan pulzáló adrenallin löketet adott, hogy én is csodálkoztam.

Ami nem működött: Minden más jelenet, ami nem akció, annyira tévéfilmes, hogy azon már én szégyenkeztem. Túlzás lenne azt mondani, hogy nem jutott egy darab mellé ment, erőltetett poén sem a két órába, és egyszer egyszer megakadt a ritmus is. És a főgonosz. Na az olyan béna és erőltetett lett, ami az egész széria leggyengébbje. Amennyire nem kellett Bay megszállott robbanó fetisizmusa, annyira kellett volna az önirónikus, magán röhögő énje, mert itt csak egyszer volt ilyen, és az azért kevés. Még ha nem is vették komolyan magukat.

Összegzés: Ígéretes visszatérés egy előre elkönyvelt bukásból. Ártalmatlan szórakozás, amire nem voltam felkészülve. Azt hittem végig fogom unatkozni és felkészültem egy óriási csalódásra. Amit végül megkaptam, de szerencsére pozitívan.