Brooklyn
2015
Amikor azt írtam novemberben a Beasts of No Nation esetében, hogy kellenek olyan filmek, amik megmutatják a világ másik felén játszódó, szomorú és véres valóságot, a maga rideg, elrettentő mivoltában. Akkor most a Brooklyn esetében azt írom, hogy kellenek olyan filmek, amik egy picit jobb hellyé teszik a világot. Egy picit megmutatják, hogy mennyire jó dolog is boldognak lenni, élvezni és szeretni az életet. Nem kell, hogy szépelegjen a saját ragyogásában, csak egyszerűen amikor két óra múlva felkelsz mond azt, hogy "Igen, még ha néha seggbe is rúg az élet, mégis szeretem megélni a szépet és a jót". Ilyen film volt nekem többek között a Forrest Gump, az Amélie, az Utódok és ilyen film bizony a Brooklyn is.
"A testem Amerikában van, de az életem Írországban maradt"
Fúú basszus de rég láttam ilyen szép, szerelmes filmet. Végre egy olyan mű, amit ha nézel nem fog kicsurogni a nyál és a cukormáz a tévéd oldalán. Egyenes vonalú, gondolatiságához végig ragaszkodó, jól megrendezett romantikus dráma. Mindezt tetőzi, hogy a számomra oly kedves és izgalmas ötvenes években játszódik. Ez volt lényegében az az évtized, ami Amerikában is erős váltópont volt. A romok takarítása már megtörtént, a berögzült konvenciók még erősek, ugyanakkor megkezdődött egyfajta oldódás is. De a mi történetünk nem itt indul. Hanem Írországban, ahol egy helyi lány Eillis (Saoirse Ronan) úgy dönt a fiatal kontinensre emigrál, hátrahagyva testvérét és édesanyját. Az ígéret földje azonban elsőre túl sok jóval nem kecsegtet. Nem érzi otthon magát, némi idegengyűlölettel szembesül, és minden túl nagy és zajos neki. Aztán megismerkedik Tonyval (Emory Cohen), az amerikai-olasz fiatalemberrel, akivel egy csapásra összeszűkül a világ, lecsendesedik és megtalálja a békét, de az otthon csak nem hagyja nyugodni.
Könnyen rá lehetne mondani, hogy ez megint csak egy romantikus sztori, amit ezúttal a kivándorlás témaköré szőttek. Ugyanakkor ez csak a felszín. Olyan kérdéseket kapunk, mint mi szól a kivándorlás ellen és mi szól a maradás mellett?..és fordítva. Jó hatással van-e az életünkre, ha csak amiatt menekülünk el, mert nem akarunk az anyánkra, főnökünkre stb..hasonlítani? Vagy csak a jobb élet reményében menjünk el? Mit jelent egyáltalán jobban élni? Jobban egyedül? Megkapjuk a válaszokat. Sőt megkapjuk az elmúlt időszak legjobb szerelmi háromszögét is, ami még véletlenül sem emlékeztet a mai divatos Y.A. filmek butaságaira.
Ez pedig annak köszönhető, hogy Eilis az egyik legjobban megírt női karakterek egyike. Az a tisztaság, példaértékű hozzáállása az élethez, a belőle áradó nyugalom nem pusztán kiemeli a középszerű "tudatos, talpraesett" nők köréből, hanem egyenesen a dobogó közelébe repíti. Nem egy megfoghatatlan, harcos nő, hanem leginkább nagybetűs nő. Akibe ha nem is szeret bele halálosan mindenki, azért beszélgetni tuti leülne vele. Tudatosan tervezi az életét, ha kell segít a másikon, határozottan tekint a jövőbe, ugyanakkor nem rest elsírni magát egy nehéz nap után, vagy ideig-óráig kérlelni a hódolóját. Ez egyébként az egyik legjobb jelenete a filmnek. Érdemes megnézni, hogy félszáz éve, hogy működött az udvarlás.
Saoirse Ronan fantasztikus, manír mentes és visszafogott alakítást nyújt, mégis jó nézni. Úgy tölti meg élettel a karakterét, ahogy ilyen filmek esetében kevés színésznő képes. Mindezt 21évesen. Le a kalappal. Nem véletlen az a(z) (második) Oscar jelölés. A két férfi szerepében Emory Cohen és Domhnall Gleeson is jó alakítást nyújtanak, ráadásul egymástól tökéletesen eltérő karaktereket testesítenek meg. A nyughatatlan, temperamentumos olasz fenegyereket, aki mellett Eilis mégis nyugodt tud maradni. Illetve a visszafogott, elitista és művelt, gazdag, romantikus ír fickót.
A karakterek, sztori, rendezés tehát eddig ül. Mi az, ami mégis kiemeli még pluszban a filmet a középszerből? A hangulata. Minden jelenetben van valami csodás felfedezni való apróság. Vagy egy beállítás, vagy egy ruhaköltemény, vagy a mesés díszlet. Csodás színek (érdemes megfigyelni, hogy amíg az ír jelenetekben a ruhák visszafogott színűek és fazonúak, utalva a szigorra, addig az oldódó hangulatú Amerikában már rövidebbek a szoknyák, élénk színűek a ruhák) remek képek, ehhez nem tolakodó de mégis emlékezetes és szép zene párosítva.
Összegzés: John Crowley (rendező) annyi helyen átugorhatta volna a giccs határát és eltudta volna cukiskodni, rontani a filmet, mégsem tette meg egyszer sem. Egyenletesen, büszkén, értelmesen, de legfőképp átélhetően rendezte meg a Brooklynt. Az üzenet pedig félszáz évvel később is ugyanolyan friss a kivándorlás és az azzal kapcsolatos (fiatalkori) problémák témakörében, mint egykoron. Szép munka!
Értékelés: 9/10
