A testről és a lélekről néhány szó
2018. január 07. írta: thedirector

A testről és a lélekről néhány szó

Testről és lélekről

2017

onb.jpeg

Enyedi Ildikó Berlinben díjazott, és azóta is sok helyen körülrajongott filmje, hazánk Oscar nevezése (ami már a legjobb 9-ben van) egy olyan érdekes és zavarba ejtő alkotás, aminek a boncolgatására, megértekezésére nem igazán az írott médium a legmegfelelőbb csatorna.

onb2.jpg

Enyedi Ildikó 17 év után törte meg filmes hallgatását. Nem igazán tiszta, miért volt szüksége ekkora pihenőre. Bizonyosan feltették neki ezt a kérdést az újságírók is. Talán most, az elmúlt fél évtizedben mutatott felfelé ívelő hazai filmek tendenciájának hatására, talán, mert úgy érezte, hogy a fura, realizmussal átitatott filmekre is van idehaza érdeklődés (Utóélet, VAN, vagy akár a Liza), merte megrendezni a Testről és lélekről-t. Akármennyire is tűnik különcnek, hidegnek vagy furcsának ez a film, roppantul megérte megcsinálni.

onb3.jpg

Egy vágóhídon járunk (nesze, igazi romantikus filmes helyszín, mi?) aminek Endre (Morcsányi Géza) a vezetője. A férfi kissé magának való, leginkább az unalmas életébe, és a munkájába temetkezik. Köze lehet ennek ahhoz, hogy a férfi jobb kezére le van bénulva.  Egyik nap új minőségellenőr érkezik a céghez Mária (Borbély Alexandra) személyében. Az autista lány kitűnik a többiek közül. Endre közelíteni próbál hozzá, de Ő meglehetősen zárkózott és irtózik a szociális érintkezésektől. Aztán bűntény történik a munkahelyen és a rendőrség pszichológia vizsgálat alá vonja a céget. Itt derül ki, hogy Mária és Endre ugyanazt álmodják. Minden éjjel egy szarvast és egy őzet testesítenek meg. Amilyen nehézkesen mennek a közös hétköznapjaik, olyan könnyedén értik meg egymást álmaikban. Szavak nélkül.

onb4.jpg

Ez a kis misztikum a film igazi ereje. Na meg a rengeteg metafora, ami sodorja előre ezt az amúgy nem túl bő lére eresztett sztorit. Mert bármennyire is tűnik hosszúnak, bármennyire is tűnik komplexnek, súlyosnak az egész film, tulajdonképpen lényegében egy szerencsesütis cetlin is elférne. Az már Enyedi érdeme és tehetsége, hogy ezt a rövid egymásra találást vagy nem találást és szerelem be vagy be nem teljesülését ennyire felforgatóan, gyönyörűen és az amerikai független filmgyártás legjobbjait idéző módon sikerül átadnia. Nehezen találni hamis dialógusokat. Véleményes jeleneteket, vagy öncélú művészieskedést.

onb5.jpg

Nem fogunk találni a filmben nagy, harsány pillanatokat. Transzcendális utazás ez, ahol a szavaknak, tetteknek kis súlyuk van. A két fél közt fokozatosan létrejövő kémiának és a falak eltűnésének viszont igen nagy. Ennek okán eljutunk, mi nézők oda, hogy rettegünk nehogy ez a két sérült lélek elb*ssza azt, amit eddig felépítettek. Mondom még egyszer, érte ezt el úgy Enyedi, hogy két olyan emberről és alakításról beszélünk, akik nem csupaszodnak le előttünk. Nem tárják fel előéletüket, vágyaikat. Sután, de a maguk módján szeretnék rendezni közös dolgaikat.

onbody.jpg

Ha már alakítás, belekötnivaló ezen a téren sem sok van. Morcsányi csont nélkül lehozza a magába forduló, kissé zsémbes öregembert, Borbély Alexandra pedig nem véletlen lett legjobb színésznő Európában. Összetett, nagy koncentrációt, de főleg visszafogottságot igénylő alakítást kellett nyújtania. Nem szavakkal, hangsúlyokkal, hanem főleg arcjátékkal és apró rezdülésekkel. Amikor viszont kap némi teret arra, hogy humoros, vagy drámai legyen azonnal él vele. Az egész filmet kisajátítja, pedig ott van még mellette Scneider Zoltán, Nagy Ervin vagy Mácsai Pál is. Utóbbiak viszont totál elbaltázott és kihagyott lehetőségek. Mindegyikük karaktere elhal félúton vagy el sem kezd igazán kibomlani.

Összegzés: Idehaza ilyen formában kevesen próbálták feldolgozni a szerelmet. Nagyon jó, hogy Enyedi visszatért és rögtön egy markáns, emlékezetes és egyedi rendezéssel látott el bennünket. A Testről.. nem egy hibátlan darab. Vannak súlytalan szálai. Néha a főszereplők tipikusan „magyarosan” adják elő a szerepüket, és a végére kicsit összecsuklik a film a saját súlya alatt. Cserébe viszont nincs hamiskás pillanata,  és nagyon szerethető.

8.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://filmertek.blog.hu/api/trackback/id/tr8013556833

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása