Brawl in Cell Block 99
2017
S.Craig Zahlerre oda kell figyelni. Már 3 éve a Csontok és skalpok című kannibálos neo westernjével is le tudta tenni rendesen a névjegyét. Kérdéses volt ugyan, hogy egyszeri és megismételhetetlen csoda volt-e az a film. Már amennyiben csodának lehet nevezni egy ilyen lassan hömpölygő, majd Tarantinosan brutálissá váltó alkotást. Ott volt az is, hogy Zahler sokáig dolgozott a filmen. Amolyan szerelemprojekt volt neki. Sokáig tartott mire összejött a pénz. Aztán a Kurt Russellel a volánnál a mennybe ment. Majd alig telt el 2 év már jött is a Brawl. A következő – szintén Vaughnnal készült – filmje pedig már idén. Ha egyszer egy bizniszi beindul…
Márpedig amíg ilyen minőségben készül, akár félévenként is jöhetne. A Brawl simán megugorja az elé támasztott elvárásokat. Nem érződik egy útkereső, sok (több) pénzből gazdálkodó, ezért „mindent belepakolok” rendezői attitűd Zahleren. Sőt. Meg merem kockáztatni: Sokkal inkább tisztában volt, azzal, hogy mit fog elérni ezzel a filmmel, mit fog kiváltani az emberből. Hát nem kevés nyugtalanító pillanatot, annyi szent.
Bradley Thomas (Vince Vaughn), magát amerikai hazafinak tartja. Egykor bokszoló volt, ma viszont látszólag nincs rendben nála valami. Dühkitörései vannak, szúrósan néz az emberre és a feleségével sem épp idilli a hangulat. Hogy kicsit kifújja magát, rendbe rakja anyagilag az életét, ezzel megteremtve –szerinte- a megfelelő körülményeket hamarosan születendő gyermekének, elmegy drogot árulni. Olyat tesz, amit a felesége (Jennifer Carpenter) is, és Brad is elítélt egykor. Az egyik balhé „meglepő mód” balul sül el, a férfi pedig a másodperc törtrésze alatt a sitten találja magát. A nyugalmas évek helyett azonban sanyarú sors vár rá: Egykori munkaadója megzsarolja, hogy tegyen el láb alól egy ellenlábast, vagy a felesége és születendő gyermeke nem a baba-mama tornára járással tölti a terhességből hátralévő időt. Bradnek adott tehát a feladat: Egyre szarabb helyzetbe kerülni a kényelmes „wellnes” börtönből a nagykutyák közé.
Talán többet nem is érdemes foglalkozni a sztorival. Úgy, ahogy van átlagosnál alig jobb. Nem ettől érdekes ez a film. Írónk hasonlóan építi fel ezt a filmjét is: Komótosan, már már ráérősen csordogál előre a cselekmény. De ahogy a Csontokban itt is minden indokolt. Nem felesleges időhúzással akarja 130 percessé nyújtani a filmet, hanem érdekes jellemrajz festéssel, a környezet és a szituáció megfelelő kidolgozásával. Ennek az első bő egy órának köszönhetően, lesz olyan pokoli élmény a mű második fele, hogy a maradék 70 percet nagyjából 20nak éreztem. Nem tűnt semmi összecsapottnak, logikátlannak. Egyszerűen Zahler ehhez ért. Olyan szintű mélységekbe sodorja Bradleyt, amit borzasztó nézni. A film egy pontján kb. ki is kapcsolhatnánk a filmet, mert annál rosszabb szituációba szinte lehetetlen egy emberi életet sodorni. Gondoljuk mi….
Vince Vaughn-ban már vígjáték színészként is pislákolt olykor-olykor a lehetőség, hogy megmutassa nem csak Owen Willsonnal tud ökörködni, hanem tényleg jól elkapott jeleneteket képes karizmával megtölteni. A Törvény nevében-ben meglepetésre nem volt rossz, sőt..Azt viszont, hogy mennyire jó, de főleg, hogy mennyire rémisztő ez az ipse, ebben a filmben mutatja meg. Nem csak mert tarkopaszra van borotválva a feje, hanem mert olyan szintű hideg érzelemmentesség sugárzik belőle, ami miatt nem szívesen találkoznánk még a piacon sem vele, nem hogy egy börtön folyosóján. Amikor pedig balhéba keveredik, egyenesen bestiálissá degradálódik. Na nem úgy, mint mondjuk Farkas az X-menekben. Suta, kissé tesze tosza, lassú mozgással tépi le valakinek a száját.
El is jutottunk a filmet legtöbbször jellemzett mondathoz: A Brawl in Cell Block 99 borzasztóan erőszakos. Nem úgy, mint egy horror, hanem attól, hogy explicit mutatja rendezőnk a verekedéseket, gyilkosságokat. Repednek a combok, törnek a karok, hullanak a fejek, fröccsen a vér. Mégsem érezzük túlzottnak, vagy öncélúnak. Elhisszük, hogy a világ legkeményebb börtönében ez megtörténhet. Zahler ráadásul kínosan idegesítő kameraszögeket és hideg színeket, kevés fényt alkalmaz, ami miatt még rosszabb és lélekőrlőbb nézni.
Összegzés: Asszem nem elcsépelt közhely, ha azt mondom: Igazi megmártózás az emberi lélek poklában. Idegőrlő, feszült és megrázó alkotás. Nehéz felemelő pillanatot találni. Mégis szükség van ilyen alkotóra, aki képes néha a fejünket beletaposni a földbe, és feltörölni velünk azt. Aki látta, érti ezt az utóbbi részét a mondatnak. A többiek megnézés után fogják.
További infók a mafabon!
