Reszkessetek betörők Kevin egy szadista vadállat lett
2016. október 17. írta: thedirector

Reszkessetek betörők Kevin egy szadista vadállat lett

Vaksötét

Don't Breath

2016

 

stephen-lang-in-dont-breathe1.jpgDerült égből a villámcsapásként ért a hír, hogy a nyáron a sok kamu horrorok-thrillerek után szeptemberben kapunk egy igazán finom csemegét. Alig vártam a Blair Witchet, de a kritikákban csalódni kellett. Ellenben pár héttel előtte egy másik film tartotta lázban az ifjúságot. A Vaksötéttől kicsit ódzkodtam, de jött, látott és győzött.

Kevin!!!!!

untitled-3.jpg

Igazi mocsok ez a Fede Alvarez. Ha adót kéne fizetni a pulzusszám növelés miatt, akkor nem járna jól. Bár három éve nem szerettem a Gonosz halott remake-jét, ezúttal kissé visszafogott lelkesedésemet nagyjából a 25. másodperc körül sikerült semmissé tennie és rajongójává avatnia, pedig nem sokat tudtam róla, mi lesz (leszámítva azt a pár éltető mondatot, amibe a külföldi kritikákban futottam bele). Szóval van három fiatal, akik (ki-ki érdeke szerint) feladva eddigi saját törvényeiket, betörnek egy vak veteránhoz, aki pár éve vesztette el a lányát egy balesetben. Azért írtam, hogy feladták a törvényeiket, mert eddig csak meghatározott metódussal, bizonyos értékhatár alatt, és csak értéktárgyat lopással foglalkoztak. Most viszont a férfi által kifizetett kártérítési díj túlzottan csábító, ezért vállalják a kp lopást is. Ahogy pedig lenni szokott, minden elszaródik. A vak férfi bezárja őket a házba és módszeresen elkezdi levadászni a fiatalokat.

tolentino-twisted-appeal-of-dont-breathe-1200.jpg

Alvarez tehetséges rendező. Ez már látszott az előző munkájából is, de próbálta túlzottan elkülöníteni azt a világot az elődjétől, és ez sikerült is, csak vegyes lett a végeredmény. A véres mészárlás nem mentette meg a produkciót. A biztató jelek azonban már ott is megvoltak, mint: feszültség teremtés és bevállalós jelenetek. Azt gondolom a Vaksötétben sikerült csúcsra járatni a feszültséget és a fordulatokat. Ha nem, csak örülök neki, mert az azt jelenti, van még kakaó a fasziban. A film ereje abban rejlik, hogy a relatíve egyszerű sztorija és a szűkös terek (nyilván anyagilag is) ellenére végig sikerült egy fojtogató, izgalmas és végre tényleg bátran leírhatom: félelmetes thrillert faragni. Olyan ez a film, mintha a Reszkessetek betörők Kevinje felnőtt volna és gyászával, személyes tragédiájával megkeseredetten, kigyógyulva (vagy nem) a háború poklából egyedül maradt volna sérülten, a kutyájával.

A betörők azonban nem játékautókon csúsznak meg, hanem Stephen Lang alakította kegyetlen, szadista férfi épp egy kerti méteres metszőollóval próbálja átszúrni a torkát egyiküknek.

Stephen Lang pedig tényleg az eddig nem túl emlékezetes alakítási repertoárját egy nagyon impozáns darabbal bővíti. Az embernek a vér megfagy az ereiben, amikor elkezd kutakodni a házban. Vagy csak, ahogy közlekedik. Sokkal félelmetesebb így, hogy kevés az infó róla. Persze fel van vázolva a karaktere és némi múltja, a motiváció miatt, de e nélkül is rögtön szembeötlőt, hogy egy istenítélő, szadista vadállat. Ennél fogva kár volt a három betörő múltjába belekutakodni az elején. Mi nézők is kemény megpróbáltatásokon megyünk keresztül. Utoljára a Fekete ruhás nőben volt vagy max. a Démonok között-ben ilyen jellegű idegi tortúra.  A hosszú snittes, fürge, állandóan rohanó kamera még inkább a tébolyt hivatott erősíteni, amiben a kamaszok kerültek.

dylan-minnette-jane-levy-and-daniel-zovatto-in-dont-breathe2.jpg

Összegzés: Nem sokat pöcsölt Alvarez a filmmel. Vannak logikai hiányosságok (és a vége sem 100-as) de más thrillerekhez, horrorokhoz mérten is meglehetősen kevés. Az biztos, hogy nem sok kérdés van a film stáblistájának feltűnésekkor. Egy baromi hangulatos, nagyon izgalmas, végig izzasztó 85 perc, amiben látszik, hogy bőven volt munka. Legyen az színészvezetés, történet vagy operatőri munka...ja, meg rendezés. Bravó!

További cikkek és érdekességek a mafab.hu oldalán!

8_5.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://filmertek.blog.hu/api/trackback/id/tr2811816041

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása