Néma gyereknek az anyja sem érti a szavát. Kritika a The Artist című filmről
2012. január 22. írta: thedirector

Néma gyereknek az anyja sem érti a szavát. Kritika a The Artist című filmről

The Artist

2011

Most, hogy minden médiában ez a fekete-fehér néma film szól...na jó ez képzavar. Inkább vágjunk bele...képzavar 2.0. Látszik, hogy éjjel kettőkor írok.

 

 

Történelmi áttekintés
Szóval 2011-et írunk, a néma filmek kora idestova 80 éve volt és azóta 1-2 próbálkozást tekintve nem készült ilyen film. Egy kis kiegészítés a témában kevésbé jártasaknak: A filmeket valójában beszéddel, zajokkal, zörejekkel veszik fel, ám ezek teljesen némán kerülnek a közönség elé, amik  nem teljesen "hangtalanok": zene kíséri minden esetben őket, általában zongora és/vagy hegedű. A film feltalálást (1895 illik tudni) követő évtizedekben a filmek kizárólag ilyen módon kerültek bemutatásra. Természetesen fekete-fehérben és 4:3-as képaránnyal. Az akkori kor embere azt gondolta, hogy a színész bőven elég, ha játszik a vásznon, nem szükségeltetik hang. A dialógusok, átvezetők úgynevezett "insertek" formájában jelentek meg. Ezek általában kísérő feliratok, amik elkülönülnek a film "képi világától". Tehát összegezzük mi volt 1930-ig: Hallható beszéd nélküli, kizárólag fekete-fehér,4:3-as képaránnyal bíró, insertekkel tűzdelt mozgókép. Azt gondolták az emberek, hogy a hangos film megölné a műfajt és nincs rá szükség. Sok színész elértéktelenedne, elveszítené a kifejező értékét, előjönnének a tehetségének hiányai(beszéd hibák, kiejtés stb..). Nem kell betelefonálni az rtl klub asztroshow-s "szakijaihoz", hogy kitaláljuk: a fent leírt "recept" gyakorlatilag minden létező elemében megváltozott, bővült. A 20.szd második felét mostanáig általában színes, hangos, (már) 16:9-es képaránnyal bíró filmek jellemzik. Persze ez csak a váz, volt itt már mindenféle próbálkozás, filmgyártási területen elég, ha a rövid idő alatt mérhetetlen sikernek és ugyan ilyen rövid idő alatt hanyatlásnak induló 3D, szagos film (igen, ilyen volt tavaly) CGI, DTS, steadycam, egyéb látvány elemek, animáció és még fel lehetne sorolni sok innovatív megoldást, mindenki látott, hallott már ilyeneket. Ebbe a pörgő, gépek által irányított világba próbálja "újra" megvetni a lábát néhány francia azzal az innovatív ötlettel, hogy harcba száll a fent említett "standard" filmekkel. Örülünk? Talán...

 A némafilmes
A történeten viszonylag hamar át rághatjuk magunkat, mert egyszerű mint a facsipesz: 1927-et írunk, némafilmeket követel a nép és persze sztárokat. A legnagyobb George Valentin (Jean Dujardin). A közönség imádja. Egy triviális helyzetnek köszönhetően szó szerint belebotlik Peppy Millerbe (Bérénice Bejo), akit végül beprotezsál - producere (John Goodman) szúrós tekintete ellenére is -  készülő filmjébe. Kettejük között természetesen vibrál a szerelem, a bibi csak annyi, hogy George már házas, asszonypajtás pedig nem örül a közös filmezésnek. Az idő telik és beköszönt a hangos filmek korszaka. A pénz már akkor is nagy úr volt és a közönség szépen megszerette az új műfajt, a stúdió pedig ezentúl nem gyárt több némafilmet. George konzervatív gondolkodásának köszönhetően nagy patáliát csap és nem hisz a hangosfilmben. Nem úgy Peppy, aki tündököl. A férfi leforgatja a saját filmjét, ami hatalmas bukás. Nincs tovább maradása, a viszonya mindenkivel megromlik kivéve kedvenc kutyájával, Uggieval. Mivel élete a filmezés, ki kell találnia, hogyan tovább...

Technika?Who cares?
Az utóbbi időben elég sok néma filmet láttam (nem sznobizmusból, hanem tananyag miatt), számomra nem okozott (annyira) nagy gondot a film megnézése,DE!! és itt van az első bajom a filmmel: Akik tudják, hogy mit fognak látni, azokban felmerülhet a kérdés, hogy sikerül-e az alkotóknak kitölteni 100 percet annyi szituációval, történettel, olyan cselekménnyel, dramturgiával, karakter ábrázolással, jellemfejlődéssel, ami által nem válik unalmassá a film. Majdnem sikerült. Sajnos sok a 100 perc. Nem könnyű a figyelmet fenntartani ilyen hosszú időn át beszéd nélkül. Aki pedig bemegy megnézni a filmet, úgy, hogy nem is tudja igazából mire számítson annak vagy menekülés lesz a jussa 30perc után, vagy az lesz mint amit a britek csináltak a napokban: Kiverték a balhét a mozisoknál, hogy "hádemijaz, hogy nincs beszéd és a képarány is rossz, mer' kicsija kép". Szegény mozis meg tejel vissza nekik. Ne essünk ebbe a hibába. A film nyert a Golden Globe-on, nyert már kisebb - nagyobb fesztiválokon és valószínűleg nyerni fog az Oscaron is, úgyhogy a reklám ennyinél nem áll meg. Én figyelmeztetek előre mindenkit. Apropó kép. Baromi jó ötlet volt, 4:3-ba forgatni, mert így még hitelesebb a film. Szóval összegezve gyorsan: Azt kérték tőlünk, hogy 80 évnyi film forradalmat dobjunk ki és hangoljuk át az agyunkat egyik percről a másikra egy teljesen más világra. Azért ez így...cinkes na. Amúgy a filmbe ezen kívül nehéz belekötni. Én becsülöm az újító szellemet, és azt is, ha valaki tökös. A franciák azok voltak. A film bájos, aranyos, vicces, a szereplők zseniálisak. Dujardin minden mozdulata, testtartása, mimikája jól leírja őt. Nem is kellett volna beszéd. Külön poén volt, hogy mikor átvette a Globeon a legjobb színész díját, némán köszönte meg. Funny. Bejó kisasszony csodaszép és igazi femme fatale lett. Tuti hallunk még felőle. Jó párja volt Dujardinnak. Azért vannak amerikai karakterek is pl Goodman vagy Malcolm McDowell. Az ő jelenlétük is megmosolyogtató. Az igazi báj azonban Uggietól, a kutyustól érkezik. Minden elismerésem a felkészítőinek. Két lábon táncol, futkározik és teszi mindezt úgy, hogy nem tolakodó. Jó társa Georgenak. A képi világ korhű és szépen bemutatja az akkori filmgyártás fellegvárát. Elképesztő minőségű és mennyiségű tárggyal dolgozott a stáb. Minden ruha, filmes eszköz korhű az autóktól, a nadrágtartón át az újságok headlinejaiig, minden. A zene az olyan tipikus némafilmes kísérő zene volt nekem. Nem tudnék egy ütemet sem vissza idézni. A drámánál lassult, a vicceknél bolondos, a feszültségnél feszültség keltő.

 Összegzés: Nehéz megfogalmazni értelmes végszót. Mondjuk legyen ez: Kedves kikacsintás és tisztelgés a műfaj megteremtőinek, ám egy olyan világban, ahol ez már régen nem "divat" nehéz elfogadhatót nyújtani, még akkor is, ha a film amúgy nagyon jó. Fent leírtam mindent. Végszóként egy szubjektív érzés: Azzal, hogy a GG-ot megnyerte, valószínűleg vinni fogja az Oscart is, bár még nem tudni kik lesznek a jelöltek, én azért megkockáztatnám, hogy ha ez lesz ott is a végeredmény (márpedig fogadni mernék rá), akkor nem megérdemelt lesz és újabb támadásnak lesz kitéve az akadémia. Megígérték, hogy előre mutatnak,ezzel szemben (Tégla, Nem vénnek való vidék, Bombák földjén) a tavalyi eredmény után ismét egy lépést tennének meg hátra. Hiba volna.

Értékelés: 7/10 pont

Trailer:

A bejegyzés trackback címe:

https://filmertek.blog.hu/api/trackback/id/tr913713085

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pasz2000 2012.01.31. 10:26:22

érződik, hogy éjjel kettőkor írod a kritikádat, mert eléggé nagy zagyvaság az, amit írsz. Épp az a bravúros ebben az egészben, hogy a legkomolyabb technikai háttér mellett 2011-ben sikerült egy olyan fekete-fehér némafilmet készíteni, ami képes lebilincselő lenni közel 100 percen keresztül. Nyilván, gondolom Londonban sem elsősorban a pattogatott kukoricát rágcsáló, meg kólát szürcsölő közönségnek készült, erre azért olyasvalakinek, aki tananyag miatt is néz filmeket, illene tudnia. Mennyi kárbaveszett óra! "A film nyert már kisebb-nagyobb fesztiválon", írod. Hát persze. Cannes, Golden Globe, a "kisebbek", és még képben van a BAFTA, Oscar, a többi kis fesztivál. A legfőbb bírálatod: "Azt kérték tőlünk, hogy 80 évnyi film forradalmat dobjunk ki és hangoljuk át az agyunkat egyik percről a másikra egy teljesen más világra. Azért ez így...cinkes na". Gondolom, neked cinkes, hiszen magadat minősíted, nem a filmet, holott illett volna észrevenni, hogy az alkotók egy letűnt korszak előtt hajtanak fejet, annak minden bája, művészi értéke előtt, szerencsére, mint ahog azt azért te is elismered, igen profi módon. Csak annyit fűzhetek még hozzá: van akinek sikerül "agyát áthangolnia", van akinek nem. Te az utóbbiak közé tartozol, nyilván, de sebaj, Jackie Chan-féle film forradalmakból bőven lesz még a következő években.

thedirector 2012.02.03. 12:57:05

Mivel kulturáltan írtál igyekszem úgy válaszolni neked:
Lehet én kettőkor írtam, de szerintem Te is akkor olvastad, mert néhány dolgot teljesen feleslegesen írtál le az írásom után. A technikai részt azért írtam, mert áttekintést akartam adni, hogy mennyi minden változott és mik azok amik lényegében hiányoznak a filmben. Ettől ez a film NEM LESZ KEVESEBB! (nem is bíráltam a technikai oldalát, sőt ha levennéd egy picit a "csak azért is belédkötök" szemüveget, akkor láthatnád, hogy kifejezetten dicsértem ezt a fajta szellemiséget pl. "Baromi jó ötlet volt, 4:3-ba forgatni". "Nyert már kisebb - nagyobb fesztiválokon" Ott van a nagyobb is, amibe beletartozik a Golden Globe is és majd az Oscar is. De mivel ez az írás jóval az Oscar előtt született, sőt még mindig messze van így nézd el nekem, ha nem hirdetek előre győztest. :)
"Gondolom, neked cinkes, hiszen magadat minősíted, nem a filmet, holott illett volna észrevenni, hogy az alkotók egy letűnt korszak előtt hajtanak fejet" .. És? Ettől független egy olyan jellegű filmet forgattak amit egy átlag mai néző talán sosem látott. Igenis nem egy olvasóm nézte már meg ezt a filmet pusztán a "hype" miatt és panaszkodtak rá, hogy nehéz volt megnézni, mert nem ehhez voltak szokva. Ugyanez az angolokkal. "Nyilván, gondolom Londonban sem elsősorban a pattogatott kukoricát rágcsáló, meg kólát szürcsölő közönségnek készült" Aha, szóval tehát te filmforgalmazó és terjesztő is vagy, hogy ennyire benne vagy az igényekben és célközönség kiválasztásában. Ettől függetlenül biztos lehetsz benne, hogy amint megnyeri az Oscart (ami valószínű) idehaza is elindul majd a The Artist őrület (nem véletlen lett az Oscar idejére beélesítve a bemutató, a Fórum Hungary jóvoltából), akkor majd meglátjuk, hogy milyen visszajelzések jönnek.
"aki tananyag miatt is néz filmeket, illene tudnia" ezt és a többi dicséretedet majd elteszem ínségesebb időkre. :)
Még egy gyors gondolattal adósod vagyok "Jackie Chan-féle film forradalmakból bőven lesz még a következő években. " Nem volt sosem forradalmasító szellem a Chan filmekben. Ajánlom neked az Android kiadó jóvoltából a "Világ legnagyobb filmjei" című könyvet. Üsd fel a 187. oldalt az "Első csapás, a világ legjobb karatefilmjei" címszónál és tanulmányozd egy kicsit, ha ennyire érdekel a téma! Talán mégsem olyan elvesztegetett az a sok óra.:)
süti beállítások módosítása