Szólíts a neveden
Call Me by Your Name
2017
Lassan egy éve kezdte meg hódító útját Luca Guadagnino (A Bigger Splash) új alkotása. A kezdeti instant Oscar kinyilatkoztatás után, az év második felére kezdett elfogyni a Call Me..és teljesen érthető, hogy mi miatt lehetett volna sikerfilm és mi miatt nem lesz végül korrektnél több.
Oliver (Armie Hammer) régi egyetemi tanárához (Michael Stuhlbarg) utazik le nyáron, hogy közösen kutassanak. A fiatal férfi a családnál lakik, ahol egyre közelebbi kapcsolatba kerül Mr. Pearlman fiával, Elioval (Timothée Chalamet). A Szólíts a neveden-ben – ahogy A Bigger Splashben – sem a történet a lényeg. Sokkal inkább a helyszín, az érzések, életképek és hangulati elemek. Ebben pedig remek a film. Ahogy az olasz rendezők többsége, úgy Guadagnino is tálcán kínálja az álmos, délutáni sziesztából ébredező kis olasz miliőt. Süt a napfény, nők, férfiak amennyire lehet lecsupaszítva. Szó szerint. Szórakozások és értelmiségi beszélgetések váltják egymást.
Nem, még mindig nem egy Paulo Sorrentino filmről beszélünk. Ha az lenne, ugyanis nem történhettek volna meg azok a csúfságok, amik ezzel a filmmel igen. Nem hiszem, hogy 2018-ban eseményszámba megy, hogy a főszereplők nemi vonzódásukkal bajban vannak. Azért nem írom le egyértelműen, hogy homoszexuálisok, mert ez egy coming of age mozi. Az sem megy eseményszámba, hogy zsidók. Viszont valahogy nem látom és érzem azt, hogy ez a film miért igényelte ezt? Ha csak nem némi díjszezonbéli aratásra rendezkedett be. Semmi jelentősége nincs az alábbi tényeknek. Ugyanis ez a mű simán működhetett volna nő-férfi vagy akár nő-nő kapcsolattal is. Mint ahogy nem működne heteroszexuálisokkal sem. Nem mutat semmivel sem többet, hogy a két szerelmes férfi.
Azért írom ezt, mert egészen egyszerűen nem történik meg a csoda a vásznon. Ki kell jelenteni: Lucaban nincs meg az a szenzitív érzékenység, amivel be tudja mutatni, hogy születik meg a vágy, a szerelem két ember között. Gyönyörűen tud jeleneteket komponálni, értelmiségi és szellemes dialógusokat írni. Még a karaktereik is jók. Ha csak magát a szerelembeesést akarnám felhozni, az elmúlt évekből, a hasonló filmek mindegyike sokkal jobban oldotta meg a feladatot, legyen az a Carol, A nő vagy az Adél élete. De még visszább is mehetnénk az időben. Ezért írtam, hogy mindegy, hogy milyen neműek a főszereplőink.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy Armie Hammer vagy Timothée nem jók. Nagyon jók. Pusztán a közös jeleneteik zöme erőltetett. Nem uralják a vásznat együtt. Nem szikráznak. Ellenpontozza viszont Chalamet játéka, aki sodródik és nem képes kitalálni, hogy merre induljon. 17 évesen a festői Olaszországban, ahol csupa szép ember veszi körül, érzékeny, fogékony az új dolgokra, és próbálkozik itt-ott. Ezek viszont remekül jönnek át. Neki el lehet hinni, hogy az a kamasz, akit Luca megálmodott. Armie Hammer viszont nem ér fel hozzá és ez sajnos az eddigi összes filmjére igaz. Amint van nála egy picivel tehetségesebb színész a vásznon, elveszik a filmben. Az igazság azonban az, hogy karrierje legjobbját még így is itt nyújtja. Ezt adjuk meg neki.
Összegzés: Hangulatilag egy remek darab, majdnem olyan erős, mint A Bigger Splash. Armie Hammerék nem kevésbé tehetségesek, mint volt Fiennes vagy Swinton. Hosszú, napfénnyel és életérzésekkel tarkított utazás ez, aminek rengeteg emlékezetes jelenete van (itt is van egy remek tánc snitt és Stuhlbarg filmvégi monológja is instant klasszik hidegrázás), de sajnos pont a fő elemek hiányoznak. A történet, ami ha lenne és ha jó lenne, nem csak egy érzelmekkel teli képeslapot látnánk, illetve a két szerelmes közti kapcsot nem sikerült átadni jól. Mondanom sem kell mind a kettőt igényli egy romantikus coming of age film. De mintahogy az élet másik területén itt sincs "ha" és "lehetett volna"..Most ez van, ez pedig egy nézhetőre és egyben felejtendőre elegendő.
