Hóbortos hétvége

Weekend at Bernie's
1989

Aki követi az oldalt, tudja, hogy legritkább esetben ijedek meg váratlant húzni. Raktam én már be anno 3 éves filmet is a klasszikusok rovatba, került ide Reszkessetek betörők, Pirosszka,  és Jumanji is. Nem feltétlen azt tartom pusztán idevalónak, ami régi, vagy mindenki beszél róla, hanem az olyat, ami bír azzal az értékkel, hogy valamelyik (remélhetőleg több) eleme annyira kiemelkedő, hogy arra predesztinálja, hogy évek, évtizedek múlva is beszéljünk/beszélünk róla. Azért persze van egy mérce, és ez pontszámban nevesítve egy nyolcas. Ez alatti értékű filmek nem kerülnek be. Ez a rovat 2013-as indulása óta aranyszabály (kivétel képez, ha egy sorozatot csinálunk és abba akaratlanul is beleszalad kötelezően egy gyengébb darab, mint a MIssion Impossible vagy a Tarantino sorozat).

Így hát mi más is lehetne ennek az izzóan forró hónapnak a filmje, mint az éppen 30 éves, és éppen ilyen forróságban játszódó fekete hangulatú már már képtelenül beteg vígjáték, a Hóbortos vakáció. Larry (Andrew Mccarthy) és Richie (Jonathan Silverman) két fiatal könyvelő az új cégüknél sikkasztás nyomára bukkan. A klasszikusan kellemes küllemű 80-as évekbeli éjszakai üzletember főnökük, Bernie (Terry Kiser) látszólagos örömmel reagál a feltárt hibára. Jó szándéka jeléül meghívja őket giga luxust felmutató tengerparti nyaralójába a hétvégére. Mire azonban péntek délután odaérnek, a főnök a maffia hathatós közreműködésével elhuny. A srácok eldöntik, az ilyen kivételes esélyt kár volna elszalasztani, na meg ott nyaral épp Richie szerelme, Gwen is, akinek az elcsábítására ígéretes lehetőség nyílik a fényűző pompában. A nagy ötlet tehát megszületett: Meg kell próbálni elhitetni a vendégekkel, hogy Bernie él. Legalább hétfő reggelig.

Pont annyi mindenen elcsúszhatott volna ez az egész film, ahogy elcsúszott Larry a téli zokniban a 40 fokos szurkos panel tetőn. De nem. Ted Kotcheff meglepő választásnak bizonyult ennek a képtelen ötletnek a rendezésére a Rambó után, de a munka őt igazolja. Árad a nyolcvanas évek feelgood hangulata,legyen az dübörgő popzene, lehetetlen öltözékek és óriási dumák, köldök középig húzott tanga és izzó testű macsók. Mindez persze fabatkát sem érne, ha nem lenne vicces.

Márpedig a Hóbortos hétvége egyszerűen fergeteges film. Annyira képtelen az egész alapszituáció, hogy egy hullát élőnek kell előadni, hogy nem létezhet, hogy vicces legyen, pedig az. Kotcheffék sosem sértőek. Sosem öncélúak és ami manapság szinte elképzelhetetlen egy picit is tabudöntögető vígjátékoknál, sosem undorító. Jó, ha túllátunk a high concepten könnyen belemagyarázhatjuk, hogy lehetetlen, hogy ne vegyék észre, hogy hulla, de az az igazság, hogy annyira szürreálisan élőnek tűnik némely beállítása és "berendezése" Bernienek, hogy egyszerűen simán elsiklik mellette az ember. Pontosan, és befogadhatón van tálalva.

Mai szemmel nézve már már mókásan 80-as évekbeli minden, mondhatni rá, hogy sablonos. A kis mitugrász főnök aki Porscheval szállítja a nagymellű nőjét, aki kokózik. A két lazulni vágyó Ferris Bueller klón főszereplő, és a bénán, de mégis élően oda-vissza, egymás szavába vágó Eddie Murphy szerű dumák, a zenéről nem is beszélve. Gondtalan élvezethajhászat és bulik.

Összegzés: Készült a 80-as évekről jobb látlelet és viccesebb film is, de ilyen meredek témát ennyire jól használva és ilyen tűpontosan, feszesen (az egész film alig másfél órás), viccesen előadva talán nem.