Az oroszlánkirály
The Lion King
1994
Kicsit nehéz szülés volt a havi Klasszikus Film rovat, mert nagyon sok film közül tudtam volna választani, mégis valahogy egyiket sem éreztem most alkalmasnak. Aztán az Az oroszlánkirály több okból is adta magát (noha, nem akartam egymás után két darab 90-es évekbeli filmet is a rovatba tenni, a múltkori Singles után): Egyfelől a múlt hónapban volt a 20.évfordulója a film (USA béli) bemutatásának. Másfelől pedig ez lesz az első rajzfilm, a rovat 17 részéből.
A trón harca
Fura csillagzat alatt született az Az oroszlánkirály. A készítés közben egyáltalán nem volt magától értetődő a siker, sőt az akkor nagy reményekkel megtámogatott Pocahontasra koncentrált a Disney stúdió inkább. Viszont Don Hahn producer és a rendező, Roger Allers -Rob Minkoff páros hitt a sikerben és a díjeső, az elismerés, és a hirtelen márkanévvé válás őket igazolta.
Ebben az időben azért nem ment rosszul a cégnek. Már pár éve kijelölték az irányt, a sokkal bátrabb, és a gyerekeket, kevésbé gyereknek néző alkotásiakkal. Pedig igazán nagy trükkök nincsenek ebben a filmben. Egy királydrámába ágyazott felnövés történet a szavannákon. Igaz, ennél azért némiképp összetettebb a kép. A történet egy oroszlán testvérpárról szól kezdetben. Mufasa a méltóságteljes király, míg Zordon a ravasz testvére, aki lemaradt a trónról. Mikor megszületik Mufasa kölyke, Simba, Zordon teljesen kiesik az öröklési folyamból, ezért ravasz tervet sző, hogy eltüntesse a képből a királyt és utódját is.
A mese, amely sok gyerek lelkét törte össze akkor. Disney filmekben szülőnek lenni nehéz, sőt egyáltalán nem épp a leghálásabb karakter, és itt sincs másként. Mufasa korai és értelmetlen halála minden kisgyermek (de állítom sok szülőnek is) az emlékezetébe vésődik. Pedig váratlanul éppen senkit nem érhetett, olyannyira felvezették. Mégis a halál motívuma és a hirtelen felnövés, magunkra utalás, kissé rideggé és félelmetessé teszi a mesét. De, hiába nem maradunk örökké gyerekek, és az élet az úr, ahogy mondja a film is. Szerencsére azért az alkotók nem akarták, hogy a film úgy maradjon meg mindenki emlékében, mint egy szadista elemeket is felvonultató alkotás, ezért Simba száműzött gyermekkori éveit, két félnótás egyed segítségével dobják fel, akik természetesen Timon és Pumba. Talán itt kezd kissé túlontúl kapkodóssá válni a film, mert túl hamar nő fel Simba, és hamar találja meg a hangját. Igaz, Raffiki, amolyan tanítómester módján vezetgeti a helyes döntés felé, plusz ott vannak apja életvezetési tanácsai is.
A végső összecsapás pedig igazi elementáris harc, ami rajzfilmhez képest igen szokatlan erővel sújt le. Simba gyerekkori megvezetettségével néz szembe. Zordon pedig sunyi és gyilkos tettével. Ez egyébként szintén nem egy hétköznapi felütés, hogy a mesében gyilkos legyen. A trónért vívott harc igazi jó és rossz harca, meglepetés nélkül nyilván.
Az alkotóknak sikerült jól és életszerűen megalkotni a környezetet (és annak minden kettősségét is), amit fantasztikus színekkel vérteztek fel. Nem véletlen tanulmányozták hónapokig az afrikai közeget. A zenéért Hans Zimmer felel, aki meg is kapta érte az Oscar díját. A filmbéli betétdalokat pedig Elton John, Tim Rice koprodukciónak köszönhetjük, akik szintén vitték az aranyszobrot. Valószínűleg a legjobb mese díját is magabiztos kézzel kaparintották volna meg, de ez a kategória akkor még nem létezett.
Összegzés: A Disney egyik leghíresebb, ha nem a leghíresebb meséje, amely már idejekorán felnőttként kezelte gyermek nézőit. Az oroszlánkirály nem egy klasszikus gyermekmese, bugyirózsaszín történttel, hanem egy igen méltóságteljes, bátor, drámai elemekkel operáló, felnőtté válás története. Akit ez a film nem érintett meg, az keresse fel Óz-t egy szívért.
Értékelés: 8,5/10