Wind River – Gyilkos nyomon

Wind River

2017

Az eddig jobbára íróként tevékenykedő Taylor Sheridan úgy gondolta eljött az idő, hogy végre megmutassa a nagyvilágnak, hogy mit is tud ő, ha megkapja a rendezői stafétabotot. Nos, ha nagyon finoman fogalmazok is minimum azt mondom: Ígéretes karrier előtt áll ezen a téren is.

Az utóbbi években a neve leginkább a Denis Villeneuve által rendezett Sicario-ból lehet ismert. Bár szerintem pont az íráson ment el az a film. Én legalább is nem voltam meggyőzve arról, hogy mennyire volt szükséges ezt a filmet így megvalósítani. Ellenben a tavalyi év egyik legjobb filmjének scriptjét is nekik köszönhetjük. A Hell or Highwater (idehaza a Préri urai néven fut) viszont minden kétségemet eloszlatta. Most viszont nem csak írt, hanem rendezett is és megpróbálta hasznosítani a nagyok játékteréről szerzett tapasztalatot.

A Wind River-i indiánrezervátumban egy lány holttestét találják. Egy FBI ügynök (Elizabeth Olsen) és egy szigorú pillantású vadász (Jeremy Renner) elkezd nyomozni az ügyben, ahol nem csak gyilkosságot de nemi erőszakot is megállapítanak. Az igazi probléma, hogy a világtól elzárt helyiek, bizalmatlanok és a saját kis mikroközösségül nem szimpatizál a kívülállókkal. Csak egy. Évente csak egy ilyen morózus, apró részleteken elmélázós, szikár férfi film legyen. Szállítsa azt Taylor Sheridan vagy akárki. De marha nagy szükség van az ilyen alkotásokra.

A felgyorsult, gyorséttermi étellé degradáló hollywood-i filmek, frencsájzok és újrázások közepette öröm nézni az ilyen csendesen, hosszú percekig tűzbe bámulós meditatív filmet. Nincs semmi nagy tudománya a Wind Rivernek és ez teszi szuper filmmé. Nincsenek benne fura történetvezetési elemek, sem látvány, se nagyzolás, se öncélú maszturbálás. Van eleje, közepe és vége. Érthető, érezhető, klasszikus thriller-krimi. Egy apró narratív elbeszélési résztől eltekintve (ami amúgy akkorát rúg az emberen, hogy nem csodálom, ha a moziból kifele csak szédeleg az ember), hót egyenes.

A zárkózott közösség és a kegyetlen bűntett együtt szolgál egy megfelelő tanulsággal, amit nyilván nem fogok itt lelőni, de olyan szépen festi fel Sheridan, hogy arra tényleg kevesen képesek. A két főszereplő jelleme fokozatosan csupaszodik és mocskolódik be, amit ebben a közegben, ezzel a látványvilággal (Wyoming fagyos tája egy percre sem tűnik el) különösen rideg nézni. Jeremy Renner szerintem nem véletlen ennyire foglalkoztatott színész. Már a Bombák földjén óta bírom a palit és szerintem gyönyörűen felfelé ívelő pályát ír le a karrierje. Elizabeth Olsen pedig szintén gyönyörűen jeleníti meg a naívból állatiassá érő ügynököt.

Összegzés: Nincs nagy titka a filmnek, ezért nincs is igazán mit írni róla. Egy szögegyenes thriller, ami nem szórakoztatni, nem elborzasztani akar, csupán elmesélni egy nehéz történetet, mindenféle nagy csinadratta nélkül, a skandináv thrillerek stílusában. Mégis az év egyik legnagyobb filmes élmény. Annak ellenére is, hogy a 105 percet 180-nak is érezni néha, annyira lomha és ráérős. Hogy ez mennyire baj? Attól függ mennyire bírod a lassú víz partot mos filmeket. Talán kell hozzá türelem, de ha megadod neki, nem lesz hálátlan.

képek infók a mafabon