47 ronin

2013

Ha csak egy évvel hamarabb iratkozom be a filmes suliba, akkor még kimehettem volna a forgatásra, de sebaj. A 47 ronin tipikus példája annak, hogy milyen az, amikor egy első filmes rendezőre bíznak egy nettó 180 millás projektet, amelynek története a japán legendák alapvetése. Elcsúszott utómunkák, izzadságos színészi alakítás, döcögő történetvezetés és pocsék vágás. Azért egy kis fantasy elemmel próbálták elkerülni, hogy a nézőközönség ne aludjon be a termekben.

Rituális öngyilkosság

Pedig elhihetitek, hogyha jobban ráfekszenek a japán legendára és elkerülik a fantasy elemeket, meg a játékidőt letornásszák egy egészséges 90-100 percre, két óráról, ez a film baromi jó lenne. Sajnos bekövetkezett az, amiről lehetett olvasni, hogy komoly gondok vannak a filmmel és ugye a bő 1 év csúszás se sok jót sejtetett. A Z világháborúval ellentétben itt nem beszélhetünk „kellemes” meglepetésről: A film elég nagyot hasalt. De nézzük is miért:

Ha nagyon rövidre akarnám fogni a sztorit, annyi lenne, hogy: 47 ronin (vezető nélküli szamuráj) lerója bosszúját uruk haláláért, az ármánykodó másik birodalom vezetőjén. Innen megindulunk a kötelező panelokon: Sereg gyűjtés, fegyver szerzés, nézeteltérések leküzdése, nő megmentése és a bosszú beteljesítése. Ez így önmagában egy könnyed kis akció-kaland mozi lehetne, amiért nem haragudnánk, hanem eltöltenénk vele a szombat estét, csak annyi a baj, hogy ebben a filmben megvolt a zseniális mű ígérete. Minden túlzás nélkül az alapszitu és a benne rejlő ezernyi gondolatiság, morális döntés és magvas gondolatok filmre ültetése szinte jelentkezik  a lehetőségekért, az író, rendező azonban szinte teljes mértékben tojik erre. Biztos vagyok benne, hogy ez a történet Wong Kar-Wai vagy Ang Lee szintű, az ázsiai kultúrát behatóan ismerő rendező kezei közül egy remek filmet eredményezett volna. Sajnos ezt viszont Carl Rinsch rendezte.

Szokásos hollywood-i hülyeség, hogy minél több etnikumot be kell szuszakolni a filmbe, hogy a néző megtalálja az azonosulási pontot. Itt a fehér ember, megkapta sad Keanu-t (Reeves), aki olyan szinten "szürke", hogy ha félidőben eltűnik a vászonról, észre sem vettük volna. Bántóan semmilyen! Amiért viszont mégis megér egy misét a film, az a hangulata. Szerencsére itt nem érződnek a problémák, ha túltesszük magunka a repkedő átváltozón meg a fantasy elemeken, akkor alapvetően remekül kapták el a japán világ hangulatát, mind díszletestül, mind zeneileg, mind kosztüm ügyileg. A CGI eléggé béna, de ha kevésbé elemezgetjük, szódával az is elmegy. A történet nagyon nehezen halad előre, rettentően darabos, elhalnak szálak, értelmetlenül cselekednek, mind az írók, és így mind a karakterek is.

Összegzés: Mondhatnám, hogy egy jó popcorn movie, de sajnos nem az. Látványosnak nem látványos, nem pörgős, hanem unalmas, a dráma pedig nem kidolgozott egy drámához mérten. Nincsen balanszírozva. Benne rejlett egy jó film lehetősége a levegőben, de a darabos történettel, a pocsék Keanuval, és a béna fantasy elemekkel tönkre lett vágva. A hangulata és néhány tanulság átjön, de ez csak audio-vizuális élmény, ami a tudat határáig jut el, a többi mind elmaradt. Aki valami igazán jóra vágyik hasonló témában, annak javaslom inkább a Hős-t, vagy a tavalyi The Grandmastert. Esetleg a Tigris és sárkányt, Az utolsó szamurájt és a The Promise-t!

Értékelés: 5,5/10